Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-01-01 / 1. szám
TÁJOLÓ * u* KÖNYV Az ajtó Szabó Magda születésnapja tájékán ragyogó könyvvel ajándékozta meg olvasóit. Ez a regény a szerző legkiválóbb munkái közül való, s egyben az Okút és a Régimódi történet rokona, hisz szintén az önélatrajzi ihlet ered ménye. A regény egy monumentális emberi jellem felmutatása. Szeredás Emerenc, a cseléd, már öregasszony, amikor az elbeszélő énnel — Szabó Magdával — összehozza a sors. Vajon mi teszi ezt a serény öregasszonyt olyan jelentőssé? Talán az, hogy olyan hihetetlenül nagy a teherbírása? Vagy épp az a tény, hogy soha senkit nem enged be a lakásába? Pontosan csak múltját ismerve tudnánk válaszolni, csakhogy a múltja a regény legtitokzatosabb pontja. Ami a regény címét illeti, az az ajtó valójában Emerenc lakásának belső terét választja el a külső világtól. Szimbolikusan azt jelenti, hogy Emerenc egyik élete a mindig siető öregasszonyé, a másik viszont csupa titok, s e két én között helyezkedik el az a bizonyos csukott ajtó. Ahogyan nem léphették át soha lakása küszöbét, úgy nem láthattak bele a leikébe sem az emberek. Viszont Emerenc is ember, így hát ő sem leleplezhetetlen. Biztosan tudjuk például, hogy mindennél erősebb a szeretet utáni vágya. Annak idején oly korán szakadt ki a családi kötelékből és olyannyira nem szeretett senkit, hogy a benne felgyülemlett szeretetet most már szívesen pazarolná valakire. Szive szerint erre a szerepre az úrnő férjét, az anglomán gazdát szánná. És bármit feláldoz, hogy ragaszkodását bizonyíthassa. Minél zárkózottabb valaki, annál valószínűbb környezete számára, hogy némasága valami roppant tragédiát burkol. Hosszú hallgatás után Emerenc is megszólal, s a tragédia töredékét közzéteszi. Ez a töredék két életre is túl sok lenne. A regény úgy van felépítve, hogy ami az első megközelítésben hétköznapinak tűnik, az a továbbiakban már valami más. elvonatkozottabb. Amig Emerenc a tettek embere, ellenpólusa, Szabó Magda, a szavaké, s e szavakból szőtt hálójába szeretné összeszedni mindazt, ami Emerenc életében mefogadhatatlan. És ö bírja tovább! ZSEBIK ILDIKÓ Hókuszpókusz Megcsodáltuk Keszeli Ferenc nyelvi és névadó leleményességét a már néhány évvel ezelőtt megjelent mesekönyvében, a Kajla Fülöp kalandjaiban is. Nemrégiben megjelent gyermekvers gyűjteményében a Hókuszpókuszban, mindez még észrevehetőbben, sziporkázóbban fejeződik ki. Ne csodálkozzunk: versben, verses mesében nagyobb a lehetőség a játékra, az ötletesség jobban érvényesülhet találó rimpárokban. S Keszeli él is ezekkel a lehetőségekkel. Tudtuk Keszeliröl — az újságok gyermekrovataiban megjelent versei alapján —, hogy virtuóz, hogy gyermekverseinek legfőbb erénye: nyelvi ereje. S ez inkább erénynek számít a szememben, mint hátránynak. Annál is inkább, mert nyelvi leleményességéhez megtalálja a gondolatot is. nő 18 Tartja azt a magas mércét, amelyet gyermekirodalmunk állított a hetvenes években, elsősorban néhány kiváló költőnk — Tóth László és Kulcsár Ferenc — kezdeményezése révén. E kötetében, de különösen a Kajla Fülöpben, sok újat hozott Keszeli. Az állatvilágot lopta be irodalmunkba. A Hókuszpókusz versei közül kiemelkedőnek találom a címadó Hókuszpókuszt, amelyben havat árulnak, hóboltot nyitottak, a Furafa/vát, ahol mindenki mást csinál, mint amit a termész-MAIMtH tes észjárás megszokott, pl. „nyáron jo/i el a Mikulás" vagy „a szíjgyártó zabot hegyez,/ a légy farka ökröt legyez./ Cimbalmosok tutajoznak..." Idézhetnénk tovább a jobbnál jobb fordulatokat és ötleteket, a Bolyongót, amelyben a költővel végigbarangoljuk az egész Csallóközt, majd a Mátyusföldet (minő mókás