Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-04-19 / 17. szám
TÁJOLÓ KÖNYV Kortárs cseh képzőművészet Az elmúlt évben Kortárs cseh képzőművészet (Soucasné ceské uméní) címen új sorozatot indított a prágai Odeon Könyvkiadó. Az elmúlt évben három kötet jelent meg, az első Jiri Mikuia munkásságát, a második a fekete-fehér fotográfia jelenét, míg a harmadik, amelynek apropóján e rövid recenziót is írom, Josef Velcovsky képzömüvészi pályáját hivatott körvonalazni. A kismonográfia alanya, az észak-morvaországi származású Josef Velcovsky a kortárs cseh képzőművész nemzedék középnemzedékének egyik képviselője. Neve, munkásságának egy bizonyos része ismert lehet akár a hazai magyar olvasók, művészetbarátok berkeiben is, persze csak szókéban, akik több-kevesebb rendszerességgel forgatják a cseh sajtót. Jellegzetes, vonalakból épülő rajzaival gyakorta találkozhatnak a Tvorba, a Rudé Právo és további lapok, folyóiratok oldalain. Alkotói pályája az Uherské Hradisté-i Iparművészeti Szakközépiskolában indult, majd a prágai Képzőművészeti Akadémia következett, ahol Karel Soucek professzornak volt tanítványa. A főiskola után két alkalommal is volt hoszszabb időn át ösztöndíjas Párizsban, s az ott eltöltött idő szintén jelentősen formálta képzömüvészi arculatát. Ma a cseh képzőművészeti élet egyik ismert alakja. Kifejezésmódja egészen sajátos és meglehetősen ritka a cseh képzőművészetben. A realitások talajából indul ki ugyan, ám végeredményben mégis elvont, jellegzetes szimbólumokra épít. Egy valóságalapú, elképzelt, álmodott, vagy éppen látomásszerű világ jelenik meg rajzain és festményein. Egyik legjellemzőbb motívuma munkáinak a négyszögletes, vagy az ebből a formából elvonatkoztatott síkok megjelenése, az ezekkel való játék. Ezek különböző formálódásából, hullámzásából alakulnak ki aztán a különböző formák, a legtöbb esetben tájak és női aktok, női torzók, illetve ezek egyvelege, valami egészen lágy és lírai erotikumot hordozva. Mintha papírlapok lebegnének a levegőben, s alakulnának át az alkotó csapongó fantáziájának jóvoltából a különböző alakokká. És a liraiságon túl fölszabadultság és harmónia uralkodik képein. Nagyon szívesen dolgozik más szimbólumokkal is. Tán nics is képe, melyen ne találkoznánk egy vagy több terebélyes koronájú fával, az élet, a fejlődés, a felfelé kapaszkodás, az örök felemelkedés szimbólumaival. S nagyon sok képén találjuk meg különböző formákban a megfigyelés, a nyitottság a befogadás szimbólumaként az ablakot. Alkotásai, elvontságuk, imaginativ jellegük ellenére is mindig konkrétak, mindig meghatározott erkölcsi mondanivalóval készülnek. Egészen biztos tehát, hogy nem is érdemtelenül és nem is véletlenül kerül mindjárt harmadikként bemutatásra e sorozatban éppen az ő munkássága. A kötet, vagy ha úgy tetszik, a kismonográfia szerzője a neves cseh művészettörténész, Lubos Hlavácek (s más egyebek mellett például az elmúlt évben megjelent Lada-kismonográfiának is). Szakértelemmel, áttekinthetően és követhetően dolgozta fel a kötet szövegi részét. S a több mint hatvan színes reprodukcióval megjelent kötetet lapozgatva — szinte csodálkozom azon, hogy az ilyen szép kivitelű kötet egyáltalán árusítható huszonkét (!) koronáért. A könyv egyetlen szépséghibája, persze már nem a szerző rovására írandó, hogy kétezer példányban jelent csak meg