Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-05-03 / 19. szám
bi jó ötletekkel sok mindent elérhet még a nőbizottság. GABRIELA HORECNÁ Nemzetközi társastáncversenyt szervezett a Csemadok érsekújvári (Nővé Zámky) alapszervezetének táncklubja. Tizenkilenc klub 118 táncospárja vett részt rajta, köztük jugoszlávok, NDK-beliek és magyarországiak. A verseny fő díját, a „Felszabadulási Vándorserleget" a gyermekek csapatversenyének győztesei kapták meg idén, vagyis a Keller Gábor vezette újvári gyermekcsoport. A junior táncosok versenyében színvonalas produkciókat láthattunk. Itt a pálmát a hódmezővásárhelyi Nádra-Gulyás pár vitte el az újvári (Nővé Zámky) Gajdosík testvérpár (képünkön) elől a standard táncok kategóriájában. A rendezvényen bemutatkozott a helyi táncklub két A-kategóriás táncospárja, s az alig hatéves előkészítős kis táncospalánták is előadták „Kukac" c. kompozíciójukat. Kép és szöveg: VIRÁG TIBOR MINDENFÉLE Tagadhatatlan, hogy a televízió mindennapos társunkká vált. Szidjuk és dicsérjük, egyes műsorait ízekre bontva elemezzük családunk vagy munkatársaink körében. Maga a tény, hogy beszélünk róla. igazolja: életünk a tévé nélkül szinte elképzelhetetlen, hisz szórakoztat, szobánkba hozza a világot. Tájékoztat a mindennapos eseményekről. Ami műsorait illeti, színvonaluk mint a tenger. hullámzó. A műsorszerkesztök olykor jéghideg tajtékot zúdítanak a nyakunkba kemény krimik formájában, máskor fullasztó monszun andalít szirupos történetek révén. Véget ért a Klinika-sorozat első hulláma, s közülünk ki nehéz szívvel, ki fellélegezve búcsúzott egy időre hőseitől. A magam részéről már kissé nehezen viseltem az utolsó részek operetthangulatát, s ezt a sorozat legjobban megformált jelleme, Brinkman profeszszor sem tudta ellensúlyozni. Kati, a házvezetőnő minden külsőségre szerfölött kiterjedő figyelme, gyermeteg jóintét. hogy bejelentése egészen köznapiasan hasson. Füttyent ettem. — Ez azt jelenti, hogy e nyáron nem is töltik nálatok a szokásos négy hetet?. — Mielőtt elutaznak, lehozzák őket pár napra, hogy nyugodtan készülhessenek az útra. — Gondolom, hiányozni fognak, csöndes lesz a ház ... — Hát igen — mondta Bella, mint aki nem is bánkódik túlságosan. — Tudod — emlékeztetett —, mennyire elkapott tavasszal valami vírusos influenza, milyen sokáig tartott, amíg kihevertem! Akkor Palim azt mondta, jót tenne a nyáron egy kis sós tengeri levegő. Az igaz. mondtam, de hogy tehetném ki a lábam nyáron itthonról?. Pali erősködött. hogy meg lehet azt oldani, én meg ráhagytam, nem vettem komolyan. Ö közben, tudtom nélkül kiválasztott az utazási irodában egy háromhetes üdülést a tengerparton. Csak most, hogy már be kellett fizetni, szólt nekem. Kapkodtam a fejemet, mi lesz a befőzéssel, a többi munkákról nem is beszélve. — Veled mi lesz. azt kérdezd, ha csak tékozlod az erődet?! — A tengerre gondoltam, amit még csak képeslapokon, filmen, tévében láttam, és kezdett tetszeni a dolog. Miért is ne? Meglepődtem, és el voltam ragadtatva. — Veled együtt örülök és izgulok — mondtam lelkesen. — Az unokák egyszer kitombolhatják magukat a Balaton partján is, a befőzést meg ezúttal vigye a fene! —- Hát azért nem egészen — mondta Bella, hangjában olyan titkos kis diadallal, amire felkaptam a fejemet. — Mire mi indulunk, a gyerekek hazajönnek a Balatonról, és mivel Icámnak a tanítás csak szeptemberben kezdődik, itt lesz a gyerekekkel, s amit tud. elvégez helyettem. Két hétig még az ura is itt lesz és segíthet, aztán meg munka után 40—50 perc alatt leér ide a kocsival. Ezt Pali rendezte el Így velük. Nézett rám a teli málnáskosár fölött, hogy mit szólok. Egy pillanatra megnémitott a meglepetés, hirtelen nem tudtam többet mondani, csak hogy „gratulálok". Aztán még gyorsan hozzátettem: „A férjedhez!" QxgrJy UJÁlut dulata. a mindennapok gondjaitól több mérföldes távolságokra lebegő lelke, jól „fodrászolt", zsabós külleme — egyáltalán, mikor látta valaki főzni, takarítani, vasalni, cipőt tisztítani? — pedig kimondottan fölborzolta idegrendszeremet. De mindegy, egyelőre vége. eltűnt Christa nővér telivér mosolya, eltűnt Udo tinédzsereket megbűvölő pillantása, jöjjön az új sorozat. És eljött a „Mindenki tanköteles". Még csak az első rész pergett le, amikor fellélegeztem: végre valami életszagú. valami, ami