Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-07-07 / 28. szám
KÖNÖZS/ ISTVÁN felvételei munkája, valamint a varrónők Ízlése és ötletei miatt véglegesen emellett a szalon mellett döntöttem." Ilyen bejegyzés is akadt: „Hat héttel a megbeszélt határidő után, hibásan vittem el a ruhát. Ezt csak személyem iránti rosszindulatnak vehetem." A mesternő magyarázza: — Azért van az utolsó próba, hogy a vevő megvizsgálja az árut, amit átvesz. E nélkül egy modellt sem adok ki a kezem közül. Az illető egy hét múlva hozta vissza a vékony anyagból készült ruhát, amely a varrás mentén kiszakadozott. Az ilyesmire már nem vonatkozik a jótállási szabályzat, ennek ellenére mi kijavítottuk a reklamált ruhadarabot. Amikor nem tartózkodtam itt, akkor irta be megjegyzését a panaszkönyvbe. A Divatház szőrmeboltjában Az idén kemény tél volt. Lehet, hogy későn döbbentem rá, de hordani szerettem volna egy általam átalakitott irhabundát. Gallért kellett volna rá varrni. Amikor a maradék szőrmecsíkokkal megjelentem a Vkusban, a szakemberek feje kegyetlen ingásba kezdett: „Ebből nem jön ki a gallér. Mi ezt először összevarrjuk, aztán szabunk. Különben is sok a munka, csak egy hónap múlva lehetne róla szó. De ha akarja, próbálja meg egyedül. Sokan jöttek már dicsekedni olyan dolgokkal, amelyeknek az elkészítését mi nem vállaltuk." Jó tanács! És jó szolgáltatás! Erősen benne járva a télben, azonban fázott a fülem, mit tehettem, mit nem, felhúztam az ujjamra a gyüszűt és nekiláttam a munkának. Három nap és három éjjel véresre döfködtem az ujjam, de kész lett a gallér. Sőt: az egész kabát alját is a szőrmével szegélyeztem (nekem futotta!). A szőrmeüzlet vezetője bizalmatlanul fogad. Talán a felhalmozott értékek miatt? A műhelyben ugyanis az asztalokon, a földön. a plafonig érő polcokon rengeteg bárány-, róka-, nerc-, vadmacska-, kutyaszörme. Az értéküket megsaccolni sem merem. Ottlétem alatt egyetlen klienssel sem találkoztam. Talán mert ha a szőrme árát is beleszámítjuk, anyagilag ma már nem éri meg bundát varratni? A vevők a biztos konfekcióról, amit már készen láthatnak, nehezen mondanak le. A tizenkilenc szűcsnek azért van dolga. Havonta százkilencven javítást végeznek és nyolcvan új darabot varrnak. Én azonban saját példámon megtanultam: bundát az ember csak nyáron varrasson, akkor a szűcsöknek kedvük, idejük is van a megrendelő igényének eleget tenni. A Bugyonnij utcai varroda A fiatal, szimpatikus vezetőnő nyakán vastag sállal szab. — Kellemetlen, zord helyiség ez az üzlet, annak ellenére, hogy új épület. Télen, mintha minden ördög ellenünk szövetkezett volna, minden irányból húz a szél. Én kabátban nem érzem a huzatot, a fülkében, gondolom, a kuncsaftok sem. — Nem panaszkodhatunk megrendeléshiányra még Így sem, hogy velünk szemben a Vzorodev, mellettünk pedig a Detva varrodája működik. — A megrendelők? A nők szeszélyesek: néha a tanácsunkat kérik, ránk bízzák a döntést, végül mégis elégedetlenek. Itt van például ez a selyemzsorzsett blúz. Az anyagból a legtöbben komplikáltan díszített blúzt szerettek volna. Megvarrtunk mintapéldánynak egy egyszerű, vállbán enyhén húzott modellt, mert ilyen anyagnál az egyszerűséget kell előtérbe helyezni. Ez mindenkinek tetszik. Persze legjobb az állandó vendégekkel dolgozni. Van egy ötven körüli törzsvendégünk. Neki már megismertük az ízlését, most teljesen ránk bízza a választást. Tudom róla, hogy nem szereti a konfekciót, az átlaBese Gizella mesternő: ..Az utolsó próbán a leqapróhh hibát is észre kellene venni gosságot, hogy nagy súlyt helyez az öltözködésre. Merész levarrásokat, mély dekoltázsé ruhákat is szívesen felvesz. A Kukucín utcai „Csiga" A Kukucin utcai üzlet- és szolgáltatóközpontot a környékbeliek csak Csigának hívják. Ez a jelző nem a csiga lassúságával párosítandó össze, hanem az épület alakjával, mely csiga vonalú. A fiatal vezetőnő kellemetlen helyzetben van, legszívesebben vagy tőlem, vagy a megrendelőtől szabadulna mielőbb. Váltig hangoztatja, hogy az eset egyedi, nem jellemző rájuk. Mi is történt? Egy középkorú, a varratásban járatlan és határozatlan asszonyság új ruhát szeretett volna. Az anyagot itt választotta ki és „ilyet akarok" szavakkal rámutatott egy kész darabra. Amikor megvarrták a ruháját, akkor derült ki, hogy neki az nem előnyös, mert ő alacsony, ráadásul a ruha nyakrésze furcsán húzódik. Nem vette át a ruhát. — Most mi a teendő? — kérdezem a vezetőnőt. — A ruhát átvarrjuk, és ha lehet, még értékesítjük. Apropó: átvarrás! Azt tudom, hogy a Vkus Markus és Heyduk utcai részlegeiben végeznek javításokat, de vajon régi ruhát újjá alakítanak-e valahol? — Természetesen, minden varrodában. Ruhából szoknyát, blúzt, régi ruhából (vagy többől) újat szintén varrunk, persze, ha ez a megrendelőnek megéri, mert ugyanannyiba kerül az átalakítás, mint az új modell megvarrása. Csak szétfejtett, kitisztított ruhát veszünk át, de nem szokásunk elküldeni egy olyan nőt, aki soha életében nem fejtett szét ruhát, vagy egy rövidlátó öreg nénit... Végre egy hasznos dolog, amiről ezidáig nem tudtam! Nem kell ezentúl a kukába dobni az elavult szabású, kihizott, de még egészen jó minőségű ruháinkat. A varrodában újat varrathatunk belőlük! Az öt hét varrási idő hosszúnak tűnik. De szabályos, ennyit hagyott jóvá a nemzeti bizottság. A ruhavarratás sem olcsó: az anyagot leszámítva háromszázötven korona. A varrodákban véletlenszerűen jártunk, a megrendelőkkel is a véletlen folytán találkoztunk. A példákból mégis kitűnik, mennyire különbözőek vagyunk (és persze a szolgáltatásban dolgozók is csak emberek!). Van. aki pontos szabásmintát mellékel az anyaghoz; van, aki anyagot sem visz a varrodába, lehet, hogy az alkalommal sincs tisztában, amelyre a ruhát szeretné, csak: kell neki egy új ruha. Vagyis nekünk, akik nem tudunk szabnivarrni, de konfekcióval sem érjük be, nem marad más hátra, bíznunk kell abban, hogy a divatszalonban valóban hozzáértő lányok, asszonyok dolgoznak helyettünk — nekünk! PLEVA ÉVA (női)
