Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-04-19 / 17. szám
buszon is, s hogy éppen a Rimaszombati (Rim. Sobota) járás autóbuszközlekedési vállalatának „szolgáltatásaival" szemben emeltünk gyakrabban kifogást — s még leveleztünk is ez ügyben az igazgatósággal —, az nem a mi hibánk. S ha e konkrétumokkal hozzánk küldött levelet anélkül közöltük, hogy a benne érintetteket megkérdeztük volna, mit szólnak hozzá, tán saját tapasztalatunk meg az is igazolja, hogy korábban más levélíróktól is kaptunk hasonló tartalmú levelet) (saját zsebükre dolgozó sofőrökről), igaz, konkrét nevek nélkül, ám azokra nem érkezett cáfolat sem az érintettektől, sem vállalatuktól. A szerkesztőség a két levél közlésével az ügyet lezártnak tekinti. Amennyiben az érintett feleknek még van mondanivalójuk, azt tisztázzák egymással az illetékes fórumon. N. GYURKOVITS RÓZA r . RÖVIDEN Muzslán (Muzla) a hnb és az efsz közös összefogással új óvodát épített azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a régi épületet tataroztatva bölcsödét is létesítenek. Nos, mindez még várat magára, addig is úgy segítenek magukon a falu lakói, ahogy tudnak. A szobatiszta gyerekeket már két és fél éves koruktól felveszik az óvodába, ahol hat lelkiismeretes szakképzett óvónő gondoskodik róluk. Jó az együttműködés az iskola és az óvoda között, kölcsönösen látogatják egymást, megvitatják a felmerülő problémákat. A gyerekek gyakran szerepelnek a falusi rendezvényeken, talpraesettek, jó fellépésűek. A szövetkezet mindenben segíti az óvodát, tehát valóban a védnöke, így arra is van remény, hogy a kellemetlen talajvízszivárgás okozta problémájuk is mihamarabb megoldódik. (Kép és szöveg: ULRICH MARGIT) * r MINDENFELE Azzal a szilárd elhatározással ültem a város egyik részéből a másikba vezető úton közlekedő autóbuszban, hogy ma pedig gyarapítani fogom Bálint unokám egyelőre gyér szókészletét. Mégpedig játékosan, szórakoztatva. Előre elképzeltem, amint képeskönyvet lapozgatva, állatokat. tárgyakat mutogatok neki, s ő a térdemre könyökölve mondogatja .utánam : cica. tyúk. ház, fa .. . Miután a fiatalok elhagyták a lakást, a tettek mezejére léptem, hogy kiéljem nagyanyai ösztöneimet. Leemeltem a polcról a kigondolt könyvet, s nekiláttam ... volna. — Hol vagy? — kerestem tekintetemmel a gyereket. A rádiót cipelve jelent meg, a térdét verdeste a nagy tranzisztoros készülék, s nagyokat nyögött a súlya alatt. Leállította az egyik konnektor előtt, s máris dugta volna be a zsinór végét, ha nem lett volna benne biztonsági dugó. — Sebaj... gondolhatta, mert hozta a manikűrkészletet, hogy kiszedje az ollóval. ahogy azt valakitől már biztosan látta. Bálintot nem könnyű lebeszélni arról, amit egyszer a fejébe vesz, kétévesen korának megfelelően reagál, ha valamit megtiltanak neki. Sírva mérgelődik. Most is ezt tette, de nyomban megbékélt, hogy új ötlete támadt. Bevezetett a fürdőszobába, máris fönntermett a mosófazékon, kinyitotta az automata mosógép tetejét, széthúzta a dobot, belebújt és leült benne. Megborzadtam a gondolattól, mi lenne, ha elindulna. de megkönnyebbülve láttam, hogy a villásdugóval nincs a hálózatra kapcsolva. Ismerem az unokámat, mozgékony, akár a sajtkukac, egy percnél tovább nem ül meg egy' helyen, letelepedtem hát a kád szélére és türelmesen vártam. Még az időt is mértem. Három percig bírta ki a mosógépben, ami szerintem annak a jele, hogy fölöttébb jól érezte magát benne. Miután kimászott, nagyon meg lehetett velem elégedve, hogy engedtem mosógépügyben. mert hajlandó volt játszani. Egy kicsit hokiztunk, én voltam a kapus, kapuként a nappali szárnyas ajtaja szolgált. Utána kezébe adtam a mackóját és megkocsikáztattam: „Megy a gőzös, megy a gőzös Kanizsára” szövegére és dallamára. Azonban hamarosan ráunt ezekre a gyerekes dolgokra, mert faképnél hagyott. — Te jó ég! — kaptam ki a gyerek kezéből a borotvát, de szerencsére nem volt benne zsilett Miközben mutogatta, hogy nyomjak a borbélyecsetre egy kis krémet, hazajöttek a szülei. Ez elterelte a