Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-01-03 / 2. szám
A presszóban fejkendős anyókák lélekmelegítőként rumos teát iszogatnak. (Még nem kapták meg a szenet.) Nevüket semmiképp nem akarják elárulni. Ez különben is jelenség Nagyidán. Kevesen adják a szavuk mellé a nevüket. Válaszok Elöinformáció: A Kelet-szlovákiai Vasmű a nagyidai Belgárok dűlőrészen épült föl. * t » A községházán vagyunk. Kérdéseinkre Snyír Ferenc, a hnb elnöke és Demkó Pál, a hnb titkára válaszol. — Nagyida közvetlenül a Kelet-szlovákiai Vasmű szomszédságában fekszik. Mikor 1960 ban beindult a Vasmű, a jnb határozatot hozott hogy Nagyidán sem lakásépítkezési, sem lakásfelújítási engedélyt nem lehet kiadni. Ez egyértelműen a falu elsorvasztását célozta. Huszonkilenc éve mindennek; a falu még mindig él, és erőteljes élniakarásról tesz tanúbizonyságot. Mi történt tehát? Demkó Pál: Szó volt különféle tervekről, melyek — tekintettel a nagyarányú szennyeződésre — a falu kitelepítését voltak hivatottak elősegíteni, például hogy hetvenötig a falu első. nyolcvanig a másik részét számolják föl. Gyakorlatilag azonban semmi nem történt. Az emberek is maradtak; valójában karóhoz voltak kötve, hisz otthonukat idehagyva, tőke nélkül (a házat kinek is adták volna el?) hol, hogyan kezdték volna újra? Kérhettünk bármit a jnb-től, elütötték azzal, hogy a falut likvidálni fogják semmiféle beruházást, akár Z-akcióban is, nem engedélyezték. Patthelyzetbe kerültünk. A lakosság apad (jelenleg Nagyidának 2 400 lakosa van, de volt már háromezer fölött is), ha nem is a „remélt" arányban. Az építkezést büntették (büntetik ma is), amit az emberek azzal igyekeztek kivédeni, hogy házfelújításra, hozzáépítésre kértek engedélyt, s teljesen új házakat építettek — így végül a házak száma növekedett, nem csökkent. — Az állami gazdaság hetvenben tizenkilenc új házat épített, hogy megtartsa a dolgozóit; hetvenötben fölépült az új szolgáltatási ház és egy hatalmas iskola. Egy faluban, amely a végnapjait éli, nem építenek iskolát, új lakásokat stb. valójában kik és milyen formában határozták el a falu fölszámolását? Demkó Pál: A kérdés kezelésében rengeteg az ellentmondás és a bizonytalanság. Tavaly januárban rendeztünk egy falugyűlést, amelyen a jnb, a Vasmű és a közegészségügyisek képviseltették magukat. Kiderült, hogy semmiféle, a falu fölszámolásával kapcsolatos terv nincs, és nem is volt soha. A jnb ígéretet tett, hogy három, négy hónap alatt „újragondolja" a helyzetet, és lehetővé teszi, hogy lakosaink kölcsönt vehessenek fel újjáépítés, modernizálás céljából stb. Szeptembertől megkezdtük a vízvezeték építését (A Vasmű hozzájárulásával); s megígérték a gázvezetéket is. Fölajánlottak egy összeget a nalottasház megépítésére — azzal a föltétellel, hogy egy év alatt be kell fejeznünk.. — A Vasmű az Önök lakosainak nem csupán munkát ad — a lakosság fele ott dolgozik — huszonkilencedik éve szenynyezi is Nagyidát. A széljárás kedvezőtlen, errefelé a legnagyobb a szennyeződés; ma már az Ida patakban is holt víz folyik, a kutak vizében pedig megjelentek az olajfoltok, egyes helyeken kinoidot találtak stb. Mit szól ehhez a falu? Demkó Pál: Meggyőződésem, hogy a vasmű sok esetben nem tartja be a „fair play" szabályait. Olyan tapasztalataink is vannak, hogy a gyártás gyorsítása érdekében — főleg Hetedik éve renoválják — persze intermezzókkal — a Sehe/ kastélyt éjjel — kikapcsolják a szűrőberendezéseket; csakhogy ezt, a friss hóra telepedett vörös porréteg láttán a laikus is észreveszi. A baj ott kezdődik, hogy ilyenkor senkit nem vonnak felelősségre. Tudjuk, erős a szennyeződés, de hogy mennyire káros, azt — fölmérések híján — valójában nem tudjuk. — A jövőt eddig senki nem vázolta föl a falu előtt világosan. Önök hogy látják, mi lesz a falu sorsa? Snyír Ferenc: Mi a bizonyosságért harcolunk. A felsőbb szerveknek tudomásul kell venniük, hogy itt is emberek élnek, és élni fognak még jó pár évig. Úgyis eléggé sújtva van itten a nép, elég c s a k a szennyeződést említeni. Az emberek nem akarnak innen elmenni, élni akarnak, és itt akarnak élni. Ezért is jelent könnyebbséget a jnb mostani hozzáállása a problémákhoz. A Vasmű modernebb szűrőket ígér, a jnb segítséget — talán ez lesz a megoldás. Kérdések II. Nagyidán piros havak esnek. De menynyire pirosak? Mert az újságíró meggyőződése, hogy a falu sorsát mégiscsak ennek kellene eldöntenie Mindenesetre: tudományos fölülvizsgálást kellene kérni) Az újságíró nem döntnök, ugyanolyan állampolgár, mint a többi, csak meg kell, hogy Írja a véleményét. Tudni sem tudja, hol húzódik a határ, amikor egy téves döntés még szép csöndben megmásítható — még csak tévedés, és