Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-04-14 / 16. szám
TÁJOLÓ KALENDÁRIUM 1877. április 15-én született Georg Kolbe jelentős német szobrász. 1917. április 16-án Lenin sokévi száműzetéséből visszatért Oroszországba. Április 17-e a nemzetbiztonsági testület napja. 1882. április 19-én született Charles Robert Darwin angol természettudós, a korszerű származástani elmélet megteremtője. KÖNYV Arcképek régi irodalmunkból Mit keressünk régi irodalmunkban? Egyének sorsát, nyelvünk ízességét vagy történelmi keresztmetszetet? Mindhárom kűlön-kűlön is kalandra ingerel, de ebben a könyvben, Féja Géza irodalmi arcképcsarnokában, minden együtt van . az egyén is, a nyelv is, a történelem is. Weöres Sándor „Három veréb hat szemmel"-je, a Magyar emlékírók, de Tözsér Árpád „Régi köttök, mai tanulságok"-ja után olvasva Féja könyvét, mondhatjuk : sok újat tudunk meg róluk. Mert valamiben eltérnek az eddigiektől ezek a portrék: talán a nyelvi megjelenítésben. Élők, elevenek a portrék, általuk szinte testközelbe kerülnek hozzánk az írók. Pedig nem kis világot jár be Féja: négy évszázadot! Az 1434-ben született Janus Pannoniustól egészen az 1789-ben elhunyt Orczy Lőrincig mintegy harminckét portrét, négy-öt irodalmi áttekintést (például a históriás énekköltészetről, a 16. századi drámakísérietekről, az erdélyi emlékírókról, a két évszázadot is átivelö kuruc költészetről) ad kezünkbe a szerző. Féja szereti a régi írókat. Sok mindent tud róluk, helyesen értelmez, jól következtet. Megtudjuk, mi újat hozott az író, és képet kapunk tehetségéről. Csodálja Bornemissza Péter „paraszti tollának" erejét és bátorságát, arinyi Miklós nagyságát. Kemény János Ízes beszédét és hiteles ábrázolásmódját, II. Rákóczi Ferenc lenyűgöző „vallomását". Tözsér Árpád Szenei Molnár Albert és Amadé László képe után természetesen kissé vázlatosnak tűnnek a könyvben vázolt portrék, de még Így is tud róluk újat mondani: elsősorban az emberről, az alkotóról és a történelmi háttérről. Féja Géza 1937-ben adta ki a Régi magyarság című könyvét, amelyet aztán élete végéig ápolt, bövítgetett. így született meg ez a kis magyar irodalomtörténet, amelyet az 1978-ban elhunyt író fia rendezett sajtó alá. „Aki ezt a könyvet leteszi kezéből, azt a régi magyar irodalom varázsa örökre magával ragadja, s bizonyos, hogy tűnt idők nagy íróinak és költőinek rendszeres olvasójává válik" — írja a kötet előszavában Nemeskürty István. Egyetérthetünk vele. (Madách) Mészáros Károly KÖZMŰVELŐDÉS Gömöri képek Gömör: Magyarország kicsiben — mondták gyakran erről a vegyes nemzetiségű, túlnyomórészt magyarok és szlovákok lakta területről a régiek. A történelem folyamán Gömör mint önálló vármegye megszűnt, de magyarlakta területét továbbra is néprajzilag önálló tájegységként kezeli a kutatás, hiszen az itt élőket a közös múlt, a hasonló gazdagsági-társadalmi feltételek, az egyező kulturális örökség köti össze. Az utóbbiak bizonyítéka volt nemrégiben az a jó pár gépkocsi a putnoki téren amely a Rozsnyói (Rozftava) és Rimaszombati (Rimavská Sobota) járások képviselőit szállította ebbe a kis észak-magyarországi városba, hogy részt vegyenek azon a gondos megszervezett ünnepségen, melynek fő pontja a Putnoki Gömöri Múzeum megnyitása volt. Az ottani lelkes néprajzkutatókat már jó ideje foglalkoztatta a múzeumalapítás gondolata. Az ilyen intézményre háruló hármas feladat — gyűjtés, feldolgozás, kiállítás — teljesítése közül az első kettő már eddig is a munkájuk szerves részét képezte. 