figyelmét a borotválkozási kísérletről, s így a huzavona is elmaradt. Úgy látszik, ez a gyerek nem a szavak, hanem a tettek embere lesz Vagy majd még elválik? KOVÁCS ELVÍRA A vasárnap délután nyugalmát percenként ismétlődő dörömbölés zavarta meg. „Te — mondon a feleségemnek —. fogadjunk, hogy valaki bennemaradt a liftben.” De mégsem. Biztos csak megint nyitva felejtették valamelyik emeleten a liftajtót. Úgy a huszadik dörömbölés után mégis meggondoltam magam, megyek, megnézem. A negyediken lakom, a dörömbölés lentről jön. A lift az első és a második emelet között volt fennakadva. Hogyhogy a másodikon és a harmadikon nem hallották? Biztosan senki sincs otthon. „Jó napot, kedves szomszéd — mondta a kétségbeesett hang — lenne szíves szólni Prokopec szomszédnak a hatodikon, ő ért a lifthez meg kulcsa is van a gépházhoz ” Felmentem. Prokopec szomszéd nem volt otthon, de a felesége leküldött az elsőre. Krapacsek szomszédhoz aki ugyan betegen feküdt, ám a felesége átcsöngetett Smatlákékhoz. Smatlák azt mondta, ő nagyon szívesen segít, de szüksége van egy asszisztensre és két tanúra, mert hát nem lehet tudni... A lépcsőház lassan benépesült. Csupa ismeretlen arc. Az ember nem is sejtette, hogy itt ennyien laknak. Kölcsönös bemutatkozások. A gépházban a lendkereket közös erővel forgattuk, miközben minden lécsőfordulóban egy „közvetítő” állt, aki a gépháztól a fennakadt litfig és vissza továbbította az üzeneteket. A lift végre megemelkedett, ajtaja kinyílt, s a bennrekedt lakótárs kiléphetett De a tömeg nem oszlott fel. A lakók közös erővel szapulták a házkezelőséget, a karbantartókat, megbeszélték a sporteredményeket mások pedig a világpolitikai helyzetet. Új ismeretségek születtek. Közös kirándulásokat, szórakozásokat szerveztek. Attól kezdve a házunk csupa kedély és vígság. A szomszédok harsány „szevasz”-szal, „sziá”-val köszöntik egymást és többször megállnak, vagy egy szóra, vagy megbeszélni a napi eseményeket. Mit mondjak? A lift gyakrabban is lerobbanhatna... CSÓKA GÁBOR C KÖZTÜNK ÉLNEK Simogató szél uralta a főutcát, amikor harminc évvel ezelőtt ő. Deák Edit, elindult, hogy Galántán (Galanta) az alakuló művészeti iskola ügyében eljárjon. Még alig száradt meg a pecsét a kinevezésén. Nem illett rá az igazgatónői meghatározás. Életének virágkorában járt, pár hónappal házasságkötése előtt. Úgy kezdődött a tanítás két osztályban, hogy sikerült kölcsön kapniuk két zongorát. A többit megtette a lelkesedés. Ez volt a legmarkánsabb ösztönző, gázsi: számára itt volt Párizs. Pedig az a kérdés nemegyszer elhangzott, a ma már nevetésre fakasztó, akkor azonban sorsdöntő: minek a zeneiskola, nem ablakon kidobott pénz-e ez a „befektetés"? Aztán jöttek olyan napok is. amikor az emberek megszelídült orcával lépdeltek épületük előtt. A hangokkal ismerkedő Juliskák és Palikák keltette dallamok mégis csak megtették a magukért. És a kintiek egyszerre megbocsáthatónak vélték a „befektetést". Tíz évnek kellett eltelnie, hogy az iskola kinője a gyerekpadot. Amikor a végzős növendékek — akik szintén a „Boci, bocival kezdték valamikor — elhozták az első versenydíjakat. — De mi sűrűsödött abba a tíz évbe?! Bárhogyan vesszük is, nem csak a növendékek sorsa — mondja életük regényét az igazgatónő. — Tudvalevő, hogy a munkaidőnk délután hatkor végződik, s míg az ember hazaér... Volt úgy is, hogy valamelyikünk férjének riadt telefonüzenetét kellett átvennem: A kedves aztán siessen haza, mert nélküle aligha lesz vacsora. De ezek a kezdeti évek, a hőskor évei voltak, ám mind előzményei annak, hogy most elmondható legyen: „Iskolánkban az utóbbi években átlagosan hatszázan fejleszthetik képességeiket mintegy tíz szakon!" A „befektetés" végérvényesen megbocsátottatott. Mafaáovskyné Deák Edit a művészeti iskola jubileumi ünnepségén búcsúzott ugyan, de tudja: ö arra született, hogy ne tudja abbahagyni... POÓR JÓZSEF Fotó: PETER SVÁTEK Mafaáovskyné Deák Edit a gaiántai Művészeti Iskola fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett kiállításon nő 7
