Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1988-03-29 / 14. szám

A pedagógusok napja alkalmával idén 16 magyar pedagógus kap állami kitüntetést. Rajczy Lászlóné, a komáromi (Komárno) Mezőgazdasági Szakközépis­kola magyar—történelem—polgári neve­lés szakos pedagógusa is a kitüntetettek között van. Vele beszélgetünk. Mióta tanít? ' — Harminckét éve. 1955-ben fejeztem be a tanulmányaimat. Azután kerültem ide, a komáromi Mezőgazdasági Szakkö­zépiskolába s itt vagyok harminckettedik éve. A jelenlegi tantestületünkből nagyon sok kollégámat tanítottam, például az igazgató elv társat. Pedagógiai munkásságáért most magas állami elismerésben részesült. Ón miként értékeli ezt a kitüntetést, milyen érdemeiért kapta ? — Valószínűleg azért, mert ez alatt a harminckét év alatt nem ültem ölbe tett kézzel. Amint idekerültem az iskolába, rögtön osztályt kaptam. Az első osztályom­ból van egy kandidátus diákom, Berucz János, aki Brnóban védte meg tudományos munkáját. Bizonyára többen ismerik a nevét, rengeteg népszerűsítő cikket is ír többek között. Ebből az osztályból került ki Suhert József mérnök, aki a gyűgyi (Dudince) fürdő igazgatója. S ki jut még eszembe az elsőből? Mert ugye az első a legkedvesebb, rájuk emlékszik az ember aztán a leginkább. Itt végzett még Zsem­lye László, a kosúti magnemesitő állomás alkalmazottja. Egyszóval azt hiszem, hogy engem a volt növendékeim után értékelnek elsősorban. A hivatalos elismerés, sajnos, sokszor nem esik egybe a társadalom megbecsülé­sével Mit gondol ha a szülök és a gyere­kek döntenének a tanítók kitüntetései felől, Ön például akkor is megkapná a „Kiváló pedagógus ” címet ? — Azt hiszem, engem értékelnek a volt növendékeim. Abból gondolom például, hogy megtörtént már. volt diákom kérte, abban az osztályban legyek osztályfőnök, amelyikbe az ö fia jár. Sok volt tanítvá­nyunk küldte már hozzánk a gyerekét is. És úgy érezm, tanítványaim megszívlelik, amit mondok. Jönnek vissza a húszéves találkozóra, s ilyeneket kérdezgetnek, hogy emlékszem-e, ekkor meg akkor azt mondtam, hogy. S éppen ezeken a találko­zókon látom, hogy növendékeimből elége­dett emberek lettek. De a szülőkkel is mindig megértettem magam, velük is megtaláltam a megfelelő hangot. Ugyanis én azt tartom, hogy hiába fejt ki a tanító akármilyen kiváló pedagó­giai munkát, ha a szülők ebben nem támogatják. Ezért aztán általában mind­járt az elején elmagyaráztam a szülőknek, hogy a gyerek iskolai magatartásával mi­lyen szépen megmutatja a család otthoni képét. S ezzel nagy hatást szoktam elérni. Nálam a szülői értékezleteken mindig százszázalékos volt a jelenlét. Aki valami miatt mégsem tudott eljönni, az előtte beugrott az iskolába, s érdeklődött. És hát olyan sem volt, hogy valamilyen bajt hagy­tam volna elöregedni, netán elévülni. Sok­szor magával a gyerekkel írattam meg haza. ha csínyt tett. Vagy akár én adtam föl táviratot, és bekértem a szülőt. Pályafutása alatt mennyire tudta megva­lósítani saját pedagógiai elképzeléseit? — Harmadik igazgatómat szolgálom most, soha nem volt konfliktusom. Azt szokták mondani, hogy engem nem lehet lerázni. Addig mentem, addig talpaltam mindig, amíg el nem értem, amit akartam S ebből az iskolának se volt kára, mert az iskola érdekében tettem, amit tettem. Az hiszem, munkámat értékeli az iskola is, mert amit én az iskolától eddig kértem, azt megkaptam. Az én elképzeléseimet az iskola mindig segítette. Például, mikor idekerültem. Takács Andrással, aki nekem osztálytársam volt. most a Csemadok szak­előadója, tánccsoportot alakítottunk. Ne­gyedik éve működik sikeresen az irodalmi színpadunk. Tavaly a Jókai Napokon ki­tüntetést kaptunk. Szavalóink már ötödik éve járási elsők. Egyszóval nem riadok vissza a munkától, ha tenni kelt. teszem következetesen. Mi az Ön véleménye, hogyan kéne ma tanítani, hogy önálló és alkotó munkára képes emberek kerüljenek ki az iskolából, s ne tömegesen olyanok, akik csak élőskö­dők a társadalom, a többiek nyakán? — Érre nagyon nehéz válaszolni, mert évről évre gyengébbek a gyerekek. A fizikumuk is és az értékrendszerük is gyengébb, szabadosabbak, fegyelmezet­lenebbek. Nagyon határozottnak kell lennie a pedagógusnak, hogy rendet tud-Következetesen tanítani jón tartani. Szerintem a mi munkánk lényege a következetesség. Ha egyszer a tanító á-t mond. mondjon b-t is. Annak idején egy elsős tanítványom érttette ezt meg velem, a kezdő pedagógussal. Csi­­csai Károly volt az az elsős gyerek, ma mérnök, aki meg merte nekem, a peda­gógusnak mondani hogy azért nem fo­gadnak szót. mert nem vagyok követke­zetes. Akkor én megszidtam őt, de köz­ben nagyon is beláttam, mennyire igaza van. Aztán egész pályámon megtartottam magamban a szavát A huszadik találko­zón köszöntem meg neki, hogy akkor mert figyelmeztetni. Ez az utolsó iskolai év, amelyiket ma­gyar—történelem és polgári nevelés szakos pedagógusként még ivgigtanít, s szeptem­bertől nyugdíjba vonul. Vobta-e olyan ta­nács, útmutató, amelyet saját tapasztalata alapján szívesen áthagyományozna a fiatal pedagógusokra ? — Nem, olyat inkább nem mondok. Különben is az a véleményem, hogy a pedagógiát könyvből megtanulni nem le­het. érzék kell hozzá és gyakorlat. Mert a pedagógia nem holt dolog, mi élő emberek­kel dolgozunk. Nem szabad összebarát­kozni a gyerekkel, a pedagógus mindig tartsa meg a három, sőt az öt lépés távolsá­got. Az a tanító, amelyik összebarátkozik a diákjaival, elveszett. Erre volt példa az iskolánkban is. El is ment aztán az a fiatal tanár. Mert az elveszett tekintélyt vissza­szerezni már nem lehet. Később, amint idősödtem, a szülő-gyerek kapcsolatot igyekeztem kialakítani diákjaimmal. Én minden tanítványomat a gyerekemnek te­kintem. Ha bármelyik diákomnak problé­mája volt, meghallgattam őt, s ha tudtam, elláttam tanáccsal. Különben a lányomat is erre a pályára szántam, s a stafétabotot neki szeretném átadni. Most végzi az egyetemet, s ha minden igaz, szeptember­től ö lép a helyemre az iskolánkban. Köszönjük a beszélgetést és gratulálunk a kitüntetéséhez. KOCSIS ARANKA KÖNÖZS1 ISTVÁN felvételei nő 17

Next

/
Oldalképek
Tartalom