mindössze. Pedig jómagam sem találkoztam széles e régió könyvesboltjaiban az előző két kötet egyikével sem, s ezen harmadikhoz is csak véletlenül jutottam hozzá, tehát csupán ebből következtetve is: egészen biztosan több is elfogyna belőle. Ez pedig, napjaink gazdaságpolitikai tendenciáit figyelembevéve, sem mellékes szempont. NÉMETH GYULA KÖZMŰVELŐDÉS Czabán Samu Kulturális Napok Vegyes érzelmekkel látok neki, hogy erről az eseményről Írjak. Jó volt érzékelni a részbeni előrelépést, csakhogy az időnkénti megdöbbentő közöny ezt egy kicsit beárnyékolta. Mégsem túlzók, ha leirom, hogy az előző évhez viszonyítva idén több és jobb programok szerepeltek a Rozsnyón (Rozftava) és környékén zajló Czabán Samu Kulturális Napok rendezvénysorozatán. A rendezők számára, gondolom, az egyik megszívlelendő tanulság az volt: nem jó rövid idő alatt nagyon sokat akarni. Ugyanis a március 14-töl 20-ig tartó hétnek több olyan napja volt, amikor két, sőt három rendezvény is volt. Persze, nem sokan tehették, hogy mindenhová el is menjenek, de ez az elsősorban rendezőkre háruló teher nem biztos, hogy a jövőben a minőség javára válik. Az idei sorozattal — a rendezvények felsorolásából majd talán kitűnik — már Rozsnyó is felzárkózott azon helységek közé, ahol hagyományt és jelent kívánnak fejleszteni, gazdagítani és éltetni. S a név — Czabán Samu —, meg egy-két lelkes helyi szervező, további lehetőségeket is kínál a jövőt illetően arra. hogy legalább részeiben tágabb, országos rendezvénnyé váljon ez a még nem nagy hagyománnyal rendelkező vállalkozás. Egy bátor, az igazságért tiszta elvekkel küzdő tanító szellemének ápolása folyik szülővárosában. Nem kellene, lehetne ebbe jobban bevonni nemzetiségi pedagógusainkat? A Czabán Napok időpontjára Rozsnyóra vagy környékére helyezni egy-két országos pedagógusszemináriumot, szakmai összejövetelt? Adományozhatnának a szlovákiai magyar iskolaügyért felelősek Czabán Samu-emlékérmet. Kapja ezt meg minden év tavaszán az a pedagógus, aki e forradalmi gondolkodású előd szellemében képes munkáját és hivatását betölteni. S mi történt az idén? A rövid áttekintést a második nappal kell kezdenem, mert az elsőre tervezett történelmi film nem érkezett meg idejében. Czabán Samu mellszobrának a megkoszorúzása, munkásságának rövid méltatása jelentette a tulajdonképpeni kezdetet, március 15-én. Majd Kossuth Lajosnak a Bányászmúzeum kertjében álló szobrát koszorúztuk meg, s emlékeztünk a szabadságharc vezérére. Szorosan kapcsolódott ehhez az eseményhez dr. Szénássy Zoltán komáromi tanár tartalmas esti előadása a 140 évvel ezelőtti forradalmi időszakról. A költészet és irodalom napján a vers- és prózamondók járási versenye volt, a délutáni órákban pedig Czine Mihály budapesti irodalomtörténész, tanár tartott előadást. Az előző évekhez képest csak mennyiségben tudott többet felmutatni a járás a gyermekszínjátszók vetélkedőjén. ítéljék meg mások, szép szám-e: hét bemutató a járási mérleg. Egy kimagasló csoportunk továbbra is van, s a többiből is kinő talán valami a jövőben. Ahogy a következő nap bizonyította, a felnőtteknél egy kicsit rosszabb a helyzet, bár többet és jobbat láttunk tőlük a tavalyinál. Persze, nem igényes, országos mércével mérhető produkciók voltak ezek. Az utolsó előtti nap egy jól sikerült művészi bemutatóé volt, amelyben szólóénekesek, népi