Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1987-09-15 / 38. szám

KOLOZSVÁRI GRANDPIERRE EMIL

25.

Mintegy távoli visszhangja, tükörképe annak a hangulatnak, melyben régente teltek órái, napjai, évei, mikor még ő vezette a háztartást, gondoskodott a családról, kinekkinek kedvére főzött, s aztán elment a preszszóba feketézni valamelyik barátnőjével. Azóta a háztartás kicsúszott a kezéből, főzni elfelejtett, a presszót nem találná meg, könyv, film nem köti le.

— Tessék. Most megcsókolhatjátok.

Az üdvözlések után az ajándékok átadása következett, Olaszországból egy selyemkendőt kapott Franciska, s egy üveg Punt e Mess vermutot, ami „olcsóbb, de jobb, mint a Martini".

— Kóstoljuk meg — inditványoztá az ünnepelt.

— Még egy perc, anyuka.

Míra beszivott ajka, kimeredő szeme, egész magatartása arra utal, hogy nagy

— Magad vagy a megtestesült egészség. Csak nem akarsz megbetegedni, hogy próbára tégy? Egyébként teérted is elkövetnék mindent, ami módomban áll.

— De én azt szeretném tudni...

— Te féltékeny vagy az anyámra!

— Ez nem féltékenység ...

Egy darabig még folytatódott a meddő vita, az asszony lassan tért napirendre az esemény fölött, amely kapcsolatukat gyökeresen megváltoztatta. Ahány mondat, annyi

— Legfőbb gondod, persze, megint az anyád. Abban igazad van, hogy a két nénéd ... — elhúzta a száját. — Mira holnapután sem végzi el, aminek az elvégzése már tegnapelőtt késő lett volna, Edinát tunyaságából legfeljebb egy villámcsapás zökkentené ki...

— Végre megérted, miért vagyok nyugtalan.

— Hanem ott van az új'sógorod, akivel úgy látom, megértitek egymást. Gyakorlati

<2

p

m

c%

A

T

6

S

sE

T

cP,:E‘F<i

— Majd a strandon pihen, anyuka, jó? — kérdezte.

— De csak ha te is ott leszel.

Pokrócra ültette az öregasszonyt, maga

becsúszott a tóba, idönkint hátrafordult, és megnyugtatásképpen integetett. Franciska aggódó szemmel követte, amint távolodik, távolodik.

— Máskor ne ússz be olyan mélyen, szívem, én nem tudok segíteni rajtad, ha görcsöt kap a lábad.

A víz látványa, a strand mozgalmas élete, az üdülőtársak, főként a fia közelsége, megnyugtatta Franciskát. Boldogan üldögélt a pokrócon valamelyik fiatal nyárfa árnyékában, nézelődött, rá-rágyújtott, s olykor — ha valaki mellé telepedett — beszélgetett. A helybeli orvos rendszeresen látogatta és adta az injekciókat. Javult az állapota. Gyula egyre jobban beletanult a betegápolásba, lassankint eligazodott a panaszok között, melyiket vegye komolyan, melyiket nyügölödésszámba.

Büszke volt az eredményre. Mikor leutaztak, Franciska úgy festett, mint egy szürke kis egér. Az üdülés négy hete alatt a nap megfogta az arcát, tekintete, vonásai visszanyerték régi élénkségüket. S hogy a javulás nemcsak látszat, a későbbi vizsgálatok igazolták. Injekció helyett pirulában kapta a gyógyszert, nagy megkönnyebbülésére, mert a fecskendőtől borzalmasan félt.

Franciskáék és Míráék csaknem egyszerre érkeztek vissza Pestre. Már idehaza tartózkodtak, mikor megjött az utolsó levelezőlapjuk Palermóból. Ottónak ott is sürgős elintéznivalói akadtak. Kerek egy hónappal tovább időztek külföldön, mint ígérték.

