Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-01-03 / 2. szám
Sokfelé érdeklődtünk, ismerősöket kérdeztünk meg, vállalatokhoz telefonáltunk: kerestünk egy igazgatónőt. Művelődési házak, iskolák, kórházak „kormányzóit" ajánlották, mert egy vállalat irányításával még manapság is ritkán bíznak meg nőt. Aztán a Terebesi (Trebisov) járásban végre ráakadtunk. A királyhelmeci (Kráfovsky Chlmec) tejfeldolgozó üzem élén már öt éve nő áll: Holczreiter Mária. Rögtön meg is kérdeztük tőle: — Véleménye szerint miért nem választanak meg több nőt igazgatónak ? — A nők kiharcolták maguknak az egyenjogúságot, de a hagyományok még mindig elevenen élnek az emberekben. Évszázadokon át a nő alapvető dolga a család volt, nem tanulhatott tovább, nem kapcsolódhatott be a politikai életbe, nem kaphatott irányító szerepet. Ezek a „bevett szokások" néha még ma is tapasztalhatók. A férfiak sok esetben igazságtalanságnak tartják, ha egy nő irányítja őket, nem veszik komolyan a döntéseit, utasításait, mert sérti a hiúságukat. Pedig nincs abban semmi furcsa, ha egy nő igazgat, vezet. Igaz, hivatása gyakorlásánál nagy jelentőséggel bír a család. Egy anya ezt a munkát nem végezhetné. Akire otthon gyerekek várnak, az nem ülhet tíz órát a munkahelyén. Én elváltam, fiam már a ténykus, majd Rimaszombatban dolgoztam laboránsként. Ott keresett meg a helmed vállalat, és felajánlották az igazgatói beosztást. El kell mondanom, hogy már korábban is volt nőigazgatója a vállalatnak, így nem számítottam fehér hollónak, ez megkönynyített sok mindent. Segített az is, hogy itt kezdtem el annak idején dolgozni. Beosztottjaim valaha munkatársaim voltak. Ismertük egymást, tudtam, kitől mit várhatok. Azt hiszem, épp ezek a „körülmények" győztek meg, hogy elvállaljam a vezetést. Annak nagyon örülök, hogy kicsi ez az üzem, nyolcvan embert irányítok. Szemmel tudok tartani mindent. Otthon érzem magam itt, s talán az emberek sem tudatosítják, hogy az idazgatóval beszélnek, amikor szóba elegyedünk. Szigorú vagyok, de azért elnéző is. Elvárom a rendet és a pontosságot. Ha valaki mulasztást követ Holczreiter Mária FOTÓ: MOLNÁR JÁNOS Másoknak öröm, nekem gond leges katonai szolgálatát tölti, így hát szabad volt előttem az út... Szakmai dolgokban sem volt fennakadás, hiszen huszonnyolc éve dolgozom ebben az iparágban, és ugyanúgy megkövetelek mindent, mint egy férfi, mégis sokkal többet kell cserébe felmutatnom. Ez is bizonyítéka, milyen mélyen rögzültek az emberiségben a már említett hagyományos szerepek. Akár sikeresnek is mondhatnám magam, mert minden évben a kerület legjobb három üzeme között vagyunk. — Ki szemelte ki Önt igazgatónak? — Nem igazgatói székről, hanem sajtmesteriröl álmodoztam, arról, hogy én fogom összeállítani az alapanyagokból a sajtot. De nem volt szerencsém. Elvégeztem Kromérízben a tejipari szakközépiskolát, aztán idehaza kezdtem el dolgozni, mint techniel, annak az okát kutatom, s gyakran meg is találom a családi háttérben. Az emberek a családi gondokat magukkal hozzák a munkahelyükre. Én mielőtt döntök egy ember sorsáról, mindig megvizsgálom a hátteret, keresem az igazságot. Érdekelnek az emberek gondjai, mert egy vezetőnek nem lehet mindegy, hogyan jön a munkás dolgozni, gondtalanul vagy gondterhelten. Ha tudok, igyekszem segíteni, mert a magánélet gondjainak megoldása általában jobb munkavégzést eredményez. Egy valami azonban bánt: itt az emberek nem használják ki a szabadságot, a szabadidőt. Pihenés helyett a földeken vagy a szőlőben dolgoznak, örökösen fáradoznak ... — Ön hogy látja, lehet-e akár saját termékeikkel a nők helyzetén könnyíteni ? — Üzemünk tizenhárom szövetkezettel tart fenn szerződéses kapcsolatot, tőlük vásároljuk fel a tejet. Mi gyártjuk a legtöbb negyedliteres tejet, amelyet elsősorban az iskolásoknak szánunk. Jómagam is tagja voltam annak a csoportnak, amely járta az iskolákat, és propagálta az iskolatejet. Sikerünk volt, mert a tejet azóta az iskolák rendszeresen vásárolják, ez is némi könnyebbítés. Gyártunk még tejfölt, valamint téglasajtot, az utóbbit már harmadik éve exportáljuk Jugoszláviába. Annak ellenére, hogy vállalatunk dolgozóinak 60%-a nő, anya, akiknek gyakran van gondjuk a gyerekekkel, még sohasem volt nálunk termeléskiesés. Még mínusz 27 fokban is szállítottuk a tejet. Elnőiesedett az üzemünk, de a vezetés is, hiszen a közgazdászunk, a termelésvezetönk, a személyzeti osztály vezetője is nő. Talán épp ezért tudjuk a munkát öszszehangolni. Elnézőbbek vagyunk egymással szemben, megértjük a gondokat. — Az igazgatói beosztás még egy ilyen kis üzemben is időigényes, mégis hadd kérdezzem meg. Ön miképp használja ki a szabad idejét? — Utazom. Régi vágyam volt eljutni Jugoszláviába, ugyanis ott születtem, Szabadkán. Édesapám ott volt vasutas. 1945-ben kerültünk haza. Helmecre. Azóta már jártam a szülővárosomban. Sőt, a ljubljanai tejüzembe is ellátogattam. Utazásaim többsége szolgálati út volt. Megfordultam már Olaszországban, többször voltam a Szovjetunióban. Az idén az NDK-ban jártam, s minden országból hoztam haza használható ötletet. Magyarországon, Sátoraljaújhelyen a trappista sajt tárolásának módját lestem el. Az ötletek, az újítások mind csekélységek, de nagy mennyiség előállításánál hasznot jelentenek az üzemnek... S bár a munkaköröm időigényes, azért a társadalmi munkára mindig hagyok szabadot. Perbenyiken (Pribenik) lakom, ott vagyok tagja a nöszövetség helyi szervezetének. Gyakran ők a megmentöim. Ha munkaerökiesés van az üzemben, akkor őket hívom segíteni. Ez ideig még örömmel jöttek. Örömmel dolgozom én is, csak hát az igazgatói székben sok a gond, így nem marad időm a közhasznú munkára. Annak idején, technikus koromban, ha új gépet kaptam, örültem, most az új gép gond. Gondoskodnom kell az elhelyezéséről, a beszereléséről. Hát igen, ami másoknak öröm, az nekem gond — de hát az én feladatom épp a gondok orvoslása. H. KUBIK KATA nő 17
