Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-06-02 / 23. szám
A sorban A zöldségesboltba deligyümölcs szállítmány érkezett. Mint az ilyenkor lenni szokott. három hosszú sorban várakoztak a vásárlók a pult előtt. A boltba vastag kendőbe bugyolált néni nyitott be. Görbebotját lassan maga mögött vonszolva egyenesen előre ment, megállt a pult mellett és nem annyira a gyümölcsöt, inkább a vásárlókat nézegette. Amikor a soron következő két-három vásárlót emberismeretével „megfelelőnek" találta, a sor elejére állt: — Ugye, megengedi kedveském, hogy vegyek egy kiló narancsot? A fiatalember igenlő bólintással felelt. — Egy kiló narancsot? — kérdezte vissza az elárusító lány. — Igen, csak egy kiló narancsot, semmi mást... Illetve ... Még savanyú káposztát és sárgarépát, meg zellert is adhatna, ha már a keze ügyében van — tette hozzá egyre halkuló hangon. Ezt azonban mér nem hallotta a kiszolgálónő, mert a narancsot mérte. — Még valamit? — Igen... Mit is mondtam, mit akarok még? Valamit még akartam — töprengett félhangosan. — Savanyú káposztát — segítette ki előzékenyen a fiatalember. A néni azonban nagyot hallott: Micsodát ? Ja, igen. — Igen... Azt. azt — bólogatott most már. — De mennyit, néni? — Mennyit? Hát nekem! Csak egyedül vagyok! —- Lehet egy kilót? — Egy kilót? Nem lesz az sok? Az emberek már türelmetlenül toporogtak, némelyek zúgolódtak, az eladólány pedig mérte a káposztát. — Számolhatom, néni? — Még valamit akartam ... Csak most nem jut az eszembe ... Ah!... megvan: levesbevalót. Répát, zellert. — Mennyit? — erőltette a kedvességet az eladó. — Hát úgy. a levesbe... Erre már hangosan zúgolódni kezdtek az emberek, bár akadtak, akik mosolyogtak, mert azon töprengtek, vajon a néni tényleg ilyen feledékeny, vagy csak jó humora van. Az elárusitólány beledobott egy zacskóba néhány zöldséget, újra mért és összeadta az árakat. Most már csak fizetni kellett. A néni előhúzott egy gondosan csomóra kötött zsebkendőt, komótosan, mint a féltett kincset, kibontotta és szétterítette a pulton a tartalmát: az aprópénzt. — Válassza ki, aranyom! És közben, már tényleg csak magának motyogta: ‘ — Még valamit akartam. Csak tudnám. hogy mit? Majd eszembe jut, ha már kint leszek PlevaÉva Lélekjelenlét Valaki panaszkodott az autóbuszban, hogy megjárta a beteglátogató ellenőrrel. Betegállománya utolsó délutánján, immár semmitől sem tartva, tett-vett az udvarán, amikor rányitotta a kaput. Csúnya huzavona lett a dologból, nem akarták kifizetni a betegpénzt, csak sok kilincseiés, telefonálás után. — Ismeri Töbrös Rudit? — fordult felém a mellettem üldögélő ismerősöm. — Találkoztunk már. Párszor beszéltem is vele. De hogyan jutott eszébe éppen most az a Töbrös? — kérdeztem meglepődve. — Erről a panaszkodó alakról — válaszolta. — Mert neki is volt hasonló esete. Ám ő szinte hihetetlen lélekjelenléttel kivágta magát a bajból. Ismerősöm egy ideig hallgatott. Szemlátomást azon tusakodott, hogy elmondja-e az esetet, vagy temesse el emlékei közé? Aztán mégis beszélni kezdett. — Ha ismeri, akkor tudja, hogy Rudi amolyan örökmozgó ezermester. Mindenhez ért. és egy percig sem tud tétlenül ülni. Évekkel ezelőtt történt, hogy valami makacs hurut miatt már öt napja pihent odahaza. A hatodik nap reggelén úgy érezte, hogy teljesen meghülyül a semmittevéstől. Ráadásul a család sem volt otthon, így kötekedni se volt kivel, ezért elhatározta, hogy megjavítja a már régebben füstölgő cserépkályhát. Munkához látott. Lebontotta a kályha tetejét, aztán kevergetni kezdte a tapasztó shoz szükséges agyagot, amikor két fiatal hölgy lépett a szobába. — Töbrös urat keressük. Beteglátogatók vagyunk — szólott az egyik. És a beteg Töbrös ott állt előttük nyakig kormosán, sárosán, mint egy szélütött. Meglepetése azonban csak pillanatokig tartott. — Töbrös urat? Hm ... Sajnos nincs itthon — hazudta vakmerőén. — Az imént utazott el a városba ... Gyógyszerekért. De foglaljanak helyet, talán ott a másik szobában, és várják meg őt — folytatta hidegvérrel a veszélyes játékot. — Nemsokára hazaérkezik. A hölgyek azonban köszönték a marasztalást. Elfoglaltságaikra hivatkozva közölték, hogy később majd visszatérnek. Rudi pedig fütyörészve folytatta félbeszakított munkáját. Még akkor is dolgozgatott, amikor az ellenőrök ismét bekopogtak. Csakhogy akkor már egy karosszékben ott terpeszkedett a szomszéd is. Mint Töbrös úr. — Nem rossz — szóltam mosolyogva, amikor ismerősöm befejezte elbeszélését. — Tréfának megfelel. — Pedig higgye el, hogy ez az eset valóban megtörtént. Az a bizonyos szomszéd ugyanis én voltam. Fábián József (Z) CN o c KJ Henrik Ibsen mondását rejtvényünk fő soraiban fejthetik meg. Készítette: K. Gy. 18. számunk rejtvényének helyes megfejtése: Mindenkinek vannak buta gondolatai, de a bölcs elhallgatja őket. Sorsolással könyvet nyert: Csető Kálmánná, Léva (Levice), Morvay Valéra, Nagymagyar (Zlaté Klasy), Hupka Mihályné, Nagycétény (Vefky Cetín), Duricek Pálné, Kisújfalu (Nová Vieska), Szabó Ilonka, Imely (ImeO-
