Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-01-12 / 3. szám
Harman ülünk a négyszögletű asztal mellett, a fönöknö, a szálló gazdasszonya és jómagam. Az asztalon gőzölgő kávé, aprósütemény, üdítő. Beszélgetünk. Aztán csak nézegetünk. Fényképészünk közben fényképez. Ugyanazt, amit mi nézegetünk! Ragyog az ég a felhőréseken, de mind jobban szürkül. Három óra múlva egy jó adag zuhét kapunk. Északi oldalról. 1987. november 18-at írunk, mikor az újságíró megáll a munkásszállás kapujában. Szivét melegség járja át. Riportját jó hírrel kezdheti: Érsekújváron (Nővé Zámky) fölépült a Priemstav nemzeti vállalat első osztályúnak minősített munkásszállója, amely majd a messzebb vidékről származó dolgozók — Stúrovo és Léva (Levice) környéke — hétközbeni elszállásolását biztosítja. Mi más ez, ha nem az erkölcsi és anyagi tőke szerencsés találkozása, a magasfokú szociális gondoskodás iskolapéldája ?! Százötven embert fogadhat majdan falai közé a háromemeletes, impozáns épület. Az udvaron gödrök, kicsit szlalomozunk, de az ablakok már tág fényt zuhogtatnak. A munkások szíve ilyenkor biztosan a szállóra gondol! □képzelem az átadás boldog pillanatát, az eseményről hírt adó újságokat. Tessenek belégondolni, azért nem kis dolog. Mégiscsak eredmény! A munkásszálló — még átadás előtt A továbbiakban megszólal a tizenkét tagú személyzet, a karbantartó, a szobaasszonyok, a gazdasszony, Hudac Margit, a személyzet vezetője. Ármai Irén; de beszélnek az utómunkálatokat folytató munkások is. „A személyzet, a szobaasszonyok a Priemstav hatos számú üzemének az alkalmazottai. Ez az üzem biztosítja a különböző szolgáltatásokat, ide tartoznak az étkezdék, büfék, üdülök, munkásszállások stb. De az épületet a négyes számú üzem építette, a belső munkákat meg a kilences végezte. Nyolcvanegyben kezdték el az építkezést, fölhúzták a panelokat, majd nyolcvankettöben abbahagyták. Nyolcvanötig lényegében minden állt. Csak aztán nagyon magasra rúgott az az összeg, amit a vállalatnak ki kellett fizetni a szállásért; ugyanis a munkások egy része, akik itt fognak lakni, benn a városban, a Hotel Corsóban volt elszállásolva. Így hát újra hozzáfogtak az épülethez. A tervek szerint idén július elsején kellett volna indulnunk." „Most olyan helyzet állt elő, hogy január elsejétől itt vagyunk mi is, a személyzet, és az építők is. Már januártól lényegében arra várunk, hogy teljes kapacitással induljunk. Megtanultuk az adminisztrációs munkákat, fölvettük a szobaasszonyokat; a berendezésre kaptunk egy szép összeget, kétmillió koronát, megvettük belőle a bútorokat, a tévét, porszívóka szőnyegeket meg miegyebet. Azért is rakodtunk be szobákba, hogy megnyomjuk a négyest: kapjanak m ' észbe és fejezzék be a munkákat. De már egy éve lassan, hogy itt kínlódunk. Azt Ekkora köveket szedtünk ki a lefolyóból! A szerelöakna, fölötte a villanyvezeték
