Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-10-06 / 41. szám
Hogy a gyerekekkel legyék valami. muszáj volt bemenni A nyárikonyhában, ahol él, férfirendetlenség; az asztalon Tarasz Bulba, tegnap sodort-pödrött belőle cigarettát, jó marékra valót, hogy kitartsák. Minden tartozunk egy élettel, mondja csöndesen. Annyit kérdek csak, fél-e a haláltól. Dehogy fél, dehogy fél, még kezelne is vele, mondja. Ez egy olyan falu, ahol az emberek megszakadnak a munkától — mondja egyik volt riportalanyom, akire egy hatalmas, cifra házban lelek rá. — Abszolút igénytelenek, csak azért tudnak két házat felépíteni, autót venni a gyerekeknek. A fiatalok meg mennek el, de nemcsak az iskola miatt, nem bírják azt a nagy hajszát, amit az öregek megkövetelnek. Itt áll a nagy ház üresen, s inkább építenek Rozsnyón, rengeteg van ilyen. A szövetkezet is a nyugdíjasokkal dolgoztat, meg cigányokkal, a traktorosokon meg a mühelybelieken kívül alig van ott fiatal. Az öregek tűrnek mindent, napi ötven-hatvan koronáért is eldolgoznak. A fiatal inkább elmegy. Hétvégén, mikor hazajönnek, aztán becsesek, pedig civakodtak a szülőkkel, míg odahaza voltak. Járjuk a falut, körülöttünk mintha megállt volna az idő. Öregek jönnek, kaszával, gereblyével a vállukon, hetvenévesek, de fürgék. Eljárnak nemcsak a mezőre, a gombaszögi mészgyárba, kőbányába is, aztán az erdőgazdaságba, ahol még jobban is fizetnek. Úgy mondják, ha ök kihalnak, a szövetkezet is megszűnik. Pedig sehova nincsenek betársulva, egymaga gazdálkodik, de tetemes adóssággal; idén például a már vagy harmadik hónapja tartó szárazság következményeivel. (Ami azt jelenti, hogy három tonna gabonanemü besült a földeken, s a hektárhozam 25 q lett a tervezett harminc helyében.) Keseregnek az öregek, panaszolják, hogy pusztulásba megyen a határ. Az elnökök jönnek-mennek. tanul mindegyik, de a szövetkezet kárán. Az öregeket, a tapasztaltabbakat meg úgy kezelik: örüljenek, hogy dolgozhatnak, hogy odavetik a kis alamizsnát az (nős) Akik már Szilicén maradnak .lánosné: Mikor elvitték az iskolát, hat osztály volt Szilicei (Silica) képek