Vasárnapi ebédre ezúttal Míra látta vendégül a családot, töltött csirkére, Franciska kedvenc ételére. Gyula úgy intézte, hogy ök érkezzenek utolsónak. Ajtót Jóska nyitott. Gyula üdvözölte unokaöccsét, aztán kézen fogta édesanyját, diadalmasan kísérte be a szobába.

— Na, mit szóltok hozzá? Hogy néz ki Franciska? Nézzétek, hogy jár. A két emelet nálam meg sem kottyan neki.

Körülvezette az öregasszonyt a szobában, türelmet kérő mozdulatokkal tartott távol tőle mindenkit, egészen addig, míg le nem ült a számára fenntartott karosszékbe.

(nő 14)

jelentőségű esemény következik. Kezében csomag, arcán visszafojtott mosoly, anyja elé lépett, a papirt hirtelen lerántotta, s akkor láthatóvá vált egy pár „eredeti holland fapapucs".

— Mit akarsz ezzel? — kérdezte Franciska.

— Anyukának hoztam ...

Franciska görcsös nevetésben tört ki, szemét törülgette, egy másodperc múlva már ismét ragyogott, kivált mikor a Punt e Messt szürcsölgette.

Ebéd után Ottó anyósához oldalgott, kezet csókolt neki, fölegyenesedett, nem annnyira magának Franciskának, inkább a többieknek jelentette be:

— Drága Ciska mama, most rajtunk a sor. Mi is megmutatjuk, hogy mit tudunk.

— Jól van, szívem, csak mutassátok meg.

Miután Míra rendbe szedte a dömösi kis

házat. Gyula kivitte édesanyját, madzaggal átkötött vulkánfiber kofferjával együtt. Fölkísérte a kaptatón. Kiáltására megjelent Mira vadonatúj olasz strandkosztümben, fején szicíliai szalmakalap. Örült is, csodálkozott is, hogy már ott vannak.

Ottóval nem találkoztak, horgászni ment. Egy darabig üldögéltek a tornácon, élvezték az ízes levegőt, a zöld száz meg száz árnyalatát. a színekbe simuló vagy beléjük hasító madárfüttyöket...

— Aztán ez nehogy azt jelentse, hogy hétszámra nem látlak! — fenyegette meg fiát búcsúzáskor, majd átkarolta és jobbról-balról megcsókolta.

— Váriak, szívem — kiáltott még utána. — Minél hamarabb gyere.

A két hónap alatt, amelyet Gyula együtt töltött édesanyjával, Ellivel ritkán találkozott. Bizalmas együttlétre alig került sor.

— Két hónap alatt három délután, az is expressz tempóban, ennyi jutott nekem — summázta a barátnő.

Gyula elkomolyodott. A balkonon ültek, szemben a várossal, mely mintegy a lábuk alatt terült el, szemérmesen beburkolódzva az alkony füstszerűen könnyű kékes-lilás tülljeibe.

— Ne beszéljünk erről, Elli.

— Az alatt a két hónap alatt állandóan az járt az eszemben, vajon engem is ilyen önfeláldozón ápolnál, ha én esnék ágynak?

elhantolt emlék fordult napvilágra a múltból, holott!... Az engesztelésül vásárolt ajándékok nem sokat lendítettek a hangulaton.

— Tudom, hogy nem lesz nyugtod, ha nem ugrasz ki idönkint Dömösre. Rendben. De a vikendhez ragaszkodom.

így aztán Gyula hétközben látogatott el Dömösre, az első héten nyugtalanságában kétszer, minthogy azonban Franciskát jó állapotban találta, megelégedett heti egy látogatással. Sohasem érkezett ajándék nélkül: vermut, csokoládés narancszselé, konyakos meggy. Édesanyját vagy a tornácon találta, vagy valamelyik szomszédasszonynál, amint jókedvűen sörözött vagy kávézott.

