Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1987-10-20 / 43. szám

<=&Jw~4axmIaJb<77Tuz/ A kacsa a legízletesebb húsú baromfi. Egyben sütve, töltve, ragunak, levesnek, pirítva, párolva egyaránt használható. A sovány pecsenyekacsa húsának íze reme­kül harmonizál a savanykás friss és befőtt gyümölcsökkel, különösen a déli gyümöl­csökkel. A liba is sokféleképpen felhasználható. Az aprólékot levesnek, ragunak, mártá­sos ételnek vagy ludaskásának főzhetjük meg. A combokból sültet, a mellből va­das húst. vagdaltat és még sok mindent készíthetünk. Nyakát megtölthetjük és süthetjük. Gyomorbetegeknek nem aján­lott a libahús fogyasztása, még akkor sem. ha a húson egy csöpp zsírt sem hagyunk! Tormás-céklás kacsasült Hozzávalók: 1 pecsenyekacsa, 1/21 ecetes céklasaláta, 1/2 pohár ecetes torma, 2 dl tejszín, 1 teáskanál majoránna, 2 gerezd fokhagyma, ízlés szerint só és törött fekete bors, kevés cukor. A kacsát tisztítás után feldaraboljuk, bő­rét, hájét lenyúzzuk. A húsdarabokat meg­sózzuk, megszórjuk borssal és 1 evőkanál kacsazsíron mindkét oldalán lepirítjuk, majd tűzálló tálba tesszük. Ráöntjük a tejszínt és a tálat lefedve, előmelegített, forró sütőben, közepes lángon 1 órán át sütjük. Közben a céklasalátát lecsurgatjuk, nagyon apróra vágjuk, és összekeverjük az ecetes tormával (natúr reszelt torma is lehet), és a megtisztí­tott, szétzúzott fokhagymával. Kevés sóval, cukorral ízesítjük. A megsült kacsahúst a tálból kivesszük, kicsontozzuk, metéltre vág­juk. A visszamaradt tejszínes lébe keverjük a tormás céklát és beletesszük a húst. Villával átforgatjuk, és a forró sütőbe visszatesszük néhány percre. Burgonyakrokettel tálaljuk. Ananászos kacsasült Hozzávalók: 1 kicsi pecsenyekacsa, 1 do­boz ananászbefőtt, 10 dkg gomba, 1 nagy fej vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma, 1/2 citrom leve. 1/2 dl szójamártás, ízlés szerint törött fekete bors. A megtisztított kacsát feldaraboljuk. A felesleges hájat és bőrt levágjuk róla (később zsírnak kisüthetjük). A húsdarabok mindkét felét megsózzuk és nagy tűzálló tálra vagy tepsire szorosan egymás mellé rendezzük. A szójaszószt összekeverjük a citromlével, az ananász leszűrt levével, a zúzott fokhagymá­val, a megtisztított és finomra vágott gom­bával meg a tisztított, lereszelt vöröshagy­mával. Ezt a mártást ráöntjük a kacsadara­bokra és a tepsit alufóliával szorosan lefed­jük. Előmelegített, forró sütőben 11/2 órán keresztül pároljuk. Ha a hús megpuhult, a zsíros mártásból kiszedjük, kicsontozzuk és metéltre vágjuk. A mártásról a felesleges zsírt evőkanállal leszedjük, majd kis lábasba öntjük a levet, és 10 percig fedő nélkül forraljuk. A kicsontozott húst tálra tesszük, mellérakjuk az ananászdarabkákat, ráöntjük a mártást és az egészet forró sütőben kicsit átmelegítjük. Párolt rizst kínáljunk hozzá. Babos libaegytál Hozzávalók: 1 libaaprólék, 20 dkg nagy szemű szárazbab, 1 nagy fej vöröshagyma, 25 dkg vegyes leveszöldség, 2 dl tejföl, 1 evőkanál olaj. 3 gerezd fokhagyma, 1—1 evőkanál paradicsompüré, liszt, 1 teáskanál pirospaprika, só és törött fekete bors. A libaaprólékot megtisztítjuk, megmossuk és kis darabokra vágjuk. Az előző este hideg vízbe áztatott babot leöblítjük (a babsze­mekről a héjat lehúzhatjuk, igy könnyen emészthetővé válik), a zöldséget megtisztít­juk és kis hasábokra vágjuk. Az olajat egy serpenyőben felforrósítjuk és rajta átpiritjuk a libaaprólékot, majd rászórjuk a lisztet és együtt pirítjuk tovább néhány