Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1988-11-15 / 47. szám

A nőszervezet életéből .... lésezett az SZNSZ Központi Bi­zottságának a nők’Tnünkakörül­­ményeivel foglalkozó bizottsága. Tagjai az elmúlt időszakban számos, túlnyo­mórészt nőket foglalkoztató üzemben tették látogatást, figyelmeztetve azok vezetőit a kirívóan rossz munkakörül ményekre (magas zajártalom, a levegő magas por-, illetve páratartalma, túl­méretezett és súlyos árucsomagok, melyek mozgatása nélkül elképzelhe­__ en a folyama'fos^wmeles stt nos sürgős orvoslást, vagyiSdííérmeTési folyamat korszerűsítését — több he­lyütt (a bosanyi bőrcserzöben, a zilinai szőnyeg- és textilgyárban) pedig a mű­helyek teljes felújítását, beleértve az épületeket is — szinte sehol sem ígér­ték. Persze, az is igaz, hogy egy ígéret nyomán még nem javult volna az<»§£?p­­’ nyok helyzete. Talán túlságosán Is ké­nyelmes és bármikor elővehető a szkeptikus érv: nem orvosolható egyik napról a másikra, amit néhány évtizede csupán foltozgatunk. Lemondó és ké­nyelmes is, mindig kéznél van az objek­tw’rcoyezo. a pénz. Megfelelő (pénz) eszközök hiányában valóban nem te­hetjük kulturálttá a munkahelyet, amely évek óta szinte semmit sem változott. A vállalatoknak egyelőre nem a nők mun­kakörülményeinek javítása a legfonto­sabb feladat, legalábbis nem minden szakágazat tartja ezt szem előtt. Sok gazdasági vezető dilemmában van, nem tudja eldönteni, mi a kifizetődőbb: az-e, ha zajártalmi pótlékot fizet az asszonyoknak, vállalva a zajártalom ko­moly egészségi következményeit (csak győzzük gyártani a hallókákat!), vagy ha a korszerű technológia mellett voksol vállalva az átmeneti állapot nehézsége­it, az esetleges tervteljesítési mínuszo­kat. Talán felesleges fejtegetnem, me­lyik lehetőség az emberségesebb, ezért buzdítjuk a bátor, kezdeményező gaz­dasági szakembereket. A bizottság ülésével kezdtem, és az­zal is fejezem be. Nem lenne létjogo­sultsága, ha tagjai (munkásnők, minisz­tériumi dolgozók, egészségügyi nővé­rek. népi ellenőrök) az íróasztaltól kísé­relnének meg javítani a dolgozó nők munkakörülményein. A bizottság leg­utóbbi tanácskozását üzemlátogatással kötötte össze, tagjai ellátogattak a bra­­tislavai Nyugat-szlovákiai Bútorgyár részlegeibe. Fotóriporterünk felvétele is ott készült. N. ZÁCSEK ERZSÉBET FOTÓ: PRIKLER LÁSZLÓ m— invonalas évzáró gyűlésen érté £Í. kelte munkáját október 7-én az SZNSZ albári (Dolny Bár) alapszerve­zete. A helyi művelődési klubot, ahol a gyűlés volt, az alapszervezet asszonya • inak kézimunkáival és a kertek még ’ pompázó virágaival díszítették fel. A gyűlés így „Az élet szépsége őszi han­gulatban" jelszó jegyében folyt. A főbe­számoló gazdag tevékenységről adott hírt. Elégedetten állapította meg, hogy a szervezetnek sikerült jó kapcsolatot kialakítani a községben működő többi tömegszervezettel. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a közelmúltban megrendezett nyugdíjas-találkozó megszervezéséhez hozzájárult a helyi vöröskereszt, a SZISZ és a kertészkedők szervezete is. A feldíszített ülésteremmel a vezető­ség ünnepi hangulatot igyekezett te­remteni a „Legszebb virágoskert" idei versenyének kiértékeléséhez. A verseny győztese Pálffy Emma lett, akinek cso­dálatos vírágoskertjét, erkélyén pompá­zó futó muskátlijait még a községen átutazó idegenek is megcsodálják. A sorsolásra kiválasztottak között ott volt még Bereczk Mária, Lacó Mária, Mo­­zsári Margit, Kovács Júlia, Kovács Ka­talin, ifj. Bereczk Mária, Moholy Márta és Huri Rozália kertje is. A hnb elnöknö­­je az értékelés bevezetőjében hangsú­lyozta, hogy ennek a versenynek csak győztesei lehetnek. Örömmel állapította meg, hogy az elmúlt évhez viszonyítva sokkal többen kapcsolódtak be a ver­senybe, s ez a község javát szolgálta. Az évzáró gyűlés megválasztotta az Mi, hatvan körüliek Elnézést kérek Ordódy Katalintól, ami­ért belekontárkodom a rovatába, de mon­danivalóm akadt, olyan, ami úgy hiszem 1eginkább idevaló, erre a helyre, ahol az 'róná már annyi derűs-szomorkás pillana­tot elevenített fel a nyugdíjaskorúak életé­ből Nem veszi tán zokon, ha beszállok egy írással, mivel újdonsült nyugdíjasként is lépten-nyomon olyan szívfacsaró dolgokba botiok bele. melyek