nekünk szól. a mi gondjainkat, örömeinket boncolgatja, a való életből merít. Az első rész egyik jelenete — sajnos — talán túlságosan is. Hogy mire gondolok? Arra amikor a kis elsősök megilletődötten és reménykedve ülnek a padban, a tanító néni meg arról beszél nekik, hogy milyen jó lesz az iskolában, mennyi mindent megtanulnak. A gyerekek engedelmesen ülnek, hallgatják a szózatot. Az egyik fürtös kisfiú az ablak előtti fán hirtelen egy mókust pillant meg. Boldog rácsodálkozással megy közelebb, hogy szemügyre vegye. A nagy élményt nem akarja csak magának megtartani, szól a tanító néninek, a társainak. A tanító néni először nyugodtan, második, harmadik alkalommal már ingerültebben zavarja helyükre a kicsiket, sőt a mókust — hiszen zavarja a szónoklatát — elkergeti az ágról. Eszébe sem jut, micsoda — talán soha vissza nem térő — lehetőséget szalasztott el, hisz beszélgetett volna a gyerekeknek a mókus életmódjáról, a természet védelméről, megkérdezhette volna, ki hol látott már mókust (ami arról tájékoztatta volna, kivel járnak kirándulni, állatkertbe stb„) de az iskolakezdés kapcsán szólhatott volna a mókus szorgalmáról, arról, hogyan készül föl a télre. Szólhatott volna, de nem szólt. Egyetlen dolog érdekelte: a rend. Az, hogy az iskolában fegyelmezetten kell viselkedni. Nem bírok megszabadulni a gondolattól: hogy a „játszani is engedd" ajánlása időszerűtlenné vált az iskolában?! Mindenesetre elképzelhető, hogy a kis fürtös már nem is fogja olyan csodálatosnak tartani az iskolát és a tanító nénit... KOSA KAROLA FÍGYELGETEK „Szeressük egymást gyerekek ..." szól a régi sláger. A komáromi születésű, tragikusan elhunyt Seres Rezső írta. énekelte, zenét is költött hozzá. A dal sokáig giccsnek számított. megtehet, ma is az, noha mostanában zenés műfajként adják elő nagy sikerrel. De nem csupán közönségsikerrel, mondavalóját időközben felfedezték a mindenhez értő kritikusok is. Én a napokban eszméltem ró, mily nagyon szükséges, hogy mi, felnőtt gyerekek szeressük egymást, mivelhogy: „A szeretet a legfőbb kincs, és ennél szebb szó, hogy szeretet, a nagyvilágon nincs!” No igen! De értelme csak akkor van, ha nem csupán énekeljük, hanem gyakoroljuk isi Sokáig meditáltam. No nem azon, miként kell szeretnünk embertársainkat, hanem azon, miként ne adjuk jelét, mennyire utáljuk egymást... Mi! Felnőtt gyerekek! Meglátogatott a napokban egy hatvan körüli régi jó ismerősöm. Francia mankóval jött, mert pár hónapja elütötte egy autó. Alig tudták az orvosok összeilleszteni, egybeforrasztani darabokra tőrt csontjait. Annyira mindenesetre nem, hogy mankójára támaszkodva fel tudott volna csoszogni negyedik emeleti lakásomba, de annyira mégis, hogy egy régi munkatársa — akit csak egyszer operáltak porckopással; botra támaszkodva jól közlekedett — elhozhatta öt kocsiján hozzám és elsegíthette a lakásom kényelmét szolgáló felvonó ajtójáig. Kinyitni a liftajtót nem tudták, mert a kórházban, ahol kezelték őket, csak mankót, botot adtak nekik, régi divatú liftajtóhoz kulcsot nem. Ezért mint ama mesebeli róka a holló csőrében lévő sajtra, nézegettek vágyakozva a negyedik emeleti lakásom ajtaja felé. De létezik szerencse is. Ez alkalommal fürge, ötven körüli szomszédasszonyom formájában lépett ki a felvonóból... Ámde vakszerencsének bizonyult, mivelhogy becsapta orruk előtt a liftajtót. Kérésükre, hogy hát kulcsával nyitná ki mégis s eresztené be őket a szekrénykébe, ingerülten csak annyit felelt: „Setek! Nincs időm!" A fejét csóválgató olvasót megnyugtatom. Sérült végtagú barátaim azért feljutottak hozzám. Porckopásos vendégem a botjára és a csigalépcső korlátjára támaszkodva „felslattyogott" a negyedik emeletre, becsöngetett hozzám, én a lumbágómmal lecsoszogtam a negyedikről a földszintre — mivelhogy csiperke szomszédasszonyom a teljesség kedvéért a felvonókabin belső ajtóit nyitva hagyta, s az ilyen régimódi szekrényke nyitott belső ajtókkal semmiféle gombnyomásra nem indul — mankójára támaszkodó barátnőmért és végre lakásomba érve mindhárman emlegetni kezdtük a készséges és udvarias szomszédasszony istenét. Utána meg felemlegettük az áldott Seres Rezsőt, merthogy fontosnak és szükségesnek tartotta az emberiséget figyelmeztetni... Mégha egyesek giccsnek tartják is a felebaráti szeretetet. I nő 7
