Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-04-12 / 16. szám
uk. A Szojuz—28 egykori parancsnoka — Gubarev — és fedélzeti mérnöke — Remek, aki a nyolcvanhetedik űrrepülő a világon, ám az első, akinek űrruháján nem szovjet vagy amerikai zászló volt — teljesen egybehangzóan beszéltek a megszállottságról, arról, hogy igen erős vágyuk, sőt gyermekkori álmuk volt az űrhajózás. S ha az álom valóra válik, az űrhajós-hivatás rendkívüli testi és lelki erőnlétet követel, félelmein felülkerekedő egész embert kíván. Új hivatás, melynek „gyakorlásakor" mindenképpen számolni kell meglepetésekkel is, hiszen az űrhajózásban minden repülés próbarepülés, a földi gyakorlatok során például csak percekre lehet előidézni a súlytalanság állapotát; s mint bármely más hivatásnak, ennek is megvannak már a maga áldozatai — mondta Vladimir Remek —, de ez az igazi szakembert nem állíthatja meg. S hogy az űrhajósok kiválasztottak is egyben — de nem valamiféle elvont értelemben —, mi sem bizonyítja jobban, mint Vladimír Remek példája, akit huszonnégy ürhajósjelöltből választottak ki — megszámlálhatatlan teszt, aprólékos vizsgálat és a lehető legkeményebb másfél éves felkészülés után. A TASZSZ hírügynökség annak idején, a Szojuz—28 kilövésének napján jelentésében úgy fogalmazott, hogy „először repült az űrbe a Szovjetunió és az USA után Csehszlovákiának, a Kozmosz harmadik nagyhatalmának állampolgára". A francia „Le Monde" március 6-án, az ötödik napon pedig ezt irta; „Csehszlovákia büszke lehet rá, hogy a világ harmadik kozmikus nagyhatalmává vált." Ennél sokkal szerényebben fogalmazott visszaemlékezéseiben, a „Visszatérések az űrből" c. könyvében Vladimír Remek, amikor könyvének utolsó soraiban azt írta, hogy örül, ha csak egy apró téglával is, de hozzájárult az űrkutatáshoz. Lám, űrhajózásról szólva, ma óhatatlanul — a még oly közeli — elsőbbségekről is kell beszélnünk. S hogy mit hoz a távoli jövő? Vladimír Remek szerint az űrkutatók a Marsra készülnek, s bár az űrkutatás rendkívül gyors ütemben halad előre, nem valószínű, hogy öt-tiz évnél korábban kerülhetne sor a Mars-utazásra. Mi jön majd ezután? Talán bolygóközi űrállomások építése, kirándulások a Holdra, távoli galaxisok az emberihez hasonló, vagy hozzá kevésbé hasonló civilizációival való találkozások; de vajon a sci-fi írókon kívül ki merné ezt ma bizonysággal állítani? Akármilyen is lesz az űrhajózás jövője, egy biztos; az emberi tudásszomj sohasem elégszik meg azzal, amit már elért, a kozmonautika jövője számunkra elképzelhetetlen távolságok felé vezet... FRIEDRICH MAGDA FOTÓ: KÖNÖZSI ISTVÁN / Beszélgetés Johanna Dohnallal, a nőpolitika kérdéseivel foglalkozó osztrák államtitkárral Az Osztrák Köztársasággal nemcsak határszakaszunk közös, hanem összefonódik vele múltunk és földrajzi helyünk is Európa szívében. A háború utáni társadalmipolitikai fejlődés viszont lényegesen megkülönbözteti egymástól a két szomszédos országot. De vajon hogyan mutatkoznak meg ezek a két országbeli egybeesések és különbözőségek a nők társadalmi helyzetében? Sokatmondó a statisztika. Jelentős különbségek vannak a nők foglalkoztatottságában. Ausztriában a nők 35 százaléka, hazánkban 47 százaléka van