Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-04-12 / 16. szám
TÁJOLÓ KÖNYV Tuvudsz ivígy? Nem hiszem, hogy Lázár Ervint különösebben be kellene mutatni a Kedves Olvasónak, hiszen a József Attila-díjas írót gyerekek és felnőttek egyaránt jól ismerik. Ha pedig az ő neve mégsem lenne valaki számára ismert, Berzsián és Dideki, vagy talán Mikkamakka neve annak fülében is bizonyára ismerősen cseng. Hiszen Lázár Ervin már sok kedves kis hőssel ajándékozta meg olvasóit, meselemezek hallgatóit, gyermekfilmek nézőit. Gyermekirodalmi alkotásaival, meséivel, meseregényeivel vált népszerűvé, amelyekért megérdemelten jutalmazták nemzetközi elismeréssel, Andersen-diplomával is. Sikerült bizonyítania, igenis van súlya a gyermekekről és gyermekekhez szóló műveknek, mert végső soron így alakul leginkább a leendő olvasók szépérzéke. A dolgok lényegét érintő élmények, a személyiség kiteljesedését szolgáló tapasztalatok nélküli írások sokaságának ellenpólusa Lázár Ervin minden munkája. Nincs ez másképp legújabb, nálunk is megvásárolható kötetében sem, mely a Tuvudsz ivígy? címet viseli. A könyvben tizenhat novella és egy kisregény található, s ami legszembetűnőbben rokonítja ezeket az írásokat, az az a tény, hogy valamennyi főszereplője gyerek. De ennél sokkal mélyebb összefüggések teszik lenyűgözővé ezt az olvasmányt. Autonóm világ Lázár Erviné, amelyben felnőttként is képes gyermeki fantáziával élni, gondolkodni, ábrándozni, amelyben a tudattól független állapotok is teljesen természetesek, amelyben jól megfér egymás mellett a szárnyas ember, a szamárfülező manó, a százpettyes katica meg a többiek. Különlegesen megnyerő, kedves mesevilág ez a realitás keretein belül, mely mindenki számára többé-kevésbé ismerős, hiszen mindenki volt gyerek. Csak a többség (sajnos) már végérvényesen kinőtt belőle. Pedig néha milyen szép lenne látni, hogy marcona felnőttek önfeledten játszanak. Ahogy az egyik novella szereplője is megjegyzi: „Látja, ez is hiányzik az életünkből. A játék. Csak a robot, a robot. Élni kellene már, kicsit élni!" A könyvet olvasva az embernek olyan érzése támad, hogy a gyerekek olykor sokkal többet tudnak a világról, feltárják, megvilágítják annak „tökéletlenségét", olyan dolgokat vesznek észre, melyek fölött a felnőttek figyelme általában elsiklik, és határozott véleményük van mindenről. Lázár Ervin pedig nem tesz semmi különöset, csak épp hajlandó végighallgatni őket. Nem próbálja másra terelni a szót, nem mondja gyermekhőseinek, hogy hagyják békén, mert nem ér rá, nem nyom kezükbe drága játékokat, hanem a legcsodálatosabb „játékszerrel", a gyermek fantáziájával játszik el. És teszi mindezt sok-sok ötlettel, humorosan, néhol groteszk eszközökkel, de mindig bensőséges érzelmekben gazdag formában. Tuvudsz ivígy? Ez a kérdés a felnőttekhez szól, s esetünkben ez annyit jelent: Beszéled a gyerekek nyelvét ? Mert ha nem, hát: tavanuvuld mevegl A. SZABÓ LÁSZLÓ KÖZMŰVELŐDÉS A Madách kiadó napja a Könyvszemlén A bratislavai Szakszervezetek Házába tartva a villamosban gimnazisták beszélgetésének voltam tanúja. A gyerekek — a Duna utcai magyar gimnázium tanulói — szintén a Könyvszemlén már hagyományosnak számító író—olvasó találkozóra igyekeztek, s beszélgetésükből jólesön állapítottam meg, hogy valóban érdekli őket az olvasás, az irodalom. írókról, olvasmányélményekről esett szó köztük, vagyis — s ezt