Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-06-09 / 24. szám
elfogadott „Távlati stratégia ..." megvalósításához. Nyílt vitát várunk minden olyan kérdésről, ami a nőket bántja és nyugtalanítja. — Hogyan fogadta. Ön, hogy a Szovjet Nőbizottság elnökévé választották? — Az össz-szövetségi konferencia nagyon megtisztelt bizalmával, amikor a Szovjet Nőbizottság elnökévé választott. Mindent megteszek hát, ami erőmből telik hogy a bizalmat kiérdemeljem. Munkánk a nőtanácsokkal és az aktiv nemzetközi kapcsolattartás, bizottságunk minden tagjától megköveteli, hogy szivét, erejét és idejét ebbe fektesse. Mind arra törekszünk, hogy felelősen és lelkiismeretesen oldjuk meg az előttünk álló feladatokat. — Nem vágyik vissza munkatársai közé, akikkel eddig együtt dolgozott? — Kicsit hiányzik nekem a régi kollektívám, szeretném látni őket, s biztosan találkozunk is majd, hiszen az ivanovi Március 8-a textilgyárban is van nőtanácsi Szeretettel és hálával gondolok rájuk, de most előre kell néznem: bonyolult, érdekes és felettébb sürgető feladatokat kell megoldanunk. IRINA PANOVA Nagy László felvételei a kongresszus városában, Moszkvában készültek A világ nőszervezeteinek tagjai a moszkvai világkongresszus jegyében tevékenykednek ebben az évben, s különféle rendezvényeken tesznek hitet a béke mellett. Nincs ez másképpen a Szlovák Nőszövetség tagjai esetében sem. Előző számainkban már tudósítottuk olvasóinkat arról, hogyan készülnek a lányok, asszonyok a kongresszusra egy-egy járásunkban. Ezúttal további négy járás nőszervezeteinek tevékenységéről számolunk be. tk Galántai (Galanta) járás négy városában, a járási székhelyen, Vágsellyén (Sala), Diószegen (Sládkovicovo) és Seretfben a nőszövetségi tagok közösen vonultak fel május elsején, ezzel is kifejezve a világkongresszus eszméinek támogatását. Mintegy ezerötszázan vettek részt a békegyűlésen. A tornóci (Trnovec nad Váhom) alapszervezet tagjai a felszabadulás előestéjén tartottak békegyűlést. Ok egyébként védik, szépítik környezetüket, aktívan bekapcsolódnak az „Alakítsuk át hazánkat virágzó kertté!" elnevezésű versenybe. Seretfben és Sellyén ugyancsak szerveztek ünnepi gyűlést. valamint vers- és prózamondó estet, amely nagyon jól sikerült. Vígh vállalt, hogy társadalmi munkában részt vesz iskolák, óvodák, üzletek építésében, a befejező munkálatokban. A gyermeknap alkalmából több alapszervezet tagjai meglátogatták a gyermekotthonban élőket, rajzkiállitást rendeztek „Hogy mindig süssön a nap" címmel. A járásban élő szovjet nőkkel, családokkal is több alapszervezetben találkoztak már a tagok, s több helyen terveznek velük még beszélgetést életükről, munkájukról. A járási konferencia határozata alapján negyven ajándékot küldtek a járásból a kongresszusi küldöttek részére: kézimunkát, kerámiát, babákat. A kongresszus napján járási békeünnepélyt szerveznek Terebesen. ismerkedtek, beszélgettek velük. A Komáromi járás tizenhat alapszervezetében az ügyes kezek köreinek tagjai ötvenhat kézimunkát készítettek, amelyek szintén ott lesznek majd a kongresszusi bazárban. A „Kilenc virág a szolidaritásért és a békéért" felhívás nyomán a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járásban is a békeharc jegyében zajlanak a kongresszus tiszteletére szervezett akciók. Csehszlovákia felszabadításának évfordulóján több alapszervezetben került sor békeünnepségre, s többször volt már alkalmuk a nőszervezeti tagoknak — elsősorban Szerdahelyen, Hroboftovóban, Nagy abonyba (Veiké Blahovo), Medvén (Medvedov) stb. — véleményt cserélni, barátkozni magyarországi, ill. szovjet nőküldöttségek tagjaival. Békevágyuknak adnak hangot a lányok, asszonyok minden rendezvényen, a „Szólj, költemény!" vers- és prózamondó verseny régi és új résztvevői, s a járási gyermekrajz-kiállítások is erről tanúskodtak. Akárcsak a többi járásban, a nőszövetségi tagok itt is kiveszik részüket a választási progIClUhc wcly A békiát ú a ikot'oteiPtédsóst Mária tudósításából azt is megtudtuk. hogy a szolidaritási alap számlájára a nádszegi (Trstice), peredi (Te- Sedíkovo), a