Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-03-29 / 14. szám
Mi van akkor, ha a medvebocs mamája - férfi? Valentyin Pazsetnov doktor annak a Központi Állami Biorezervátumnak a munkatársa, amely a Kurszk és Lipeckoj közötti területen dolgozik a vadvédelemben. A rendkívül nagytudású és tapasztalt biológus évekig foglalkozott a barna medve életének tanulmányozásával. A közelmúltban a világon egyedülálló kísérletre vállalkozott: három medveboccsal, vállalva az „anyai" teendőket, élt együtt két évig a szabad természetben. Lássuk csak, hogy mit mond életének erről a kétségkívül legérdekesebb szakaszáról! Már régen foglalkoztatott a bocsok nevelése, dehát az ilyesfajta megfigyelésekre sohanem nyílik lehetőség. Végül is a véletlen jött segítségemre. Ugyanis már hosszabb ideje csellengtem egy lakott medvebarlang körül, s úgy történt, hogy egészen véletlenül, a saját ügyetlenségemnek köszönhetően, sorsdöntőén megriasztottam egy újdonsült medvemamát. A nőstény valószínűleg nagyon fiatal és félénk volt, talán az anyai ösztöne is igencsak gyengén fejlődött ki. Elmenekült s magára hagyta a bocsokat. Az ellenőrzésünk alatt álló erdőkben körülbelül százezer barnamedve él, s évente mintegy kétezer még szopós bocs szokott „elárvulni". A túlélésre való kilátásuk nagyon csekély. S ha életben maradnak is, elvadulnak és veszélyes, agresszív felnőtté válnak. Ezeket senki emberfia sem meri megközelíteni és életüket álalában és eléggé korán a vadászok golyói oltják ki. A mi csoportunk célja az volt, hogy ezeket az elhagyott bocsokat ellássuk és megtanítsuk az életre természetes környezetükben. Nem sokat tétováztam, és hozzáláttam az „anyai" teendőkhöz. A három bocsot, alig háromhónaposak voltak testsúlyuk körülbelül két és fél kiló, kivittem az odúból és elhelyeirtem őket a sátramban. Természetesen nevet is adtam nekik: Jasa, Tosa és Kátya. Egy hétig a sátorban tudtam őket tartani, s az étlapjukon egyelőre jó nagy adag tehéntej szerepelt, amelyet cumlis üvegből kaptak. Jó egy hét elteltével már nem tudtam őket benn tartani a sátorban. Erőnek erejével kirohangáltak a sátorból, és bizony cseppet sem törődtek velem, egyszóval fütyültek rám — a „medvemamára". Amikor már odakünn megmutatkoztak az első zsenge zöld hajtások, csökkentettem a napi fejadagot Mindhárman egyhamar minden nehézség nélkül rátértek a zöld kosztra, és azt is rögtön, ösztönösen tudták, hogy melyik hajtás fogyasztható, melyik nem. Ez a megkülönböztetés számukra egy pillanatig sem okozott gondot E korai kirándulásaikon a bocsok teljes biztonságban érezték magukat egyetlen élőlénytől sem féltek, akkor sem, ha az még egyszer olyan nagy volt is, mint ők. Csak amikor már némi tapasztalatra tettek szert tanulták meg, hogy a dolgok nem olyan egyszerűek, mint amilyennek tűnnek. Ezután a vakmerő apróságok egy kicsit megkomolyodtak, éberen figyelték környezetüket s a legkisebb gyanús zörejre azonnal fölmásztak a legközelebbi fára, ahonnét aztán semmivel, még a legkedvesebb nyalánkságukkal sem lehetett lecsalogatni őket. Időközben munkatársaim között lábra kapott a fáma, miszerint én a medvebarlangban teleltem át Ez így nem volt igaz, hiszen kitünően felszerelt sátram sokkal kényelmesebb volt. És a bocsaim is jól érezték magukat benne, miközben ki-kirohangásztak a hóba, megfürödtek olykor a fagyos patakokban. Igaz viszont, hogy a gyakori nagy fagyok az ő számukra is gondot jelentettek. Ilyenkor meghatóan védtelenek, riadtak voltak. Végül is csináltam nekik egy új odút amolyan földbe vájt üreget Ám ezért egyáltalán nem lelkesedtek. Napokig köröztek a sátram körül, és azonnal fülelni kezdtek, ha a sátorból valamilyen, akár a legcsekélyebb nesz is kiszűrődött. Én semmire sem reagáltam, úgy csináltam, mintha mélyen aludnék. Türelmemnek végre va/ahára meglett az eredménye, végsősoron ezt akartam elérni: a bocsok kénytelenek voltak munkához látni, s addig dolgoztak, míg végül is segítség nélkül, a maguk erejéből kinyitották a sátrat Ezzel bebizonyították, hogy a bocsok még viszonylag fiatal korukban már maguk is képesek gondoskodni magukról. így hát szerencsésen kiteleltünk, s amikor megjött a tavasz, elkezdtünk közösen túrázni. Számomra ezek a túrák ugyancsak sok munkát adtak: fel kellett jegyeznem minden jelentéktelen apróságot, mozgást egyszóval kivétel nélkül minden megnyilvánulásukat Megállapítottam például, hogy egy fiatal medve naponta több mint egy kilométert tesz meg föl s alá a fákon. És a három „grácia" jócskán megkurtította alvásom idejét, ugyanis feljegyzéseimet éjszakánként pontosítottam, rendszereztem. Mindem táplálékomat megosztottam velük, és időnként megkóstoltam azt is, ami csak nekik ízlett. Kizárólag növényi táplálékkal éltünk. De amikor elaludtak, s meggyőződtem róla, hogy mélyen az igazak álmát alusszák, nagyon csendben és óvatosan elővettem a konzerveket amelyeket a feleségem csomagolt a poggyászomba. Bocsaim nevelésének második évében már megengedhettem magamnak, hogy meleg levest egyek: addig ugyanis csak hideg ételt fogyasztottam, nehogy a „kicsinyeim" is hozzászokjanak a meleg ételhez, mert aztán mihez is kezdtek volna nélkülem. Ez alatt a két éve alatt bizony alaposan lefogytam, de megérte. Bebizonyítottam, hogy megfelelő természetvédelmi területeken a barnamedve „elárvult' kicsinyeit igenis életben lehet tartani. Tapasztalataim szerint ilyen körülmények között egy ember /biológus, zoológus stb.) hét-nyolc elhagyatott medvebocsot tud megmenteni és felkészíteni a felnőt életre. Moszkovszkije novosztyi Fotó: archív (Valentyin Pazsetnov „Barátaim, a medvék" című könyve nemrégiben jelent a hazai könyvpiacon a Príroda kiadóvállalat gondozásában.) na 9