később a gyerekeket kísérő tanárnő is megerősítette — a közönségnek „kivezényelt" harmadikosok, negyedikesek nem kényszerből jöttek el az elmúlt óv termését bemutató könyvkiállításra és a találkozóra. Rajtuk, a szakmunkástanulókon (példamutató, hogy tanárnőjük elhozta őket a rendezvényre!) és az újságírókon kívül csak egy-két más érdeklődő volt jelen, minden bizonnyal a kora délutáni időpont miatt. (Talán érdemes lenne kipróbálni egyszer a találkozó időpontját az esti órákra tenni, hátha többen is eljönnének?!) Duba Gyula főszerkesztő ismertette a háború utáni magyar könyvkiadás kezdeteit, történetét, beszélt a jövőre húszéves fennállását ünneplő, önálló magyar kiadóban folyó munkáról. A közönség összetételét tekintve ez a tájékoztatás mindenképpen hasznos volt. A találkozón megjelent írók — Rácz Olivér, Duba Gyula, Dobos László, Mács József, Grendel Lajos, Zalabai Zsigmond és Hizsnyai Zoltán — válaszoltak a résztvevők kérdéseire, amelyekben végül is nem volt hiány. Mint érdeklődésükből kiderült, a gimnazistákhoz, életkorukból fakadóan leginkább Grendel Lajos elbeszélései állnak közel, őt faggatták a legtöbben (alaposan megizzasztva az írót) valóságosnak, ugyanakkor mégis álomszerűnek tűnő novelláiról, 'élményről és fikcióról, irrealizmusról és szürrealizmusról. arról, meddig lehet „hazudozni" a művekben, hogy az még hihető legyen. Dobos László Egyedül cimű kisregénye kapcsán arról szólt, hogy nyilvánvalóan minden írás — így a kisregény — glapja is az élmény, s az író mindig magát írja. Mint elmondta, a kisregényben azt akarta megmutatni, hogy minden nagy emberi akarás, jó szándék mellett ott van a környezet visszahúzódó, gátló ereje is. S az ember végül is magára van utalva, egyedül kell megbirkóznia a nehézségekkel. Szóba került az is, miért hat az írók némelyik novellája befejezetlennek, miért marad egy-egy irás után hiányérzete az olvasónak, igaz lehet-e Mács József regényhősének a sorsa, amely a mai fiataloknak hihetetlennek tűnik, lesz-e folytatása „A hűség nyelvé"-nek stb. Felvetődött, mit jelent ma csehszlovákiai magyarnak lenni, hogyan látják íróink a nyelvhez, a nemzetiséghez való hűség kérdését. Szó esett az elöbbrejutásuk érdekében vagy a régi sérelmek miatti félelmükben nyelvüket feladókról, nyelvünk társadalmi szerepének fontosságáról, arról, hogy mindezekről a kérdésekről beszélnünk kell. Mint íróink leszögezték, nyelvünk őrzése, ápolása nemcsak az írók felelőssége, hanem közös — iróé, olvasóé egyaránt. (Gyökeres György felvételén Duba Gyula és Mács József dedikál.) BERTHA ÉVA A XIX. Kazinczy Nyelvművelő Napok Immár tizenkilencedszer rendezték meg Kassán (Ko&ice) a Kazinczy Nyelvművelő Napokat, ahol ismét alkalmuk nyílt találkozni mindazoknak — nyelvtudósoknak, néprajzkutatóknak, pedagógusoknak, népművelőknek, újságíróknak, diákoknak —, akiknek szívügye anyanyelvűnk ápolása, a szép magyar beszéd, nemzetiségi kultúránk. A nyelvművelő napokat Fibi Sándor, a Csemadok KB nyelvi szakbizottságának elnöke, az SZSZK Oktatásügyi Minisztériuma nemeztiségi osztályának veztöje nyitotta meg, s mondott ünnepi beszédet. Utána Hoffmann István tartott előadást; a magyarországi nyelvjáráskutató a helynévgyűjtés módszereiről közölt tapasztalatai hasznosaknak, értékeseknek bizonyultak a hazai — többnyire amatőr — gyűjtök számára. Ezt a későbbi vitafelszólalások is alátámasztották. Mayer Judit az Új