nem bűn. Csak sejti a jelekből, hogy közel járhatunk már az elviselhető hibaszázalék felső határához, s lassan már illene felelősöket is keresni. És meggyőződése, hogy — mindenfajta szennyeződés ellenére — a kérdés már régen nem az, hogy jó helyen van — e a falu, avagy sem? azt ugyanis az újságíró nem nagyon hiszi, hogy jelen helyzetben van anyagi lehetőség a falu fölszámolására! Két szó jár csak szüntelen a fejében: demokrácia és döntésetika! És kérdi I visszarendeződjenek hát a régi állapotok, és a falu éljén tovább? De mi lesz a vörös porréteggel? A piros hóval? Mikor megkérdeztünk egypár embert a faluban, hogyan ítéli meg a szennyeződést, azt tapasztaltuk, hogy nem látnak nagy veszélyt benne. (Csáji Pálné: Hát hol jó most a levegő? Máshol talán jobb? Vizünk is lesz már! Mondják, hogy rossz a vizünk, lehet, hogy rossz, de nekünk nem árt!) A válaszokon nem kell nagyon csodálkozni. Az emberek nemigen tudnak tájékozódni a veszélyforrások között — és ez nem csak az ő bűnük! Az emberek megtanultak valamit Nagyidán, ami működik és segít a bizonytalanságban, és anélkül, hogy definiálnák, mi az, érvényesítik. Kicsi a bors, de erős! Tegnap így volt holnap úgy — hozzászoktak! Elöbb-utóbb minden helyrezökken — ki kell bírni addig! (Hogy milyen áron, és hogy eddig is mit rabolt a bizonytalanság — erkölcsből, tartásból, közjóból stb., azt most inkább hagyjuk!) Hogy a hivatal a hatályos álláspontját rendre váltogatja: csak erősíti a szabályt. Hisz egyszer megtiltja az építkezést, aztán maga is építtet; nem ad engedélyt, aztán ad egy felemását — pedig tudja, mire megy ki a játék. A nagyidai polgár a túlélés és a veszély elhárításának egy igen érdekes taktikáját alkalmazza. A következőkben két nagyidai polgár véleményének adunk helyet, akiket a falujuk sorsáért, népük jövőjéért való aggódás jellemez! Horkay igazgatóhelyettes, alapiskola: Huszonkilenc éve megbénult a község élete. Nagyida valaha viruló mezőváros volt, de ki tudja ezt ma már?! Nem kaptunk semmi perspektívát, kihalásra lettünk ítélve — és hogyan? Nem egy nagyidai polgár nevét föl tudnám sorolni, aki beadta az építkezési kérvényét Szinán vagy Szepsiben (Moldava nad Bodvou), mégsem kapta meg az engedélyt- Egymás után mennek el a fiatalok, csak tavalyelőtt elment vagy tíz család. Nyolcvanban a cigányok legjavát fölköltöztették Kassára (Kosice), itt csak a testi, szellemi fogyatékosok maradtak, az emberi lét legalján tengődve. Valaha három cigányzenekar volt a faluban, ma egy sincs. Végehossza nincs a kedvezőtlen hatásoknak. Régen nyolcszáz gyerekünk is volt az iskolában, külön működött a szlovák és külön a magyar tanítási nyelvű — ma jó, ha a fele megvan; a magyar iskola pedig, úgy látszik, megszűnik: jövőre egyetlen beiskolázandó elsőssel számolunk. A szülök szlovákba Íratják a gyerekeiket. A magyar óvodát szintén nemrég számoltuk föl. Az emberek nagyon elbizonytalanodtak. A szennyeződésről pedig: nem tudjuk mekkora. De öt évvel ezelőtt dr. Koporová a járási közegészségügytől kimutatta, hogy a nagyidai gyerekek két-három évvel elmaradnak a testi fejlődésben hasonkorú társaiktól. Azóta kapják az ingyentejet és természeti iskolába járnak. A kártérítés, amit a vasmű fizet a falunak a szennyeződésért, egyre kevesebb, s az is elmegy a fásításra, ingyentejre stb. Majláth János nyugdíjas: Fogalmán sincs, mi lesz velünk. Nagyidai állampolgár /agyok, ugyanúgy fizetem az adót, mint bárki inás az országban — csak közben nekem huszonkilenc éve minden meg van tiltva. Fiossz és engedetlen állampolgár vagyok, mert ide születtem. Ha most száz évig likvidálásra leszünk ítélve, akkor száz évig tengődjünk itt, egy halódásra ítélt faluban?! Ha egészségtelen a levegő, akkor adjanak egy másik helyet, ahol letelepedhetünk! Nézze csak meg, milyen ez a mai generáció! Milyen jövőt kap? Miért lelkesedhet? És a munkásnép? (yen körülmények között gondolkodjon az átalakításról? Hogyan? A faluban minden pusztul! A kultúrház a Príhradni-féle úrilakban van, hátul a kazánház nemrég robbant föl. A fiataloknak nincs klubhelyiségük, ott van a Schel kastély, már hetedik éve renoválják, akkor kezdték, mikor már teljesen tönkrement — miért kellett azt megvárni ? Már a harmadik cég emberei dolgoznak rajta, s csak most látszik valami alakítás. Hol van itt a felelősség, és a sok építőanyag, pénz, amit eddig beleöttek? Elmondhatom: a falut tönkretette a bizonytalanság. Az emberek elvesztették fogódzóikat. nem bíznak magukban. Nem kaptunk lehetőséget, de amit kaptunk, azt is elherdáltuk. Volt olyan elnökünk, aki a kártérítést, amit a vasmű adott, kölcsönadta a szomszéd falunk. Ennél találóbb poén, gondolom, nem kell! NAGYVENDEGI ÉVA
