Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-06-30 / 27. szám
Az épülő sportcsarnok a kornyéken egy irigyel a csécsiektöl — a múlt évben lett gyorsabb. A jövő év végéig valószínűleg az egész falu területére eljut a gázvezeték és minden háziasszony gáztűzhelyen főzhet majd. — Idén a szövetkezetét, pontosabban annak szárítóit szeretnénk rákapcsolni a gázvezetékre és ha sikerül, akkor a falu északi részében lévő házakat is. A gázvezeték 6 millió korona beruházással épül. Kihasználtuk az eszköztársítás lehetőségét is. A szövetkezet 800 ezer koronával, a Jednota fogyasztási szövetkezet pedig 500 ezer koronával járul hozzá. Ugyanis ez év második felében a Jednota elkezdi Csécsen, a vasútjlallo lesz állomás mellett élelmiszer-nagyraktárának építését — mondta a hnb elnöke. A gázvezeték építésénél ugyanúgy, mint a vízvezetékeknél — főleg az utcákban, ahol a nehézgépek nem tudnak ásni — a lakosokra vár a munka. De már most is, mikor még csak a falu szélén kígyózik a gázcső, jó, ha a szakemberek mellett vannak helybeliek is segíteni. Arra a kérdésre, kik azok, akik leggyakrabban dolgoznak a falu különböző építkezésein, a válasz egyértelmű volt: a nyugdíjasok és azok a fiatalabbak, akik műszakokra járnak dolgozni. Ottjártunkkor a gázcsövek hegesztőinek Varga Jenő és Vanyo Miklós nyugdíjas, valamint Krajöák Fe-Epül a gázvezeték renc, aki vasutas és szabadnapja volt éppen, segít keztek. — Néha, bizony nyakig sárban járunk itt a gödrökben, de ha a hegesztők előtt nem tisztítjuk ki a gödröt, lassabban megy a munka, mi meg azt akarjuk, hogy minél előbb gáz is legyen a faluban, mert nagyon várja már mindenki — mondta Varga Jenő. — Nyugdíjasok vagyunk, időnk van és míg bírunk, miért ne dolgoznánk, hisz a gyerekeinknek lesz itt jobb élni! — tette hozzá Vanyo Miklós. Valamikor Csécsen, úgy, mint más faluban, a teremsportok űzésére nem volt lehetőség. Ma a falu lakosságának ezt lehetővé Korszerű, tágas óvodában és bölcsődében nevelkednek a csécsi kisgyerekek teszi az alapiskola és a helyi mezőgazdasági szaktanintézet tornaterme. Nyilvánvaló, hogy ezekben a felnőttek, a falusiak időhöz kötötten tornászhatnak. A sport iránti érdeklődés viszont nagy. Ez volt az indíték, mikor elhatározták, hogy a faluban építenek egy korszerű sportcsarnokot. Az ötmillió korona beruházással épülő sportcsarnok — melyben 800 négyzetméternyi mindenféle labdajátékra alkalmas pálya lesz, természetesen öltözőkkel, zuhanyozókkal — csaknem a befejezés előtt áll. A sportcsarnok építésének nagyobb részét társadalmi munkában végezték. Hegedűs Gyula bácsi az építők között talán a legidősebb, de korát meghazudtoló fürgeséggel dolgozik. Úgymond ezermester, ha kell ácsmunkát, asztalosmunkát végez, de ha kell, a segédek közé is beáll. A sportcsarnokon is sokat dolgozott, ugyanúgy a ravatalozó, vagy az utak, járdák, vízvezeték építésénél. A szabadtéri sportok skálája is bővül Csécsen rövidesen. Eddig csak futballpálya volt, de a mocsár és szemétdomb eltüntetése után, röplabda-, teniszpályát és a gyerekek részére külön pályákat is építenek, 1989-re egy nagy sportközpontja lesz majd a falunak. Csécsnek valamikor tulajdonképpen csak egy utcája volt, a patak két partján. A századfordulón 133 háza és 837 lakosa volt a falunak. Ma csaknem 600 ház van, és 1 580 lakos él itt. A közigazgatásilag Csécshez tartozó Szölőskén (Seleska) pedig 126-an laknak. Az elmúlt tiz évben a kertek alatt egy új falu épült fel. Mind kétszintes, korszerű ház, összesen 110. A fiatalok falujának is nevezhető Csécs, mert a közművesítés a gáz-, a vízvezeték, a lakásépítési lehetőség és még több más egyéb itt tartja a fiatalokat, sőt a község az utóbbi időben más vidékek házat építeni vágyóinak is vonzóvá vált. Már több kassai (Kosice) és nagyidai (Veiké Ida) család telepedett itt le. Az idén újabb 34 telket osztanak ki. A kormány elismerő okleveléhez százezer korona is tartozik. Mire költik a csécsiek ezt a pénzt? Faluszépítésre. A parkosítási-zöldövezet-telepítési tervek már készülnek. Hegedűs Gyula bácsi már több tő rózsabokrot ültetett a művelődési ház elé, az idén másüvé is ültet még. — Hadd virágozzék Csécs! — mondja. MILICKY JOLÁN Fotó: KÖNÖZSI ISTVÁN