percig. Ezután a libahúst kivesszük a serpenyőből, és mély tűzálló tálba rakjuk. Hozzátesszük a zöldsé­get és a babot, majd a tejfölbe belekevert reszelt vöröshagymával, paradicsompürével, zúzott fokhagymával, sóval, borssal meglo­csoljuk. A serpenyőben maradt zsiradékot felöntjük 1 dl vízzel és felforralva ráöntjük a babra. A tálat szorosan lefedjük és előmele­gített sütőben kb. 1 órán át pároljuk. Hogyha a hús megpuhult, pár percig pirítjuk. Tálalás­kor kevés tejföllel meglocsoljuk. Hagymás libavér Hozzávalók: 1 liba vére, 1 evőkanál liba­zsír, 2 nagy fej vöröshagyma, 2 dl tejföl, só, törött fekete bors, 1 teáskanál majoránna, késhegynyi őrölt szerecsendióvirág. A libazsírt felforrósítjuk és a megalvadt libavért rácsúsztatjuk. Mindkét oldalát lepi­rítjuk, majd deszkára téve hosszú, vékony csíkokra vágjuk. Visszatesszük a serpenyőbe, megszórjuk a fűszerekkel, ezután mellétesz­­szük a megtisztított, kis kockákra vágott vöröshagymát és aláöntünk 1/2 dl vizet. Fedő alatt addig pároljuk, amíg a hagyma is üveges lesz, de még nem bámul. Ekkor belekeverjük a tejfölt és éppen csak átforró­­sitjuk. Szalmaburgonyát adunk hozzá. Boros káposztával töltött liba Hozzávalók: 1 pecsenyeliba. 25 dkg sava­nyú káposzta, 2 savanykás alma, 1 nagy fej vöröshagyma, 2 evőkanál nyers rizs, 1/2 dl vörösbor, 1 teáskanál majoránna, 1 mokkás­kanál őrölt köménymag, ízlés szerint só. A savanyú káposztát apróra vágjuk. Hoz­zátesszük a megtisztított, finomra metélt vöröshagymát, a megmosott rizst, a meghá­mozott, kicsumázott és lereszelt amát, a sót, a majoránnát, a köménymagot. Összekever­jük, majd a tisztított és belülről besózott liba hasába tömjük. A szárnyast fejjel lefelé for­dítjuk és beletöltjük a vörösbort. Néhány perc alatt a bor a tölteléken keresztül a liba belsejébe szivárog. Ezután a liba nyílását öszevarrjuk. Sűrűn bevagdossuk a bőrét, be­sózzuk, és nagy tepsibe fektetjük. Aláöntünk 2 pohár vizet és lefedjük. Előmelegített, forró sütőbe tesszük, és közepes lángon legalább 2 óra hosszat pároljuk. Ha a hús megpuhult, a fedőt levéve mindkét oldalát pirosra sütjük. A zsíros levét leöntjük, a libát felszeleteljük, a tölteléket körétesszük és vegyes körettel tálaljuk. (nő is) SZÉP FÜRDŐSZOBA A lakótelepi lakások fürdőszobái általában egyhangúak, uniformizáltak, s hogy mégis élet költözzék beléjük, nekünk kell gondoskodni róla, egy kis leleménnyel, ügyességgel, munkával. Egy példa a sok közül, díszítsük fürdőszo­bánkat például varrott, festett békákkal, no nem akármilyenekkel. Legyenek játékosak, színesek, hangulatosak. Üljenek azúrkék tócsában, piroscsikos fürdőruhában, szájukban virágot tartva. Szájuk is piros, míg sárga szemükben fehér fény csillog. Legyen egy kicsit giccses, egy kicsit költői, legyen olyan, amilyennek mi tudjuk elkészíteni. A sajátkezűleg készült alkotás mindig kedvesebb, mint a boltban vásárolt tucatáru. Legyenek békák a vízhatlan kádfüggönyön, a lábtörlőn, a törülközőkön. S már csak a békaszerenád hiányzik a vidám miliőbe. Olvasóink receptjei Orosz krémes 2X6 tojásból piskótatész­tát készítünk. Töltelék: 3 vaníliás cukor, 1 1/21 tej, 1 1/2 csomag keményítöliszt (Maizena) sű­rűre főzve. 20 dkg cukrot, 20 dkg vajat habosra keve­rünk, s a kihűlt krémhez ke­verjük. Az alsó piskótalapot megkenjük ribizlilekvárral, majd a krémmel. Ráhelyez­zük a másik lapot, erre 1/2 I tejszínből habot verünk, tet­szés szerint cukrozhatjuk. Csokoládét reszelünk rá. Jónás Ilona, Léva device) _J

Next

/
Oldalképek
Tartalom