állásban. Nálunk a 25—44 éves nők korosztályának 90 százaléka dolgozik, Ausztriában 65 százalékuk. Viszont érdekes, hogy a 15— 19 éves lányok közül Ausztriában ma többen vannak munkaviszonyban, mint nálunk (az arány: 53 százalék a 30 százalékhoz képest). És még egy adat: Ausztriában a nők 53 százaléka, Csehszlovákiában csak 30 százaléka háztartásbeli. — Kérem, mutatkozzon be olvasóinknak! — Negyvenkilenc éves vagyok. Eredeti foglalkozásom: üzletkötő. Elváltam, két gyermekem és egy unokám van. Tizenhat éves korom óta veszek részt a szocialista mozgalomban. Nagyanyám hatására, hiszen kiskoromtól ő nevelt, mindig elvitt magával a május elsejei felvonulásokra. Később az Osztrák Szocialista Pártban találkoztam azokkal az emberekkel, akik döntő hatással voltak világnézeti fejlődésemre. — Hogyan alakult meg a hivatal, melynek élén áll? — Bruno Kreisky kancellár hivatali időszaka alatt történt, ő ugyanis indokoltnak tartotta, hogy a nők politizáljanak, részt vegyenek az ország politikai életében. Kabinetijében négy asszony is yolt. Bruno Kreisky 1979-ben alakította meg a nők kérdéseivel foglalkozó titkárságot és engem bízott meg — a kormány több befolyásos tagjának ellenvéleménye ellenére — az államtitkári teendőkkel. Mindenki tudta rólam, hogy a nőkérdésben nem ismerek tréfát, gyakran vitatkozom és nem vagyok kapható félmegoldásokra. — Milyen a mostani kormány nőpolitikája ? — A hetvenes években megkezdett politikai irányvonalat folytatjuk. A hetvenes évekre a jogrendszerben véghezvitt reformok voltak a jellemzők, változott a családjogi- és büntetőtörvény és módosult az abortusztörvény — mintegy következményeképpen a nők egyenjogúságát elfogadó, kedvező társadalmi légkörnek. Mindehhez hozzájárult a nők kérdéseivel foglalkozó szövetségi titkárság működése is, ahol nem a nőkért, hanem a nőkkel politikáját folytatjuk. Munkánkba minden nőszervezetet és -csoportot igyekeztem bevonni. Több kérdésben is sikerült közös nevezőre jutnunk, mégpedig anélkül, hogy szocialista elveimmel meg kellett volna alkudnom. Jelenleg a szocialista párt és a konzervatív néppárt koalíciós kormányt alkotnak, s ez — mi tagadás — megnehezíti munkánkat. Ráadásul több oldalról reakciós támadásokat kell kivédenünk. — Milyen támadásokra gondol ? — Egyfajta nőellenes hangulat, társadalmi szemléletváltás van kialakuló-A CSSZSZK-ban a nőknek átlag 2 gyermekük van, az osztrák statisztikusok szerint náluk csak 1,5. Szembetűnőek a különbségek abban, hogy hány gyermek jár a két országban bölcsődébe és óvodába: hazánkban a gyerekek 18 százaléka. Ausztriában 2.4 százaléka jár bölcsődébe. Az óvodák látogatottságában is nagy a különbség: a hazai 94 százalék az osztrák 56 százalék. Természetesen a statisztikai adatok nem adják meg minden kérdésre a választ. Ezért örömmel nyugtáztuk, hogy ezekről a kérdésekről és még sok egyébről beszélgethettünk az osztrák kormány tagjával, Johanna Dohnál asszonnyal, aki az Osztrák Szocialista Párt baloldali szárnyának jelentős képviselője, s 1979 óta a szövetségi kancellár hivatalában a nők kérdéseivel foglalkozó államtitkár. félben. A nő társadalmi szerepét és családban elfoglalt helyét meghatározó régebbi nézetek kelnek életre ismét. Egyebek között