utazási), megállunk majd' minden faluban, kisvárosban, és mondókákat találunk ki, a legjobbakat, melyek a falura, városra és lakosaira ráillenek. Ismerős ez a játék, megtalálható a népköltészetben, nem új a műköltészetben sem. Tudja ezt Keszeli is, mégis rámerészkedik a pályára, mert úgy érzi, kifogyhatatlan tárháza ez a költőnek, s ő tud itt is újat mondani a gyerekeknek. Támogatjuk a költőt e hitében: valóban tud újat mondani! Íme: „Nádszegen a gerendába/ nádszegeket vertek,/ földjük adták árendába,/ ők meg csak hevertek." Nemcsak a tökéletesen tiszta rímek a csodálatra méltók ebben a négy sorban, hanem hogy utalni tud a nádszegiek furfangjára. ravaszságára. A Forgácsoló csupa ötlet, meghökkentő észrevétel, filozófia. Nemcsak formai megoldásokra törekszik — abban szinte tökéletes —, hanem aforisztikus igazságok kimondására. A Szerepcsere kiváló ötletre épül, tartalmazza a műmese kellékeit, mégis — ezúttal talán a sok tiszta rím lazítja a mesét, felhígítja a történetet. Az olyan versek, mint a Ka/imese, de még inkább a Kupaktanács, véleményünk szerint, csak a nyelvi játék kedvéért íródott, de Keszeli ezt is oly remekül csinálja, hogy nem unatkozunk. Mint már mondtuk, Keszeli gyakran él a tiszta rímmel, az asszonánccal is, alkalmazza az alliteriációt és a kancsal nmet. Már az előző kötetében is megcsodáltuk néwálasztó ötletességét, e kötetben ezt tökéletesíti. Az olyan nevek, mint Zúz Mara, Bubó Réka, Nyeker Gergő, Szemte Lenke már egymaga költészet, alkotó leleményesség, a névvel azonnal hangulatot teremt, s ezzel megragadja (elragadja?) az olvasót. A Kajla Fülöp kalandjai után a Hókuszpókusz is gyermekirodalmunk fontos kötetei közé tartozik, s Keszeli Ferenc hovatovább nagyszerű meseírónkká, költőnkké válik. Mindez a költő sokoldalúságát bizonyítja, amelyre oda kell figyelnünk. A kötetet Kopócs Tibor illusztrálta: kiválóan. MÉSZÁFIOS KÁROLY FILM Becéző szavak James L Brooks első mozifilmjének várakozáson felüli közönségsikere volt világszerte. 1983-ban, a texasi Larry McMurtry regénye alapján készült. Közönségsikere, az volt, ám a kritikusok fanyalogtak, mondván: a hollywoodi műhely tipikus darabja az unatkozó és azonosulni vágyó amerikai háziaszszony (de csak annak, aki ezt a luxust megengedheti magának) szirupos-giccses, könnyfakasztó melodrámája. Pedig hát, nem vétett akkorát sem az iró, sem pedig az addig televíziós rendező-forgatókönyviró. Igaz ugyan, hogy az utóbbi időben elszoktattak bennünket, nézőket az emberközpontú, pontosabban egyszerű, családi témájú filmektől és elárasztottak a tartalmilag és formailag is jócskán hiányos, az erőszakban és változataiban viszont bővelkedő alkotásokkal. (Az előbbiekre példa a néhány évvel ezelőtt bemutatott Kramer kontra Kramer c. Benton-film és Robert Redford filmje, az Átlagemberek.) Brooks végül is igazán mértéktartó volt egy anya és lánya történetének megrajzolása során, s még a tragikus vég, a lány halálának megrendezésében is. A film elég hosszú időt, úgy harminc évet fog át, bár Emma (Debra Winger) esküvőjéig felgyorsítva követhetjük az eseményeket és alkothatjuk meg az előzetes képet kettőjükről. S aztán párhuzamosan, anya és lánya külön élete, mindennapi telefonkapcsolatai teszik teljessé a képet. Különösebb „lelkizés" nélkül mindvégig érzékelhetjük a természetes, kölcsönös szeretetet — bár sokszor ellentmondásos érzést — szülő és gyermeke között. Sok apróságban nem értenek egyet. Már hogy is érthetnének, hiszen Aurora, az anya (Shirley MacLaine) ötvenes éveibe lépett özvegy, aki különösen az önuralomban jeleskedik, meghatározott erkölcsi normák szerint él és cselekszik, nemigen szeret már változtatni és