Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1987-05-05 / 19. szám

Emlékszel-e, Pista, ami­kor a lányok után jártunk ? rek voltam, te meg már nagy fiú Válaszol: Dénes Gömör utcában láttam meg a napvilágot. Anyám Goldberger Ignác fakereskedőnél szolgált akkoriban. Alig voltam néhány he­tes, amikor jól bebugyolált, és fölvitt az apámék házába, a Temető szögbe. Az ajtó nyitva volt, de nem talált senkit otthon. Lehelyezett hát pólyástól az asztal közepére. Elképzelem, milyen „öröme" volt Teréz nagyanyámnak, amikor ott talált. Később anyám is beállított. Akkoriban a szegény embereknél nem volt semmi különös abban, hogy csak úgy összeálltak. Esküvő nélkül, papír nélkül. Elnyűtt fényképek, irományok között őr­zöm anyám cselédkönyvét. Ma már azt sem tudják az emberek, hogy ilyesmi létezett. Az első oldalán babérágak között a magyar korona látható. Alatta nagy betűkkel ez áll: SZOLGÁLATI (CSELÉD) KÖNYV. Lejjebb anyám születési adatai: Bodnár Anna. Szüle­tett Pohorela községben, a garamvölgyi já­rásban, Gömör megyében. Magyar ország­ban. Lent a kiadás helye és ideje: Kiadatott a garamvölgyi főszolgabíró hivatal által. 1907 év. Január 18. Rajta a pecsét és a főszolga­bíró olvashatatlan aláírása. Tizenhárom éves volt anyám, amikor kivál­totta cseledkönyvét. De csak tizenöt éves korában szegődött el. Az első bejegyzést 1909 januárjában ejtették. Egy évet szolgált özv. Kajaba Antalné italmérésében. Koszttal és kvártéllyal nyolc koronát kapott egy évre. Aztán sorjázik a többi bejegyzés: Schön Bertalan kereskedő, Witriol CH. Henrik fake­reskedése, Goldberger Ignác kereskedése stb. A könyvben 11 8 paragrafusból álló kivo­nat is található, amely a cseléd és gazdája közötti viszonyt szabályozza. • • • Anyám az egyik legszlovákabb vidékről való volt. Szülőhelye a Garam felső folyásá­nál terült el. Mesélte, milyen nagy volt náluk a szegénység. Öten voltak testvérek, négy lány és egy fiú. Anyám haláláig nem tanult meg rendesen magyarul. De velem másként nem beszélt. Az apám felmenői Délkelet-Magyaror­­szágról, Tokaj környékéről származtak. A családi szájhagyomány ezt a történetet adta tovább: Valamelyik Dusík ös még gyermek­­korábban került a felföldre Csobajról. Tudni kell, hogy a Pelsöc-kömyéki szénégetők fa­­szénszállitmányukkal gyakran leszekereztek Miskolc, Debrecen környékére, mert ott na­gyon keresett áru volt a faszén. Az állítólagos Dusík ős felkéredzkedett szekerükre, ők meg fölhozták Pelsőcre. Itt mesterséget tanul és megnősült. A történetnek van valóságmagva. Őrzök egy régi, pergamenszerü keresztlevelet, amely nem is tudom, hogyan került hozzám. E papír Dusík István keresztlevele, akit 1824-ben kereszteltek a Csobaji Ref. Ekk­­lésiában. A „Keresztségi tabellá"-t 1846- ban adta ki Séllyei János ref. lelkipásztor Csobajon. • • • Nagyapám napszámos volt, alkalmi mun­kából élt. De két-három nadrágszíjnyi földje is volt a családnak. Az öreg ház azonban majd rájuk szakadt. Pénz meg alig állt a házhoz. Hallotta azonban, hogy Amerikában jól lehet keresni. Testvérbátyjával, Sándor bácsival összekuporgatták az útiköltséget és áthajózták az óceánt. Az igaz, hogy jobb volt ott az élet, de azért nem fenékig tejfel. Keserves munkával összekuporgatták némi dollármagot, s úgy gondolták a megtakarí­tott összeg odahaza elég lesz egy új ház fölépítéséhez. Mire a ház fölépült, a nagya­pám meghalt. A ház első traktusában nagya­nyám lakott családjával, a hátsó traktusban Sándor