a katolikus egyháznak a fogamzásgátlással és a terhességmegszakitással kapcsolatos nyilvános kinyilatkoztatásaira gondolok, vagy említhetném akár a vezető beosztást és tisztségeket követelő nőket érő „beteges feminizmus" vádját. Számításba kell venni azonban, hogy lakosságunk túlnyomó része katolikus hitvallású, úgyhogy az említett kinyilatkoztatások, vélemények nem lebecsülendők. A konzervatív politikusok közül pedig sokan egyszeriben hivatottnak érzik magukat arra, hogy támadják a nők eddig kivívott jogait is. — Milyen a nők szerepe az ország gazdasági életében? — Rendkívül nagyok nálunk a szociális különbségek. Sok nő anyagilag kizárólag a férjétől függ. Vannak, akik függetlenek ugyan, ám a dolgozó nők többsége a rosszul fizetett ágazatokban dolgozik. Rákényszerülnek arra, hogy segédmunkát végezzenek, de nem azért, mert nincs képzettségük, hanem mert korlátozottak a választási lehetőségeik és az egyes ágazatokban nincs elegendő hely számukra. Jórészt a széleskörű automatizáció és számítógépesítés okozta ezt az állapotot, hiszen azokban a szakágazatokban ment végbe elsősorban, ahol a dolgozók többsége nő. Soha nem dolgozott még olyan sok nő Ausztriában, mint napjainkban. Számuk növekszik ugyan, de ennél még gyorsabban növekszik a munkanélküli nőké. Sokkal többen vannak például, mint a munkanélküli férfiak. A munkahét 38 órára csökkent ugyan, de, még ez sem oldotta meg ezt az ellentétekkel teli helyzetet. A nyugtalanító az, hogy egyre több nő dolgozik olyan helyen, ahol nem részesül szociális és szakszervezeti gondoskodásban, egyre többért vállalnak részmunkaidőt. Minden igyekezetünk ellenére a férfiak fizetése kb. 30 százalékkal magasabb, mint a nőké. Mindent összevetve az eredmény: az osztrák nők még nem vívták ki gazdasági függetlenségüket, önállóságukat. — Milyen a nőmozgalom Ausztriában? — Ereje, befolyása, természetesen nem mérhető le, nem fejezhető ki számokban, de mindenképpen érzékelhető az általa kiváltott reakciók és hatások révén. Ha a nömozgalom erőtlen és jelentéktelen lenne, akkor nem váltana ki agresszív reakciókat és ellene irányuló támadásokat. A nők körében jelenleg az alkotóvágy és tettrekészség uralkodik. Ez, persze, ellenérzést vált ki és híven tükröződik a politikai pártok, a szakszervezetek, az egyházak — férfiak által hozott — döntéseiben. — Gondolja, hogy Európa békéje és biztonsága szempontjából fontos a nők politikai elkötelezettsége és nemzetközi együttműködése ? — Ez a kérdés mindig is, most is — a szocialista párt nőszervezetének elnökeként — foglalkoztatott. A kérdés azonban nem csak a nőket érinti. A férfiaknak legalább annyira érdekük a béke megőrzése, mint a nőknek, s a nőknek meg nem azért, mintha a természetüknél fogva békeszeretöbbek lennének. Élethelyzetük, tapasztalataik a politikát olyan kérdésekkel, témákkal és ötletekkel gazdagítják, amelyek — ebben a férfiak uralta világban — ritkán, vagy egyáltalán nem kerülnek napirendre. A nemzetközi együttműködés kérdéseire pedig — úgy tűnik —, sokkal érzékenyebben tapintanak rá, s a problémák megoldásában gyakorlatiasabbak, mint a férfiak. Ez pedig a világnak azon a részén, ahol mi élünk, rendkívül fontos. DANA BRAUNOVA A szerző felvétele nő 9
