Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-07-28 / 31. szám
KALENDÁRIUM 1812. július 28-án szülelett Józef Ignacy Kraszewszki lengyel író. 1962. július 29-én kezelődön Helsinkiben a Vili. Világijjúsági Találkozó. 1912. július 31-én született Karel Vesely cseh képzőművész. KÖNYV Kert (az év ötödik szakában) Jozef Puskás neve ismerősen cseng a magyar olvasó fülében: 1977-ben jelent meg a „Vigasztaló csalódások" című novelláskötete, ezt követte két regénye, a „Beismerő vallomás " (1979), majd „A negyedik dimenzió" (1982). A kötetek gyors egymásutánja, a szakmai és az olvasói érdeklődés mércéje jelzi, hogy a társadalmi felelősséggel megirt igényes irodalom visszhangra talál az érett olvasóközönség soraiban. Napjainkban újabb Puskás-regény kerül a könyvesboltok polcaira „Kert (az év ötödik szakában)" címmel. Röviden úgy jellemezhetnénk ezt az írást, hogy az emberség regénye, az őszinte, megalkuvást nem ismerő humanitásé, amely korok és nemzedékek fölött ível, s amelyet őrizni és továbbvinni kötelességünk. Nemzedéki, illetve családregénynek nevezhetnénk — apák, fiák és unokák háromnemzedéknyi világa jelenik meg az alakok lelki fejlődése, belső alakulása síkján —, de társadalmi regénynek is: a szülőföld szűk, de szilárd talaján állva a szerző tág dimenziókban boncolgatja a ma emberének időszerű problémáit, gyakori konfliktushelyzeteit, létküzdelmét, beágyazódását a történelmi folyamatba, az emberek közti kapcsolatok alakulását. A cselekmény indító színtere egy mezőgazdasági szakközépiskola kertje, az olykor szimbolikussá álmodott, de igazában nagyon is reális kert. Az öreg Burius, az iskola kertésze, a minden évben megrendezett disznótorra maga köré gyűjti családját: három felnőtt gyerekét, menyeit, unokáját. Innen, a gyermekkor bűvös kertjéből rebbent szét a család, és az öregek szívós igyekezete ellenére egyre szakadoznak az összetartó kötelékek. A kertet építőtelkekre akarják szétszabdalni, ez a kertész öregkorának megkeserítöje. Elszántan harcol a terv ellen, a természet jogát hangoztatja a túlzott civilizálódással szemben védi az egyre fogyó termőföldet: „Ha minden úgy folyik tovább, mint ezidáig, akkor kétezemegyvenben nem marad Szlovákiában egyetlen hektár beépítetlen, érintetlen termőföld sem." Az öreg Burius halálával, úgy érezzük, véglegesen lezárult egy korszak, véget ért apáinknak a nosztalgia szemüvegén keresztül olykor idillikusnak látott, de a természettől még el nem szakadt világa. A regény kinagyított alakja, első számú főszereplője a kertész fia, Peter Burius, a TÁJOLÓ történet indulásakor élete derekán járó férfi. Visszapillantva megismerjük az ifjúkorát is: kidobják a főiskoláról, néhány évig tartó keresés, hányattatás után megkapaszkodik mint egy vezérigazgató-helyettes sofőrje, majd ugyancsak sofőrként egy napilap szerkesztőségéhez kerül. Az ő személyén keresztül ismerjük meg a józan, jószándékú, gondolkodó és elemző, kritikus szemléletű mai embert, az ö szemével, tehát mintegy „alulnézetből" nyerünk bepillantást a társadalom sűrűjébe, az egyéni érvényesülés buktatóiba, a helyét kereső ember gondjaiba. Puskást mély emberismeret, az alakok precíz megformálása, elemző hajlam, erős realista valóságábrázolás jellemzi. Regényében vérbeli epikusként mutatkozik be. A történet két fő vonala mellett számos tragikus és komikus, poétikus és nyers epizódot sző elbeszélésébe, ezekkel azonban nem gyengíti, hanem