mindvégig tipikus anya. Emma pedig temperamentumos, háromgyerekmekes családanya lett, főiskolai tanár-jelölt férjjel, pontos családképe van és mindemellett nem túlságosan boldog. A kritikus pillanatokban azonban már nem számít, hogy Aurora kezdettől fogva ellenezte a házasságot, éretlennek és felelőtlennek tartotta lánya jövendőbelijét. Nem számit, hogy a karrier-orientált férj tényleg nem volt támasza. Aztán nem számít már a házastársi hűtlenség sem, csak a társ, az ember szeretete. Rendkívül egyszerű film. Groteszk szituációk, apró fintorok teszik mérhetetlenül kedvessé. Persze, ehhez a három kiváló főszereplő játékos kedve és tudása is kellett. Shirley MacLaine számára — úgy tűnik — ez jutalomjáték. Debra Winger szinte felnőtt hozzá ebben a filmben. Jack Nicholson pedig Aurora barátjának, a már nyugalomba vonult asztronautának szerepében — sok komoly szerep után — arról győz meg bennünket, hogy tud komédiázni. Nekik köszönhető, hogy az alkotás nem merül el a giccs és a melodráma ingoványában. FRIEDRICH MAGDA KIÁLLÍTÁS Október köszöntése. Az utóbbi években számos megörvendeztető jele tapasztalható annak, hogy a Szlovákiai Képzőművészek Szövetségének Nyugat-szlovákiai Kerületi Szervezete az ebben az országrészben élő és alkotó fiatal, pályakezdő képzőművészeket — de nemcsak azokat — ösztönözni igyekszik értékteremtő munkálkodásukban. Szem előtt tartva lehető leggyakoribb találkozásukat a müvészetkedvelö közönséggel. Ennek a folyamatnak az egyik állomása volt az a nagyszabású képzőművészeti kiállítás. amely a noszf 70. évfordulója alkalmából október és november hónapokban fogadta látogatóit a dunaszerdahelyi (Dun. Streda) Csallóközi Múzeumban. Műfajok, irányzatok, sajátos egyéni törekvések széles skáláját demonstrálandó, mintegy 70 alkotó 160 műve került fel a kiállítási csarnok tárlóira. A kiállított festmények, grafikai lapok, textiliák, szobrok, kisplasztikák, ékszerek, művészi fotográfiák és az alkalmazott képzőművészet legkülönfélébb tárgyai egyaránt a ma emberéről vallanak, örömeivel és gondjaival, felemelkedéseivel és bukásaival egyetemben. A kor, az igazi arculatát kereső jelen valóban érzékeny, gazdag gondolati és érzelmi kibontású, gondosan megszerkesztett, képpé és tonnákká lényegített vetületeivel is találkozhattunk a kiállítóit több mint másfél száz mű között. Nem véletlenül. A táriag anyagát ez évben is a Nyugat-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság művelődési szakosztályának versenykiírása „hozta" egybe. Erről szólván nem volna méltányos — éppen az illető művészekkel szemben —, ha a díjazottak nevét e helyütt nem ismertetnénk. Az ő munkáik ugyanis tartópillérei ennek a rendkívül sokrétű kiállításnak, amely többek közt éppen ezáltal méltó tisztelgés október emléke előtt. Tehát a kerületi képzőművészeti verseny festészet kategóriájában első dijat nyert Rudolf Mosko, másodikat Almási Róbert, harmadikat Róbert Haőek festőművész, a szobrászat díjazottjai Milan Struhárik, Stefan Prokop és Lipcsey György szobrászművészek. Jutalomra érdemesült továbbá Marta Anderlitscheková festőművész, Sylvia Brezianská keramikusművész. Karol Drexler szobrászművész, Peter Hajduch képzőművész-fotográfus, Kopócs Tibor festőművész, Ladislav Kobza képzőművészfotográfus, Marcela Korkosová és Darina Lichnerová iparművészek, Anna Mráziková és Juraj Oravec festőművészek. A képzőművészeti verseny s az azt kővető kiállítás — mindig egy-egy jelentős évfordulóhoz kapcsolódva — természetesen az elkövetkező években is megrendezésre kerül. Új egyéniségek, művek, törekvések felszínre segítését s ezáltal képzőművészeti kultúránk gazdagodását szolgálva. BERECK JÓZSEF _L
