Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-06-16 / 25. szám
Egészségünk védelmében Az utóbbi időben több olyan levél érkezett szerkesztőségünkbe, az Egészségünk védelmében című rovathoz, amelyben olvasóink idegességre, remegésre, gyomorfájdalomra, szívidegességre stb. panaszkodnak. Abban is megegyeznek ezek a levelek, hogy íróik általában végigjárták a különféle szakorvosi rendeléseket, részt vettek számos kivizsgáláson, s azok alapján az orvos megállapította, hogy panaszaiknak nincs szervi oka, vagyis neurotikus, idegi eredetű tünetekről van szó. Egészségügyi tanácsadóink is többször foglalkoztak már lapunkban ezekkel a kérdésekkel, legutóbb 10., illetve 18. számunkban. Távgyógyítást nem tudunk végezni, így ismét csak azt ajánlhatjuk levélíróinknak — többek között „Egy elkeseredett anyuká"-naV. és M. M -nak Kassára (KoSice) —.legyenek bizalommal kezelőorvosuk iránt, s mondják el neki minden panaszukat. Az ő feladata az, hogy meghatározza kezelésük, gyógyításuk módját. Azzal, hogy tépelődnek, rágódnak panaszaikon, nem segítenek magukon, s nem is várhatják állapotuk javulását. Egy „Aggódó anyukádnak üzenjük: a rák nem fertőző betegség, aggodalma tehát felesleges. * * * „21 éves leány vagyok, és végre megtaláltam azt a kedves fiút, akivel boldog lehetnék. Szeretnénk is összeházasodni, de én félek ettől Félek, mert 14 éves korom óta fájnak a melleim. Bal mellem keményebb, nagyobb, mint a másik, s benne kisebbnagyobb fájdalmas csomókat tapintottam ki. Már akkor is fáj, ha csak hozzáérek. Hasonló dudorok vannak a másikban is, csak az nem fáj, és puha, mint a szivacs. Attól tartok, hogy mellrákom van, és ez a gondolat már teljesen tönkretette a közérzetemet, legszívesebben csak sírnék és aludnék. Elmondanám még, hogy tavaly a petefészkemen cisztát találtak, amit el is távolítottak. Akkor alaposan kivizsgáltak, de azt nem kérdezték, hogy fájnak-e a melleim. Én pedig nem is szóltam erről, mert féltem, hogy mi lesz akkor. 21 évesen már örök halálfélelemben élek, ahelyett, hogy boldog lennék. Mintegy három éve dohányzóm. Nem tudom, hogy a mellekre van-e ennek hatása. Én azt hiszem, hogy nemigen, és ha abba is hagynám, ami elég nehéz lenne, talán már úgysem segítene semmit. Válaszát az „Élhetek-e még s meddig?" jeligére kérem." Kedves Hölgyem! Bocsásson meg a szokásosnál keményebb fogalmazásért, de a problémájához való hozzáállását egyszerűen elfogadhatatlannak kell tartanom. Nem tudom megérteni, hogyan s kitől várja problémája megoldását, ha önmaga annak érdekében még egy lépést sem hajlandó tenni ? Leveléből is kiderül, hogy már ismételten volt alkalma szakemberhez fordulni, ehelyett azonban csak önmagát — s talán barátját — emészti. Bár sejti, tudja, hogy a dohányzás esetleg káros lehet, még erről sem hajlandó lemondani, azzal a felettébb kétséges indoklással, hogy „ennek talán már úgysincs semmi értelme". Bár a távdiagnózis nem kenyerem, azt szinte teljes bizonysággal állíthatom levele alapján, hogy az Ön esetében nincs szó rákos folyamatról. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy nem kelle mielőbb felkeresnie a nőgyógyászati rendelést és ott részletesen elmondani panaszait. Fiatal korban a mellben észlelt duzzanatok, csomók túlnyomó többsége jóindulatú folyamat, amely azonban feltétlenül megfigyelést, esetleg kezelést igényel (itt gyógyszeres kezelésre gondolok). Ha ezt huzamosabb időn keresztül elmulasztják — amire Ön is hajlamos —, akkor ez beláthatatlan következményekkel járhat a jövőben. Válaszom tehát röviden az, hogy nyugodtan menjen férjhez, de előtte — minél hamarabb (!) — menjen el a nőgyógyászati szakrendelésre. Bár, mint említettem, az Ön esetében a rosszindulatú daganat lehetősége nagy valószínűséggel kizárható, a szokásosnál keményebb, „feddö" hangot az is indokolja, hogy az Ön hozzáállása, sajnos, egyáltalán nem egyedi jelenség. A rosszindulatú daganatokhoz fűződő legszomorúbb félreértés az, hogy a rák gyógyíthatatlan. Ez a felfogás nemcsak azért veszedelmes mert kétségbeejti a beteget, hanem elsősorban azért, mert sok nő éppen azért nem is megy el a rákszűrésre, vagy a vizsgálaton megjelenve nem említi panaszait, észleléseit, mert úgy véli: ha rákja van, azon már úgysem lehet segíteni. A rákban meghalt hozzátartozók és ismerősök szomorú története általában erősebb nyomot hagy az emberek tudatában, mit a jókor felismert és sikeresen kezelt betegeké. Akiknek ugyanis idejében felismerték és meggyógyították a baját, az legtöbbször még hozzátartozói előtt is elhallgatja — esetleg még maga sem tudja —, hogy mi volt a diagnózisa, így azután a tragikus esetek visszhangja messze felülmúlja a gyógyulások hírét, és a