bácsi, ugyancsak családostól. Ebben a házban éltem én is tízéves koromig. Aztán vásároltunk egy rozoga kuckót, és a Temető szögből a Vár utcába költöztünk. A Temető szögben a ház mögötti kert felerészben idegeneké volt. A harmincas évek elején apám megvásárolta az idegen tulajdonban levő részt. A kertet rendbetette, az elöregedett fák helyett újakat ültetett. Kedveltem ezt a dzsungelre emlékeztető kertet, amelyben minden szabálytalan volt. A fák girbe-gurbán, egymásba gabalyodva nőt­tek. Sűrű élősövény határolta a kertet, mo­gyoróbokrokkal, vadmeggyel, magasba nyúló bogáncsbokrokkal tarkítva. A kert végében hevenyészett, alacsony köpalánk állt, egy­másra dobált terméskövekből, amelyeken vígan tenyészett a bársonyos moha. A sö­vény mentén kövér leveleket hajtott a keserű bürök, amelynek húsos szárából sípot farig­csáltam. A bogáncsbokron lila lángocskák virítottak, köröttük gazdagon burjánzott a zsíros levelű útilapu és cserbóka. Földöntúli érzés volt heverni a magas fű­ben, hallgatni a bogarak zümmögését, a távoli erdőkben kiáltozó kakukkot. Fejem fölött halványan derengett a lombok áttetsző zöldje, s a réseken bekukkantott a szelíd ég. Nemcsak élő, hanem érző lényeknek tekin­tettem a fákat, virágokat. Úgy éreztem, szól­nak hozzám. Elgondolkoztam rajta, milyen csodálatos egyetlen levélszerkezet, szim­metrikusan futó erezetével, karéjos vagy dár­­dás alakzatával, utánozhatatlan színével, amelyet a napfény lehelt belé. Nincs mara­dandóbb esztétikai élmény, mint maga a természet. Nincs változatosabb szín- és for­mavilág. Minden művészet csak dadogás mellette. A múlandóság mégis ott settenkedett kö­röttem. A kert egyik oldalán a cigány-, a Az unokákkal másikon a zsidótemető feküdt. A zsidók méltóságosan temetkeztek, a cigányok ele­mentáris erővel. A cigányasszonyok keserve­sen zokogtak, a férfiak olykor megtépték ingüket. A temető, temetkezések állandó látványa elmosta bennem a félelmet. A halált az élét természetes részének éreztem, mint ahogy természetes része a föld, levegő és a víz. • • • Még nem jártam iskolába, de apám jóvol­tából már tudtam olvasni. Első olvasmánya­im a Grimm-testvérek feledhetetlen meséi voltak: Hamupipőke, Babszem Jankó, Hófe­hérke. Esténként 15-ös villanykörte mellett olvastam, alig láttam a betűket. Korai olvas­mányaim közé tartozott Verne Gyula „Tizen­öt éves kapitány"-a is. Nem tudom, hon­nan került hozzánk. Később a ponyvára vetettem magamat. Tarka regénytár, Milliók könyve. Pengős és Félpengös regények. Ma is emlékszem egynémely címre. Került P. Howard is, akkor még nem tudtam, hogy Rejtő Jenőről van szó. Elolvastam a Csont­brigádot, meg Piszkos Fredet. Ha pénzt tud­tam szerezni a bögre alól, mert oda rejtették az aprót, rohantam a vasúti állomásra, az újságos bódéba. Ott mindig kapható volt ponyva. Nagy lökést adtak nekem nagyapám testvérbátyjának felolvasásai. A tiszta szobá­ban esténként fennhangon olvasta a köréje gyűlt asszonyoknak Rinaldo Rinaldini csodá­latos tetteit. Az olasz rablóvezért akkor na­gyon a szívembe fogadtam. Olvasmányaim közé tartozott még a Munkás és Parasztnap tár, mert apám azt vásárolta. Ebben találkoz­tam Gorkij, Hidas Antal, Forbáth Imre, Jilem­­nicky, Barbusse és más haladó írók nevével. A naptár tudósított a spanyol polgárháború­ról is. Az iskolai könyvemben szintén sok érdekes történet volt, némelyek még ma is az agyamban derengenek. így szerettem meg a könyveket. NAGY LÁSZLÓ felvételei

Next

/
Oldalképek
Tartalom