árnyalja, mélyíti, súlyosbítja mondanivalóját. Drámai feszültséget teremtő művészetéről a regény legmegrázóbb részében tesz bizonyságot. A koraszülött gyermek életéért folytatott küzdelem leírásakor a legszélsőségesebb lelkiállapotok — hit és remény, kétségbeesés és fatalista beletörődés — mélységeibe és magasságaiba ragadja magával az olvasót. Puskás regénye ahhoz az emberhez szól, aki hiszi és vallja az irodalom jobbító, nemesítő küldetését, és kedvét leli az élet, a mindennapok művészi átlényegítésében. Az olvasói élményt fokozza, hogy a fordító, Kövesdi János kitünően ráérzett az eredetire, és a legapróbb részletekig követte az írói szándékot; lendületes, árnyalt szövege egyenértékű az eredetivel. (A regényből 15. oldalunkon közlünk részletet.) Hideghéty Erzsébet FILM Farkaslak Különös, mondhatni misztikus történetet vitt vászonra a kiváló cseh filmrendezönö. Vára Chytilová: tizenéves lányok és fiúk egy csoportja drámai körülmények között találkozik valamelyik földönkívüli civilizáció küldötteivel. íme, egy hazai sci-fi — gondolhatnánk a téma alapján, ám a Farkaslak több is, kevesebb is a hagyományos felfogásban készült tudományos-fantasztikus filmnél. Szokatlan módon teljesen hiányoznak belőle a műfaj „megszokott" kellékei és díszletei: az űrhajók, a robotok, az űrállomások, a hipermodern vezérlőtermek és laboratóriumok. Találkozunk ugyan három „marslakóval", akik külsőleg pontosan olyanok, mint a földi halandók, de éjszakánként a hóban hemperegve hütik magukat, hogy megőrizzék az emberekétől eltérő, rendkívül alacsony testhőmérsékletüket. Voltaképpen ez az egyetlen igazi sci-fi motívum a filmben, mely sajátos ötvözete a fantasztikumnak, a kriminek, a lélektani drámának és a horrornak. Chytilová rendkívül leleményesen alkalmazza mindeme műfajok kifejezőeszközeit, felhasználja hatásmechanizmusukat, anélkül, hogy a meglepő sokféleség veszélyeztetné a mű egységességét, szerkezeti egyensúlyát. Egy furcsa és fölöttébb tanulságos história bontakozik ki előttünk, s közben a rendező emlékezetes, markáns portrékat villant fel, jellemeket, magatartásokat leplez le, a lélek legmélyének titkait kutatja. A „Játék az almáért" és az „Egy faun megkésett délutánja" alkotóját ezúttal az izgatta, hogyan viselkedik egy, a világtól elzárt kis közösség az általa elképzelt s csak látszólag irreális veszélyhelyzetben. A címben szereplő Farkaslak nem más, mint turistaház a hegyekben: ide érkezik tizenegy fiú és lány, hogy három oktató vezetése alatt sitanfolyamon vegyenek részt. Hamarosan kiderül: a sport csupán ürügy volt, csalétkül szolgált, s valami másról van szó ... Az „oktatók" terrorizálják a gyerekeket, megfélemlítésükre törekszenek, viszályt szítanak közöttük. Vajon miért? A három felnőtt nemsokára felfedi kilétét: egy idegen világból jöttek, és szükségük van a csapat valamelyik tagjának életére — csak tízen térhetnek haza a Farkaslakból; egyik társukat fel kell áldozniuk, halálra kell ítélniük, hogy életben maradhassanak ... Nyugtalanító kérdésekre keres feleletet a film: erősebb-e a szolidaritás, a közösségi érzés az egoizmusnál, a gyáva meghunyászkodásnál, az árulásnál? Legyözi-e a bátorság, a jóság, az önzetlenség a félelmet, a dühödt bosszúvágyat és a kicsinyességet ? A rendező válasza pozitív, de nem hagy kétséget afelől, hogy az ember igencsak könnyen ön- és közveszélyessé válhat, ha agresszív ösztönök, gonosz