rákgyógyítás fejlődésének impozáns eredményei a köztudatba alig jutnak el. Éppen a betegség megelőzéséért vívott küzdelem érdekében szükséges, hogy minél többen értsék meg: a rák nem gyógyíthatatlan, de az orvosok csak a korai szakaszban felismert rosszindulatú daganatot tudják meggyógyítani!! Ilyenkor a gyógyulás lehetősége csak nem százszázalékos! A gyanús tünetek felismerését követő minden egyes hét-hónap halasztás egyre növekvő mértékben csökkenti a gyógyulás valószínűségét. Mindenkinek érdemes tehát a legkisebb rákgyanú esetén is orvosi vizsgálatnak alávetnie magát, a halogatás csak ártalmas lehet! Dr. KOVÁCS LÁSZLÓ Négyszemközt Kedves fiatal házaspár! írja, ismerőseik körében vita kerekedett múltkoriban arról, helyesen teszik-e, ha bekapcsolják a tv-t akkor is, ha baráti látogatásra jönnek össze. A vélemények megoszlottak. Kérdezik: mi a helyes. A válasz nem egészen egyértelmű. Elképzelhető olyan tv-adás, például egy vetélkedő vagy egy vidám, szórakoztató műsor, esetleg egy népszerű sorozat, mely közösen nézve — egyívású, azonos szellemi szintű és gondolkodású emberek társaságának hangulatát emeli, közösen végignézve jobban szórakoztatja. A közös tv-nézésben persze előzőleg meg kell egyezni. Ezt a kivételt említettem először. Ugyanis, ha szükségét érezzük annak, hogy összejöjjünk a barátainkkal, úgy hiszem, azért tesszük, hogy gondolatainkat kicseréljük, hogy problémáinkat, örömeinket megbeszéljük. Hogy egymást meghallgassuk, véleményt cseréljünk az életünket befolyásoló külső történésekről, a megnézett darabról, filmről a meghallgatott hangversenyről, a megnézett kiállításról — feltételezve, hogy ezeket igényeljük. Beszéljünk gyerekeinkről vagy a beszerzési lehetőségekről, a kertünkről, szóval a bennünket foglalkoztató dolgokról. Tanácsot kérünk, esetleg, adunk, ha igényük a barátaink. (Zárójelben, de nem mellékesen jegyzem meg: feltételezhetően nem azért jövünk össze, hogy mások életében vájkáíjunk, megszóljuk a szomszédasszonyt meg másokat, megfellebbezhetetlen nagy okos ítéletünkkel!) Időhiányos életünkben örülhetünk annak a néhány kedélyes, kikapcsolódást hozó órának, melyet megértő baráti körben tölthetünk. Mindebből következik, hogy ilyen alkalmakkor a tv-nézésnek semmi helye nincs. Ha az aznapi műsort látni akarjuk, maradjunk otthon. Vagy a találkozó időpontját kérjük máskorra. Nincs annál kellemetlenebb, mint amikor a társaság fele — pusztán a szokás hatalmából — megbűvölten mered a képernyőre, míg a másik fele élénken beszélget Egyik csoport zavarja a másikat, még ha a másik szobában szói is a tv. Hát még ha ugyanabban! A fél szeme még annak is a képernyőn van, akinek esze ágában sincs nézni a műsort, de a körülmények folytán szinte erre kényszerül. Ilyenkor beszélgetni se képes teljes figyelemmel. Az ilyen felemás összejövetel azután nem mondható jól sikerültnek. Bizonyos hiányérzettel távoznak a résztvevők. Mi hiányzott? Esetleg az. hogy egyszerűen nem volt lehetőségem az engem éppen most legjobban foglalkoztató dologról, beszélni. Vagy érdekelt volna a baráti vélemény az újonnan megjelent nagy szenzációt keltett könyvről. Vagy egyszerűen csak szeretett volna az ember megmártózni a barátság megértő, meleg légkörében, amelyben már a félig kimondott szót is érti a másik a pillanatra beállott csendben szinte még a gondolat is visszhangra talál. Kár lenne elszalasztani ilyen alkalmakat, a lehetőségét annak, hogy külsőleg látható életünk történéseire és még inkább belső rezdüléseinkre a közös empátia, a beleérzés folytán barátaink részéről visszhang jöjjön. Szegényebbek lennénk! Jó ízű beszélgetéseket megértő, kedélyes légkört vidám hangulatot kíván a legközelebbi baráti összejövetelükön Szeretnék rátalálni Harminchat éves, barna szemű, barna hajú tanítónő társaság hiányában ezúton szeretne megismerkedni olyan fiatalemberrel, aki gyermekszeretö és együtt halad a korral. Jelige: „Mindenem van, csak Te hiányzol" Harmicnégy éves, barna, özvegy anyuka, akinek a férje tragikusan elhunyt, komoly fiatalember társaságára vágyik, akivel adott esetben komoly kapcsolatot kötne. Jelige: „Érsekújvári (Nővé Zámky) járás" Harmincéves, 170 cm magas, lakással rendelkező elvált fiatalember szeretne megismerkedni elvált vagy özvegyasszonnyal 30 éves korig. Fényképes levelek előnyben. Jelige: „Nyáron együtt" Negyvennégy éves, 156 cm magas, csinos, iskolázott, lakással rendelkező hajadon rokonomnak keresek intelligens, korban hozzáillő társat. Jelige: „A többit rábízom" Ötvenéves, 160 cm magas, nem saját hibájából elvált asszony szeretne rátalálni korban hozzáillő, becsületes férfira, aki nem kalandra, hanem boldogságra vágyik. Jelige: „Szeretnék rád találni"
