Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-04-14 / 16. szám
NAGY LÁSZLÓ felvétele CSALÁDIKOR Ebben és ebben az utcában, ilyen és ilyen iskolában, egy billegős pad mögött ül a /TOSSZ tanuló. Majdnemhogy azokkal a jellemvonásokkal rendelkezik, mint irodalombeli hasonmása Karinthy Frigyes írásában. Csak arca sápatagabb, testátlóikét mintha száz ideg marná, híján van bizony a lomhaság minden gráciájának; nem úgy, mint tükörképe anno 1916-ban! Lába hasasra tömött táskát rugdal, keze ide-oda kószál a pádon, várja a becsöngetést. De mikor a tanító belép, lelkében fájdalmasan összeomlik az a csupa haszontalanságokból fölépített szép perspektíva, ami olyankor teljesedik be. mikor az óra elmarad. Arcán semmi figyelem, ajka szétnyílik, előtte a zöld táblánál érthetetlen és fötfoghatatlan dolgok történnek! Szomorúság és fájdalom fogja el néha. úgy érzi. lelkében mind sűrűbb a bozót, nem tudja magát kiverekedni a sűrűségből az egyenes útra. Hasztalan viaskodik, a tehetetlenség lassacskán béklyóba veri; megadóan behunyja a szemét és tűri a nekivágó ágak csapásait. Igazából akkor éled föl, mikor a friss szél arcába, torkába vág. mellét majd szétfeszíti a boldogság és puff! nagyot húz a mellette loholó hátára. pedagógusaink dolgozni. Azonban, mindezek mellett — s ezt sosem hangsúlyozhatjuk eleget — az oktatási folyamatban a döntő szerepe a tanítónak van, az ö személyisége az oktatás sikerességének elsőrendű meghatározója. — Idén a járásuk kerületi méretben utolsó lett a fölvételi eredmények kiértékelésekor. Gondolom, az szembesülésre készteti önöket azokkal a gondokkal, melyek matematikaoktatásunkat jellemzi. — Igen. járásunkban bizonyult a legnagyobbnak a különbség a tanulók év végi osztályzata és a fölvételin kapott érdemjegy között. Rendkívüli ellenőrzést indítottunk az utolsó tíz iskolában, hogy megállapítsuk, melyik jegy takar valódi tudást, az, amelyik a bizonyítványban szerepel, vagy a fölvételi jegye. Meggyőződésünk, hogy a nagy különbség nem éppen objektív helyzetet jellemez. — Mi az oka a jegydifferenciának? — szól közbe Pavol Tomasovic, a járás másik tanfelügyelője. — Mi más, ha nem a tanítók túlzott benevolenciája, jobb jegyeket kaptak a tanulók, mint érdemeltek volna. Rendben van, mondják erre a tanítók, keményebben fogunk osztályozni. Csak az a bökkenő, hogy vannak középiskolák, ahol a hármas tanulók jelentkezési lapját eleve el sem fogadják. A kívánalmak szerint ötvenszázalékos tovább— folytatja Fejes József. — Mi a fölmérő dolgozatokat az előírásoknak megfelelően pontozzuk és számítjuk át a pontokat érdemjegyre. Kiderült, hogy azokat a dolgozatokat, amelyeket a mi kulcsunk kettesre osztályozott, a fölvételik kulcsa csak hármasra érdemesíti, a hármas dolgozatokat pedig besodorja a négyesek közé. Az osztályzás az ösztönzés egyik formája. Osztályzásnál nemcsak a tanuló mérettetik meg, a pedagógus is! Kérdem én, lehet csak a fölvételi eredmények alapján tudást mérni?! Hiszen a tananyag, amiből vizsgázik a diák, roppant nagy kiterjedésű. A tanfelügyelőség azonban ellenőrző szerv, és nekünk a velünk szemben támasztott követelmények alapján kell cselekednünk, ami annyit jelent, hogy Szép — Én sajnálom a rossz tanulókat, óriási a tempó, nyom bennünket az anyag szüntelen előre, ők meg csöndesen kívülről szemlélik az órát, fogalmuk sincsen arról, mi történik a táblánál, a tempó legalább ötszöröse annak, amit el tudnak viselni. A jó tanulók szinte megeszik őket! Ha meg visszafogom a tempót, a jók unatkoznak, és az anyaggal is lemaradok. Mindenképpen a középszint van támogatva, rengeteg energiát ölünk a középszerű tanulókba és a gyöngékbe, hogy fölhozzuk őket a közepesek közé. Elfelejtjük, hogy a jó tanuló is elvárja a teljes odafigyelést! Osztályzásnál fölhördülnek, ha „szólójegyet" akarunk adni, és egyszerűen számonkérik, hogy lehet az, hogy a gyerek matematikából hármas, minden másból meg egyes! Biztosan nem foglalkoztunk vele eleget, adjunk különórákat! Ha a tanítónak nincs gerince, megadja a kettest; ha van lelkiismerete, kezdi a taposómalmot! Óriási energiát fektet abba, hogy ezeket a tanulókat fölhozza a közepesek közé. Ha pedig jobb jegyet ad tantárgy a matematika? Rendkívüli ellenőrzés — Milyennek ítéli a matematika oktatás színvonalát? — kérdezzük Fejes Józsefet, a Dunaszerdahelyi járás (Dun. Streda) tanfelügyelőjét. — Határozottan állíthatom, hogy az utóbbi tíz évben emelkedett a színvonal. A versenyek