zenekarok, énekkarok, folklórcsoportok léptek fel. A kulturális napok záróképét író—olvasó találkozók szolgáltatták: Csáky Károly látogatott el Rozsnyóra és Pelsőcre (Plesivec). A tavalyi, kevésbé sikerült találkozók után most olyan ember jött el közénk, aki arról beszélt, amiről beszélni kell. Mert arról is ir. Köteteivel, publicisztikai írásaival a múltismeret, a múltmegbecsülés, értékmentes nemes célját követi. Őszinte gondolatait elismerően hallgatták olvasói, akik sajnos, elég kevesen voltak. Itt lett volna szükség a nagyobb részvételre. E felsorolt eseményeket, melyek Rozsnyón és négy környező községben zajlottak, mindenütt könyvvásár kísérte, amelyeken könyvesboltjaink legfrissebb kínálatából válogathattak az érdeklődök. Minden jel arra mutat, hogy a következő Czabán Samu Kulturális Napokig terjedő időszak a vázolt lehetőségek mérlegelésének, új utak keresésének időszaka lesz. AMBRUS FERENC televízió Egy igaz ember Borisz Polevoj (1908—1981) orosz író nyolcvanadik születési évfordulójára emlékezve tűzte műsorára a Csehszlovák Televízió március közepén az író müvéből, az „Egy igaz ember"-ből készült filmet. A filmet első ízben az ötvenes évek végén láttam, s maradandó élményt jelentett számomra. Megmozgatta romantikus diákérzelmeimet, ismeretlen világba röpítette képzeletemet: a repülés, a harc, a küzdés világába. Kései kamaszkorom egy szeletének szentimentalizmusát e filmre pazaroltam. Együtt küzdöttem Alekszej Mereszjev főhadnaggyal és félelmetesebbnél félelmetesebb repülőgépekkel csaptam le a fasisztákra, hogy időnként megmentsem a főhadnagyot és társait. Nemrégiben újraolvastam a könyvet. Borisz Polevoj regénye nem hiába vált milliók kedvelt olvasmányává: ma is elevenen hat. Kiváló a stílusa, izgalmas a meseszövése, s a jellemábrázolása — ha némely esetben pátosszal telített is — nem bántó, a korból adódó, hiteles. S a regényt átszövő hűség, a hazafias, önfeláldozó érzés és a főhadnagy kemény, célratörő akarata és kitartása, mely végül is sikert hozott számára, az egyik legjobb háborús regénnyé avatja a művet. Hogy ma mégsem olyan népszerű, mint a korábbi években, annak többféle oka lehet. Csak egyet kívánok megemlíteni: a közvetlen háború után írt könyvet az ötvenes években „túladagolták", a propaganda eszközévé tették, „köletezö" olvasmánnyá, s ilymódon vesztett értékéből. Polevoj regénye azonban kiállta á próbát, lerázta magáról a rárakódott szennyet, s kiváló olvasmány maradt. Az egykorú film azonban már nem annyira. A film tévékommentátora maradandó alkotásról beszélt. Maradandósága dokumentum értékében van, no és persze P. Kadocsnyikov kiváló színészi alakításában. A film azonban avult eszközökkel készült, a rendező (A. Sztolper), minden igyekezete ellenére, csak a regény csomópontjait tudta ábrázolni, s nem teljesen meggyőző; a részletek elhagyásával éppen hogy a könyvből áradó izgalmasság veszett el. A távolság hiánya is érződik. Még túlságosan közel a véres pusztítás, a sebek még nem hegedtek be, nehéz lett volna elkerülni az erőltetett pátoszt és némely dolog túlhangsúlyozását. Korszerűbb filmeszközökkel jobb filmet lehetne készíteni a regényből. S mégis: az az élmény, amelyet ez a film a kamaszodé gyermekre gyakorolt, nem múlt el nyomtalanul. És ha hasonló hatással van a ma ifjúságára is, már érdemes volt műsorra tűzni. MÉSZÁROS KÁROLY nő is