feketenyéki (Cierna Voda) és a tornóci alapszervezetek fizették be a legnagyobb összeget. A moszkvai kongresszusra e járásban is készítettek ajándékokat a nőszövetség tagjai, mégpedig közösen a pionírokkal. Ajándékkészítés közben elbeszélgettek velük a békéről, a Szovjetunió és a többi szocialista állam béketörekvéseiről. A Tőketerebesi (TrebiSov) járásban működő alapszervezetek is sokféle akcióval köszöntik a kongreszszust. A járási bizottság titkára. Helena Kiraf Vargová tájékoztatott bennünket arról, hogy Terebesen, Nagykaposon (Veiké kapuáany), Királyhelmecen (Královsky Chlmec) és Secovcében békemeneteket szerveznek a nőszövetségi tagok. Úgy tervezik, hogy a járás mind a 121 alapszervezetében beszélgetést, előadást tartanak a békepolitika időszerű kérdéseiről. A kongresszus tiszteletére rendezik meg magyar és szlovák nyelven a vers- és prózamondó versenyt 41 irodalomkedvelő lány és asszony részvételével, valamint a női népművészeti együttesek és szólisták járási bemutatóját, amelyen tizenhat csoport vesz részt. A nőszervezet tagjai kiveszik a részüket a mezőgazdasági munkákból is. Harminchárom alapszervezet kötött szerződést a földműves-szövetkezetekkel, állami gazdaságokkal, és segít a tavaszi és őszi munkákban. Több alapszervezet kötelezettséget A Komáromi (Komárno) járás lányai, asszonyai is számos kötelezettséget vállaltak a június végén megtartandó kongresszus tiszteletére. Lavrinec Erzsébettől, a járási bizottság titkárától megtudtuk, hogy a tagság szép számban vett részt már eddig is a társadalmi munkákban, többek között az új művelődési ház, a Matesz székhelye takarításában. A komáromi 4. és 7. alapszervezet tagjai ezenkívül egy új bölcsőde takarításában is részt vettek, a 4-es szervezet tagjai pedig elvállalták egy park állandó gondozását, rendbentartását is. A falvakban működő alapszervezetek sem tétlenkedtek, bekapcsolódtak a faluszépítésbe, számos park. élőkért, temető szépült meg a kezük nyomán. A karvai (Kravany) asszonyok az új tornaterem takarítási munkálataiban vettek részt. Steiner Gábor születésének 100. évfordulójáról megemlékezve járási szemináriumot szervezett a nőszövetség „Steiner Gábor, a kommunista- és munkásmozgalom kiemelkedő képviselője" címmel, s emlékünnepélyt tartanak majd Kolárovóban, Bátorkeszin (Vojnice). Hunbanovóban és Nemesócsán (Z. Olca) is. A tömegszervezetek közti jó együttműködést bizonyítják a csemadok járási bizottságával és a járási könyvtárral közösen rendezett író—olvasó találkozók, amelyeken többek között Duba Gyulával és Etela FarkaSovával beszélgethettek a résztvevők. A nőnap alkalmából nyolc alapszervezetbe hívták meg a járásban élő szovjet asszonyokat, s ram teljesítéséből, társadalmi munkában rendben tartják munka- és lakhelyük környezetét, rendezik a temetőket, parkokat, zöldövezeteket, díszfákat, bokrokat ültetnek. Itt is meghirdették a legszebb virágoskert. a legszebb erkély címért folyó versenyt. amelybe sok alapszervezet bekapcsolódott. A rendezett, tiszta környezet megóvásáért — Horváth Mártának, a járási bizottság munkatársának tájékoztatása szerint — különösen sokat tettek a somorjai (Samorín), nagymegyeri (Calovo). szerdahelyi. pozsonyeperjesi (Jahodná), vásárúti (Trhové Myto), légi (Lehnice) stb. lányok és asszonyok. De mindez csak egy része az alapszervezetekben folyó sokoldalú tevékenységnek, hiszen a nöszervezeti tagok részt vesznek a hulladékgyűjtésben, segítenek a mezőgazdasági munkákban, terveik közt szerepel egy járási kézimunka-kiállítás. író—olvasó találkozók, előadások, beszélgetések, mesedélutánok a gyerekeknek, sportversenyek, túrák, béketalálkozók. A moszkvai világkongresszusra mintegy kétszáz kis ajándékot, kézimunkát készítettek a járás lányai, asszonyai, a legtöbbet a királyfiakarcsai (K. Kracany), a bacsfai (Báé), az udvarnoki (Dvorníky). a somorjai (Samorin), a csallóközcsütörtöki (Stvrtok na Ostrove) és a szerdahelyi 6-os és 8-as számú alapszervezetek tagjai. E kis ajádékokkal küldik el a Csallóköz üdvözletét a világ minden tájáról Moszkvába érkező küldötteknek. —tha—