Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-06-02 / 23. szám
Kisch András Szerelem „Prága szeretkezett Vencel terén...” (Miroslav Krajny) Voltam valamikor szerelmes. Jelenleg kényszerképzetnek tartom, de akkor lobogott a lelkem, és én minden képességemet e lobogásba vetkőztem. Mondtad nekem: Szerelmes vagy. És elhittem. Egymásnak is mondtuk, mert voltak valami elképzeléseink az egy híján húsz mindenről. Számomra olyan volt ez a szerep, mint egy foghíjas létra, mint híd a semmi fölött, akkor íveltem igazán, ha nem volt mire támaszkodni. Zavart minden valóság. Elsodrón nélkülünk voltunk; Szerettem levelet írni, személyesen adni át, hogy olvasd; állok itt. átadom, és szeretlek. Éjjelem-nappalom, hogy szerettelek. Mindegy voltál. Nem is rólunk volt szó. Én is mindegy voltam, és te is az voltál, magadnak is. Visszamenőleg még azt mondhatom, sajátságosán kilátástalan volt, nem volt semmi perspektívája másikban való együt délünknek. Csak szerelmesek voltunk. A maga maximális közvetlenségével örök volt ez a szerelem. Nem volt más csak a jelen. Nem volt más semmi, csak a talajtalan indulatok. « * Egy kis csomag jött végül, egy üres dobozka. Itatóspapíron búcsúzott, hogy túl sokáig zuhanyozom. Egy üres dobozka, stílusosan ... Amikor utoljára láttalak. Két hónapig tartott az időtlenség, nem volt semmi jövőnk, örökre egymáséi: Nincs szerelem. Azóta nem szerettem, és ha minden jól megy, nem is fogok már. mert már akkor is játszadoztam a lyukas szívű szabadsággal. Hát legföljebb tisztára hülye vagyok már, mert ahogy így visszagondolok: mindenkinek ilyen lehetetlen múltja, jelene?. ... Fiatal költők versei Patus János Súlypont Kiemelünk egy ölelést, kiválasztunk egy illatot, egyfajta érintést, azután mindig azt keressük. Édes a szád és meleg. Azt mondom: gyönyör. Azt mondod: gyönyörű. Azt hisszük: halhatatlan. Jáij akkor életem élén! NAGY ZOLTÁN rajza Hizsnyai Zoltán Mese a földig érő fáról hét éve vagyok úton s hetedik pár csizmám elszakadt bőröm hetedik rétege is a kéreg martaléka már hetedik bivalybőr nadrágom térde cifra mintás brüsszeli csipke mert olyanná kopott akár napon az ökömyál s mégsem lelem nem találom nyolcadik pár vasalt szattyánbőr csizmám szitává kopott bőröm alatt megfeketedik piros húsom nem gyógyul be sebem nyolcadik nadrágom bivalyok nem hordják roppant hátukon hét éve vagyok úton hét éve ölelem a törzset hétszer hét mérföld már mögöttem s majd hétszer annyi éjjel araszolok és ölelek s még semmit sem láttam sehova sem értem elengedlek már alászállok az éjjel vess puha álmot és valóságos ágyat amit annyiszor kértem hadd legyek most csak boldog — de már a fa ölel Zsemberi Etel XXIV. óriás lettem kifogyhatatlanul óriás egy sziklarepedésben és sosem tudom már meg hogy törpe voltam és hófehérke miattam halt meg minden este Ravasz József Fénykeret hajnalból erős rámát szögei a vers (mielőtt énemből vért ereszt) szememre keretet már csak a Napot kell fáradtabbá tennie s ácsfejszétől szabadnak a gondolatot...