mellett nem lehet csak úgy szótlanul elmenni. Tudom, a korosztá­lyok közti súrlódások korábban is megvol­tak társadalmunkban, de akkor a munka taposómalmában élő dolgozóként talán én is sietősen elléptem mellettük, most meg a 'öbbi nyugdíjassal együtt fájdalmasan érintenek. Akkor is, ha a dolgok nem velem történnek. Egy, a társadalmi életünkben köztiszte­letben álló egyénnel esett meg. hogy elin­téznivalója akadt egykori munkahelyén, ahova néhány éves nyugdíjas volta ellenére is igen erős szálak fűzték. Nem egy évtize­det morzsolt le azon az egyetlen munkahe­lyen, s szinte kezdettől fogva vezető tiszt­ségben. nem csupán a munkaidejét, de minden percét, gondolatát a közös ügy szolgálatába állítva. Nem csoda hát. hogy még mindig együttérez az intézettel, hátra­hagyott munkatársai gondjával-bajával. Sokan és sokszor elmondták már, hogy amint nyugdíjas lesz az ember, mintegy varázsütésre megváltozik körülötte min­den. Tan ennek a változásnak sok pozitív oldala, de elképesztően sok a negatív is. l éle is megtörtént amit legsötétebb álmá­ban sem képzelt volna: betérve az intézetbe azzal fogadták, hogy kezébe nyomtak két­száz koronát mondván, ezt a szakszervezet utalta ki számára négy honapja kerek születésnapja alkalmából. Legyen boldog vele. vegyen rajta magának, amit akar. A pénz kézről kézre vándorolt, de nem kísér­te sem kézszorítás, sem jókívánság, még csak váUveregetés se, amint azt időnként a fölényeskedő fiatalabb kollégák megte­szik. Ez azonban nem egyedi eset. A napokban tartotta rendszeres tagsági gyűlését a Szlovák Üjságirószövetség nyugdíjasklubja. Ezen az összejövetelen is sok felszólalás jelezte, hogy a nemzedék­váltás körül a munkahelyeken nincs min­den rendjén. Meglátogatva az egykori kol­légákat. felugorva csak egy percre az em­ber régi „második otthonába“ ahol mun­kahelyeinket minősítettük, keserű szájíz­zel tér haza a nyugdíjas, mostohán jut ki neki az olyan fogadtatásból, derűs pilla­natból. amely a nyugalmát, a biztonságér­zetét. a jó hangulatát táplálja, sőt nem egyszer, a volt kollégák körében megfagy körülötte a levegő. Pedig micsoda szóla­mok hangzottak el a távozáskor, hogy nem búcsúzunk, hisz úgyis bejössz, szüksé­günk van a tanácsaidra, a tapasztalatodra, az együttműködésre, mit is csinálnál egész nap otthon, és igv tovább. Most meg... Az egyik népszerű sportriporter, aki az egész világból közvetített az éter hulláma­in. s neve hazánk sportszerető felnőttéi és gyerekei előtt sem ismeretlen, azt fájlalta, hogy jóformán be sem engedik volt mun­kahelyére. úgy álldogál, várakozik a por­tán, mint egv koldus, míg nagysokára lejön érte valamelyik volt munkatársa, hogy kíséretében felmehessen az emeleti szerkesztőségbe, ahova korábban, mint a higany futkosott föl-le napjában ki tudja hányszor. Négy évtizedet töltött ott el. munkahelyi igazolványa érvényét vesztet­te. és újat külső munkatársit nem kapott. Ügy kezelik, mint az idegent, aki nem mozoghat szabadon az intézetben. A másik egy jónevű újságírónö. pana­szának oka a kollégák mérhetetlen kö­zömbössége. Nemegyszer köszönésre sem méltatják ha megjelenik körükben, nem tudnak vele szót váltani, foglalkozni, mert egyszeriben mindenkinek sok a dolga, es úgy néznek rá. mint aki bizalomvesztésre lett ítélve. Bizony, szomorú valóság ez. s már-már búra hajtanám a fejem, ha nem tudnám, hogy az ilyen magatartások nem általáno­síthatók. Mert vannak munkahelyek, ahol szívesen fogadják a nyugdíjas munkatár­sat, a kollégáknak van néhány kedves szavuk akkor is, ha „ég a fejük felett a ház “. Születésnapján is gondolnak rá távi­ratban köszöntik, és ha kerek az évfordu­ló. meg is ünnepük munkatársi körben egy kis teieferével, visszaemlékezéssel. És igénylik a tapasztalatait, a szolgálatát is. Elfogadják, sőt örömmel látják, ha csak egy morzsányival is ..beszáll'' a taposóma­lomba. ' segítő kezet nyújt a felgyülemlett tennivalóik megoldásában. Jó ez a szerény együttműködés az intéz­ménynek és jó a n yugdíjba vonult dolgozó­nak is, akinek idejéből, erejéből, képessé­geiből futja. És ami jót lesz minden egyes nyugdíjasnak: érzi a megbecsülést, élvez­heti az alkotó munka jó közérzetet tápláló örömét. nő 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom