Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-01-01 / 1. szám
— Azt hiszem, a hosszú tészta ma a levesben lesz — vélte Jajapus eltűnődve. — Húsleves, hosszú tésztával. És utána ... — Utána? — Utána ehetnénk talán libacombot ropogós krumplival és céklával... A kislány tapsolt. — Ropogós grumpli, és cégla? Nagyon szeretem a céglát! ... Éhes vagyok — jelentette be ragyogó szemmel. — Te nem? — kérdezte, valahova maga mellé pislogva. — De. Én is — mondta Jajapus szolgálatkészen. — Nem téged kérdeztelek — mondta a kislány. — Tudom, hogy te éhes vagy: Jajmamus beárult, hogy sohasem tízóraizol. Kutyulit kérdeztem — mondta, és a szeme sarkából Jajapusra sandított. De Jajapus a legtermészetesebb hangján mondta: — Kutyulit? Hát persze. Lám. ha nem szólsz, észre sem veszem. Lehajolt, gyöngéden megveregette Kutyuli fejét. — Jó Kutyuli — mondta. — Ne félj, kapsz csontot. Husi is lesz rajta. A kislány a meglepetéstől eltátotta a szájacskáját. — Te tudtál Kutyuliról? — Világos. Mindig ilyen kutyulit szerettem volna. A többi már simán ment. A kislány feszesebbre húzta a két vállán a láthatatlan iskolatáska két láthatatlan szíját, és boldogan baktatott Kutyuli nyomában. Jajpapusban mindig meg lehetett bizni. — Máma Maci is el akart jönni az oviba — újságolta a kislány harmadnap, amikor ismét Jajapus vitte haza. — De Kutyuli nem engedte. — Okosan — mondta Jajapus. — Okosan. — Maci még pici. Azt sem tudja, hogyan kell átmenni az útkereszteződésen. Meg a zebrán. — Majd megtanulja — vélte Jajapus könnyedén. — Te is megtanultad, nem igaz? Leveszem a kabátkádat; nagyon meleg van. De a kislány nem figyelt oda. Megtorpant, a vállához kapott. — Jesszus Mária! — kiáltott fel megdöbbenve. — Hol az iskolatáskám ? — Oh, moje nervy — sóhajtott fel reménytelenül, mert hát az oviban szlovákul is tanultak. (Nem éppen ezt: a borús sóhaj az óvó néni magán szókincséhez tartozott.) — Szaladok vissza! Az én szép iskolatáskám! ... Azt se tudom, hol hagytam el!... — Ugyan — mondta Jajapus. — Ott van Kutyulinál. Nem látod, hogy a szájában tartja? Hozza utánad. A kislány eltátotta a száját. — Igaz — mondta aztán megnyugodva, és elfordult, hogy kedvére kivihoghassa magát. — Bugárjanka ma kalapot adott a babájára — jelentette be később izgatottan. — Mit szólsz? Kint, a homokozó mellett... Ebben a dögmelegben ... — Talán a naptól akarta óvni — vélte Jajapus. — Vannak, akiknek a buksija nem bírja az erős napsütést. — De ilyen dögmelegben? — akadékoskodott a kislány, kedvtelve Ízlelgetve a szót. — Én inkább fullasztó meleget mondanék — tűnődött el Jajapus. — Hőség. Kánikula. Fülledt meleg. — Dögmeleg nem jó? — Isten tudja... — Nem szép szó. Fullasztó meleg. Sokkal jobb. — Ful-lasz-tó — szótagolta a kislány lelkiismeretesen. — Dögszép szó. Ilyen ful-lasz-tó melegben ... Kalapot a baba fejére... Szép élet volt. Kutyuli, az iskolatáska és Jajapus. Jajapus időnként Princcé lépett elő: nem bánta. Mindig szeretett volna princ lenni. — Most te leszel Szigfrid, a princ — súgta a kislány bizalmasan. — És én leszek a királykisasszony. Levágod a sárkány fejét ? — Mind a hetet. Nyissz. — Akkor jó. Te leszel a Princ. (Befejezés a következő számban) PETŐFI Dinomdánom SÁNDOR Hegedflszó. furulyaszó. cimbalom . . . Van-e még, kit a búbánat terhe nyom? • Akinél van. igazítsa el a bút. versei Nehogy neki mutassuk meg. hol az út. A búbánat gonosz vendég, rossz madár, A kebelbe életet, vért lopni jár. A bú bánat szivet rágó ürge fi: Borral lehet, borral kell kiönteni. A bor éleszt, a bor éget. mint a csók — Csókot, lyányka, hosszul, édest, lángolót! Csókod lángja, mint a napfény, mennyei. Mely az élőfán a lombot neveli. Disznótorban Lombon fakad, lombon fejlik a virág. Lomb ne'kül. virág ne'kiil mit ér az ág? Hogvha pusztán s szárazon a törzsök áll. Nyelvek és fülek ... csend. Hamar éri a sodró vész. a halál. . . Figyelem! Szóm fontos beszédre Emelem. Hah halál, te nagy kérdésjel. melyre még. Nem felele sem idő. sem bölcseség. Mivel áldasz, mivel versz a sír után? Halljátok, mit ajkim Van-e ott is élet bor és leány? Zengenek; Egyszersmind az ég is Mit törődöm, mit tűnődöm még sokat! Hallja meg. Élek most. és ölelem, mi élvet ad; Hosszan nyúljon, mint e Hurkaszál, Életünk rokkáján A fonál. S mi ad élvet, hogyha nem bor és leány? Éljen a lyány, éljen a bor. . . húzd. cigány! Kecskemét. 1843. január Valamint e sültre A mi szánk: Mosolyogjon a sors Takarékosság Szája ránk: Akármikép csűrjük, csavarjuk. S pályánk áldásával Szép. aki gazdálkodni tud; Öntse le. Ilyennek aztán az adósság. Mint e kását a zsír Nem köt nyakába háborút; Özöne. Nem szurkol, ha bizonyos utcán S életünk fölé ha Világos nappal menni kell. A halál Hetykén tekinthet jobbra-balra. Romboló torát meg-Találkozzék akárkivel: Ülni száll: Nem mondja, amidőn javában Egv gömböc legven a Cseng a kocsmában a pohár: Magas ég. ..Barátim megbocsássatok, de É. mi a gömböcben Mennem kell. otthon munka Töltelék! vár" . . . Székesfejérvár. 1842. november 18. S a többi! ... szóval, mátul fogva Takarékos fiú leszek. Minden garast úgy megbecsülök. Miként apám. a jó öreg. 165 éve, 1823. január 1-jén született a költő Haj. csakhogy én az. efféléket Mindig pénz fogytán fogadom: S amint pénzem jön: akkor ismét Hegyen-völgyön lakodalom. Pest. 1844. szeptember nő 15