Szó nyelvi arculatáról szólt, napilapunk több példányát elemezte; a nyelvi, stílusbeli hibákra figyelmeztetett. Hazai újságírásunk nehezen tud elszakadni a szlovák nyelv hatásától, ami a tükörfordításból adódó súlyos hibákban nyilvánul meg elsősorban. Másnap, szombaton Kecskeméthy Győzőtől, a Szlovák Pedagógiai Könyvkiadó főszerkesztőjétől hallhattunk előadást, a tankönyvírás és -fordítás gyakorlati kérdéseiről. Nehézségekkel küzdenek a könyvek túlságosan hosszú nyomdai gyártásideje miatt. A tankönyvek elemzése és a vita során azonban kiderült, a nyomdai gondok elenyészőek a magyar nyelvű tankönyvek nyelvi színvonalához képest. A Magyarországról érkezett Nóbel Iván a nemzetiségi iskolák anyanyelv tankönyveinek elemzésekor — kedves tapintatossággal — inkább az újonnan megjelent könyvek pozitívumairól szólt. Kiemelte, hogy a tankönyvnek pszichés hatása is van a tanulókra, s mint említette, a nyolcadikosok tankönyve ezt figyelembe is veszi. Morvay Gábor (magyar—történelem szakos tanár), az Új Szó szerkesztője mélyreható elemzéssel állt hallgatósága elé. s az alapiskolák történelemkönyveinek szakterminológiájáról szólt. Beszámolójában elemezte az említett tankönyvek terminológiai és a történelmi hiányosságait. A fizikatankönyvek szaktermínológiájának elemzésekor Galambos Ella hasonló hiányosságokról szólott. Délután zajlott le a szép magyar beszéd országos döntője. Este a rendezvénysorozat résztvevői Lukács Sándor Jászai-dijas színművész önálló estjét tekinthették meg a Thália színházban. A legélvezetesebb előadások egyike Deme László nyelvészé volt, aki — szocio- és pszicholingvisztikáról szólva — kiválóan ötvözte mondanivalójában a szakembereknek, az autodidaktáknak és az érdeklődők széles rétegének szánt ismereteket. Békési Imre a sajtónyelvi szövegalkotás szempontjairól szólt. Csak remélhetjük, hogy az elhangzottak ösztönző erejűek, és serkenteni fognak bennünket anyanyelvűnk tisztaságának megóvására. FRIEDRICH MAGDA FOTÓ: PRIKLER LÁSZLÓ Ez is Európa Életünk parányi részlete: Csehszlovákiából Budapestre utazunk ahhoz, hogy egy (volt) csehszlovákiai magyar előadóművész műsorát meghallgathassuk. Gecse Jolán, a kaposvári színház tagja, a Műszaki Egyetem „R" klubjában szaval úgy, ahogy annak idején nálunk is csak ő tudott. A műsor címe: Ez is Európa (Játék a Kárpát-medencében). Testben, lélekben kiszolgáltatottan áll közönsége előtt a művész, mozdulatlanul. Feje sem billen, keze sem rezdül, csak a hangja szárnyal, amint a verset mondja, vagy énekel, mint az orgonaszó, szívbemarkolón, és szívderítőn. Szilágyi Domokos és Hervay Gizella, a tragikus sorsú költőházaspár, Ady Endre, Gyurcsó István és Somos Péter műveiből áll össze a szöveg-kollázs. Bárki felkaphatná a fejét: Ady és Gyurcsó? Szilágyi Domokos és Somos Péter? Igen. Szépen megférnek egymás mellett: szövegeik más-más kiindulópontból, de gyönyörű egyet-akarással épülnek tiszta egésszé. Gecse Jolán kitűnő előadóművész. Vers- és szövegmondása kifinomult, végtelenül kulturált. Emberi hangon szól hallgatóihoz, nem harsányan, inkább visszafogottan; produkcióját az emberi és előadóművészi alázat hatja át. Európai gondokról szól, fontos dolgokról, közvetlen, magávalragadó egyszerűséggel. Hiányzik a mi pódiumjainkról még akkor is, ha kevesen tudunk róla. Hiányzik a személyisége, s a mondanivalója is. A műsort Gágyor Péter rendezte. SOÓKY LÁSZLÓ nő 18