eredményeit tekintve pedig a kerületi átlag fölött vagyunk. Természetesen mi is azokkal a problémákkal küszködünk, mint a többi járás. A legújabb intézkedések tudományosságot kívánnak bevinni a tanításba. Azért van a sok adminisztrációs módszer, a jelenséganalízis módszere, a különféle tesztek, amelyekkel még csak most tanulnak (nőicj) tanulást kell elérnünk, tehát ez sem lesz megoldás. Nem, nem magyarázni szeretném a bizonyítványunkat, de a különbség ellenére is, amit a számítógép kidobott, a tanulóink többségét fölvették a kiszemelt középiskolába. Aztán; amióta áttértek a számítógépes értékelésre, nem veszik figyelembe a félévi jegyeket, amit a tanulók az új iskolában elérnek. Pedig inkább az az osztályzat takarja a tudásszintet, nem a fölvételi érdemjegyek, hiszen ott számolni kell a stresszhelyzettel, az izgalommal, sokan képességeiken alul teljesítenek ilyen állapotban. Ejtsünk néhány szót a fölvételik osztályzási kulcsáról, ami, ahogy vizsgálódásaink kiderítették, sokkal szigorúbb, mint a mi kulcsunk csökkenteni fogjuk a különbséget a két érdemjegy között! De a kérdés, sajnos, nem ilyen egyértelmű; mint már jeleztük, sokfajta vetülete van. Miért furcsa tantárgy? Példának akár vehetnénk egy kisebb iskolát! Körülötte jó falusi csönd, ott áll a falu legközepén, hogy minden gyerek belébotoljék, ki ne kerülje egyik se! Odajár a falu minden gyereke, és a szomszéd községekből a fölsőbb osztályosok, s tanítja őket három matematikatanár. — Hol a helye a matematikának iskoláink tantárgyszerkezetében ? — Az alapiskolában a matematika körül forog a világ — mondja közülük a fiatalabbik. — Azt, hogy a diákoknak van-e világnézetük, vagy miként tudják az oroszt, az értékelésnél szinte nem is veszik figyelembe. A matematikuson mérik le, milyen az iskola. Ha törik, ha szakad, eredményt kell fölmutatni. Mindenki fölvételizik matematikából, a fölvételirendszer egyáltalán nincs differenciálva, mindenhol ugyanolyan erős az írásbeli, menjen a tanuló akár konzervatóriumba, ahol nincs is matematika. Ez a felelősség iszonyúan nyomja a tanítókat, úgy értem, pszichikaiig. Feszültté válik az órákon a légkör, számonkéréssel, kiabálással telik az óra jó része. Eredményt, eredményt minden áron! Persze, hierarchikusan bontódik le az egész rendszer, az előírások szorongatják a felsőbb szerveket, azok az igazgatókat, ök a tanítókat, mi meg a gyerekeket. Tévedés ne essék, engem nem a munka fáraszt, az állandó pszichikai stressz készít ki, amiben élünk! Aztán ott vannak a gyűlések, a papírozás, de erről beszélni már szinte közhely! — Hogy birkóznak meg mindezzel a tanulók? matematikából, mint például szlovákból van, meggyanúsítják, hogy nem objektív! A protekcionizmusról nem is beszélek! .— Úgy érzem, mintha külön helyet kérne a matematikának az iskolában. — A matematikát egy kalap alá veszik a többi tantárggyal! A matematikát külön kell választani minden más tantárgytól; a matematika furcsa tantárgy, legalábbis pszichológiai szempontból. Mi a nehéz benne? Elvont fogalmakkal dolgozik, amelyeket aztán tovább absztrahál, ezek a fogalmak egymásra épülnek, s ha a tanuló egyet már nem ért, vagy félreért, tovább már nem tud dolgozni. Például nem tudja a különbséget a pozitív és a negatív számok között. Ilyenkor vissza kell mennünk vele a fogalomhibához, hogy megértse! Aztán, teljesen más bizonyosnak lenni valamiben, és tudni azt, hogy miért vagyok benne bizonyos. Meg lehet tanulni, hogy mínusz egy szorozva mínusz eggyel, az plusz egy. De valójában érteni kell, hogy mínusz egyszer mínusz egy az miért plusz egy? Csakhogy arra, hogy így magyarázzunk, nincs idő, őrült a tempó, az osztályok túlzsúfoltak, a tanítók túlterheltek, a légkör feszült, és a többi. Az új koncepció abban hozott a konyhára, hogy az ilyenfajta megértést segítené elő. A másik oldalon viszont óriásira duzzasztotta a tananyagot, semmire nincs idő, az órán legalábbis! A rossz tanulók meg ... Jutalmazással kell ösztönözni, de olyan a tempó, hogy nincs módom jutalmazni, nem tudom őket a kátyúból kimozdítani. A legnagyobb büntetés, ha olyat követelünk a tanulótól, amire nem képes. Ilyen tempó mellett pedig nem képes rá! Sajnos, a tanítók többsége abból indul ki, hogy a gyerek öt akarja bosszantani, azért nem tanul, kiabál rá, hogy ezt sem tudod, meg ezt sem, meg ezt sem. Ami teljesen fölösleges, hiszen csak rögzítjük benne a tehetetlenséget, ahelyett, hogy kioltanánk és sikerélményt nyújtanánk