indulatok kerítik hatalmukba. Ne tévesszen meg senkit, hogy a történet elsősorban gyerekekről szól: általuk mindanynyiunk elé tükröt tart a művész, s a kép bizony nem túl hízelgő — még akkor sem, ha Chytilová hisz az emberben, s a Jó felülkerekedésében a Rossz fölött. Az alkotó ezúttal is az atmoszférateremtés mesterének mutatkozik: a turistaházban nyomasztó, kísérteties hangulat uralkodik, a hegyvidéki táj látomásos képei elhagyatottságot és fenyegetettséget sugallnak, az alkony komor félhomálya a rémfilmek légkörét idézi fel, hideg és barátságtalan fények világítanak. A film szerves része a veszélyérzetet szuggeráló, expresszi zene, amelyet különböző elektronikus effektusok, félelmetes zörejek és zajok kísérnek. Elismeréssel kell szólnunk a szereplők kimagasló színészi teljesítményéről, hiteles és elragadó alakításáról, s ne maradjon megemlitetlen, hogy ezúttal sem hiányoznak a Chytilovára olyannyira jellemző groteszk elemek és ironikus vonások. Mindez várhatóan hozzájárul majd az izgalmas és elgondolkoztató mű megérdemelt sikeréhez. G. Kovács László KIÁLLÍTÁS Tájfestészet A Közép-szlovákiai kerület amatőr tájfestőinek alkotásaiból rendezett kiállítást a rimaszombati (Rimavská Sobota) Gömöri Múzeum, mely széles skálában igyekezett bemutatni a táj szépségeit, bebizonyítva ezzel az alkotók vonzódását környezetükhöz, szülőföldjükhöz. Gondolom, a természetvédelmi kiállítást nem céltalanul követte ez a két hónapig tartó tárlat, hiszen a természet szépsége ezeken teljes eredetiségében mutatkozott meg. Igaz, a rajz és a grafika .csupán a tárlat elenyésző részét alkotta, mégis bizonyságot nyert az amatőrök széles látóköre, természetszeretete, s nem utolsósorban művészi érzéke. Agócs Róbert, aki a gömöralmágyi (Gemersky Jablonec) szövetkezet dolgozója, két érdekes szénrajzzal vett részt a kiállításon. A „Vihar a mezőn" című a fekete szín árnyalatait variálta jól, „Az erdőben" című alkotása pedig különleges művészi látásmódról tanúskodik. Telek Pál két „tájvariációja" temperával készült. Ő jelenleg a nagykürtösi (Velky Krtís) Művészeti Népiskola képzőművészeti szakának pedagógusa, tagja az amatőr képzőművészek kerületi stúdiójának, és máshol is elismerést arattak már munkái. Az amatőr kiállítók kedvenc témájává vált egy-egy évszak jellegzetes vonásainak megörökítése. Az „Ősz" és a „Téli táj" Tóth Tibor munkája, aki Fülekről (Firakovo) származik, s ma is ott dolgozik. Az olajfestészetben ért el jelentősebb sikereket, munkáit több alkalommal nagyra értékelték az országos képzőművészeti versenyeken. Az évszakot választotta két festménye témájául Tibor Pupala is, akinek az „Őszi este" és „Őszi ugar" című képén kívül még három alkotását láthattuk. Érdekes és rendhagyó lírai hangulatú pasztellképeket mutatott be Ján Valach, aki a Nagykürtösi járás jellegzetes tájait ábrázolta. Magdaléna Janckárová terbeléti (Trebelovce) származású amatőr festő négy olajfestményen örökítette meg az Ipoly vidékét. Gazdag tartalmú, érdekes kiállítást állítottak össze ezúttal a Gömöri Múzeum dolgozói, de sajnálatraméltó, hogy a tárlatkísérö füzet tele van mondatszerkesztési és helyesírási hibával. Mert a szerkesztők még mindig nem tudják, hogy a „résztvesz" helyesen részt vesz, a „tevékenységei" tevékenységgel, az „a mellyekkel" amelyekkel, és a „külömböző" helyesen különböző. Szóval — láttam egy kiállítást. Helyesírási hibákkal... Koller Sándor CdH) « r