Július végén meglepetésszerűen, ahogy nálunk szokás, elrendeződött a New York-i kiküldetés ügye. Amennyire örült annak idején a meghívásnak, annyira zavarba ejtette most, hogy rövid határidőn belül vagy utaznia kellett, vagy lemondania a lehetőségről, hogy kísérleteit megkoronázza. A hivatalos huzavona kedvét szegte. Édesanyja betegsége pedig másfelé terelte gondolatait. Nem tudta, mitévő legyen.

Mint hasonló esetekben mindenkor, Ellitöl kért tanácsot. Valójában idegenkedett az utazástól, pláne ilyen hosszú úttól, többszöri átszállással, ugyanannyi eshetőséggel, hogy elvéti vagy lekési a csatlakozást. Azt remélte, hogy Elli tiltakozni fog: „Mit gondolsz te. mi vagyok én neked? Egyszer az anyád miatt hanyagolsz el, mindjárt utána meg külföldre mégy? Hát ebbe én nem megyek bele."

Csalódott. Elli biztatta:

— Egy percig se habozz. Ez az utazás úgy jön neked, mint a fuldoklónak a segítő kéz.

— És nem fogok hiányozni neked? — kérdezte a széliitöttség egy másodperce után.

— Már hogyne hiányoznál!

Hirtelen hangot váltott:

— Látod, te rohadt alak. Ha a feleséged lennék, magaddal vihetnél.

— Csakugyan... — dünnyögte tétován. Arra gondolt, mennyivel nyugodtabb volna, ha együtt várakoznának Ellivel, mondjuk, a rotterdami repülőtéren, a New York-i csatlakozásra. Ahogy egymás mellett ültek — ismét a balkonon —, valósággal érezte, mint árad Elli derűs lényéből a nyugalom, mint lepi el s bónyálja be meleg dunyhaként.

ember. Ti csak terveztétek, ö két hónap alatt rendbe szedette a dömösi házat. Megbeszéled vele. hogy ha valami baj van, forduljon Juliskához és Marikához. Mind a ketten szeretik anyádat.

— Ők is hozták rendbe. Ha Juliska akkor nem ajánlja föl a szolgálatait, szegény anyuka már nem élne.

— Mivel Juliskáék vállalják a gondozást, és jobban ellátják, mint bárki más, pénzkérdés az egész. Ottóéknak pedig tömérdek pénzük van.

— Azt hiszed?

Egy másodpercre a derű légköre megbomlott Elli körül:

— Hát tökéletesen vak vagy te? — kérdezte indulatosan. — Nem látod, hogy Míra, ahányszor találkozunk, mindig más-más ruhában van? A bundája legalább tizenötezerbe kerül. Nem úgy, mint az enyém. Amellett megint bútort cseréltek, festményeket vásároltak ...

Gyula nem először került ilyenforma szemrehányások löterébe.

— New Yorkból majd hozok neked valami divatos holmit... Mármint ha csakugyan utazom.

— Anyagot, Gyuszika, anyagot! És ha vásárolni mégy, kísértesd el magad a legelegánsabb kémikával.

Végül abban állapodtak meg, hogy Gyula az utazást Ottó magatartásától és az orvos véleményétől teszi függővé.

Aznap már kifutottak az időből, másnap hajtottak ki Dömösre. Minthogy útba esett, beugrottak Benkö doktorhoz. Kezében kopott orvosi táska, épp egyik közeli betegéhez indult.

— Franciska néni?! — hangzott a szónoki kérdés. — Valóságos biológiai csoda. Azt nem merném állítani, hogy túl van a veszélyen, de annyi bizonyos, hogy bámulatosan rendbe jött. Egyébként ebben nagy szerepe van a környezetnek, itt otthon érzi magát, a domb teli ismerősökkel. A mikroklíma eszményi. Minél tovább marad, annál jobban megerősödik.

Gyula meg Elli úgy számított, hogy Míráékat találják a kis házban. Helyettük Edináék fogadták őket. Edina a tornác előtt napozott bikiniben, amelyből óriáskígyószerűen gyűrűzött ki gyomra-hasa, bámuló bőrét pik-