1987. február 27-ig kellett várniuk, hogy helyiséghez jutva teljesíthessék a harmadik feladatot is: kiállíthassanak. Az a kisebb rész tehát, ami Putnok környékén — Dél-Gömörben — maradt a régi vármegyéből, önálló teret kapott egy gondosan rendbehozott főutcái házban, hogy a táj történetének bemutatásával segítse a hagyományőrzők és a múlt megmentésén fáradozók munkáját. Gömöri képek a címe az ünnepélyes keretek között megnyitott Putnoki Gömöri Múzeum állandó kiállításának. A Művelődésügyi Minisztérium főosztályvezetője, Villangó István megnyitó szavaiból az az óhaj, kívánság csengett ki, hogy az ilyen és az ehhez hasonló intézmények szolgálják a múltunk s ezen keresztül egymás jobb megismerését is. Az állandó kiállítás elsősorban az egykori Gömör déli részének történetét és néprajzát mutatja be. A már az újkorban (i. e. 4000— 2500) is lakott Putnok és környéke középkori, szabadságharcbeli, tanácsköztársasági stb. szerepe és története elevenedik meg a tablókon és a kiállított tárgyakon. A néprajzi anyagot végignézve a népélet jelentősebb területeivel találkozhatunk. A szövés-fonás és ennek eszközei, az állattartás és a pásztorművészet, a vidék népi építészete és egy szobabelső, közelebb hoz egy már-már eltűnő világot. S persze a fazekasság bemutatása, ami a gömöri ember egyik legjelentősebb tevékenységi formájaként élt. A múzeum első időszaki kiállítása a vidék (Alsóhangony) szülöttjét. Holló Barnabást, a századforduló egyik jelentős szobrászát mutatja be, aki korának egyik legjelentősebb dombormükészitője is volt. Ambrus Ferenc FILM Jó fény Jómagam nemegyszer megfordultam abban a Duna menti faluban, amelyben az új iskolát a faluvégre építették, a főút azon oldalára, ahová át kell jutnia a gyermeknek. Felhúzhatták volna a régi mellé is, a falu egyik csendes utcájában, csakhogy nem lehetett, mert a népnyelv szerint, a hnb-elnöknek kiütései vannak a gyermekzsivajtól. Persze, nemcsak az a valóságelem tette hitelessé számomra a cseh filmiskola egyik nagy alakjának, Karel Kachyrtának legújabb filmjét (kivéve a befejezést), amelyben a várostervezőt (Karel Hermánek alakítja -felv.) a nyilvános vécén „megbunyózza" az a férfi, aki egy autóbalesetben elveszítette gyermekét. Mert az iskolát ott sem a város szivébe, vagy egy veszélytelenebből megközelíthető telekre, hanem a városszélre építtette, mondván, ez a város érdeke. Holott csak a város vezetői kívánták ezt, akinek másra, önérdekeik kielégítésére kellett az iskolának remekül megfelelő telek. De nem erről szól a film, hanem a kompromittálódás mechanizmusáról, a kéz kezet mos" szocializmuson belüli formáiról, s arról, hogy hősünk, ez a negyven felé közeledő férfi, hogyan akar szabadulni ebből a fullasztó, személyiséget felörlő, becsületet, tisztességet nem ismerő közösségből. Bár építészetet tanult, fiatalkorában mindig is vonzotta a fotóművészet. Lényegében várostervező is azért lett, hogy kielégítse feleségét, eleget tegyen a mindenfelől sugárzódó „elvárásoknak", sok pénzt keressen, villát építsen, befolyásos posztra tegyen szert, de amikor mindezt elérte, megcsömörlött emberré vált. A film ezzel a magától undorodó férfival kezdődik, akinek születésnapi ünnepsége botrányba fullad, mert saját villája fürdőszobájában fojtogatni kezdi azt a „barátját" — mellesleg főnökét —, aki annak idején becsalogatta a kompromisszumok labirintusába. A másnapi kijózanodást követően régen használt fényképezőgépéhez nyúl, s úgy dönt: újrakezdi. Sikerül is neki, de csak felesége elhagyása árán. Rátalál egy cigánylányra, akit azoban nem nőként, csupán modellként kezel, ezt azonban senki sem hajlandó elhinni neki, miután kiállítja a városka piciny színházának előcsarnokában a róla készített remek aktsorozatot. A városka vezetői természetesen az árulót látják benne, a megtébolyodottat, s nemcsak munkahelyén nehezítik meg a helyzetét, magánéletében is. Rendőrséget küldenek a nyakára, különféle kifinomult eszközökkel akarják erkölcsileg lehetetlenné tenni. Kachyna nem ad választ arra, hogy ez sikerül-e nekik vagy sem. Nem ez érdekli, hanem az, hőse képes-e véghezvinni akaratát, képes-e újrakezdeni, feladni mindent — képmutató feleséget, vagyont, posztot —, hogy akként kezdjen élni, amiként mindig is szeretett volna. Nos, a film végén újdonsült fotóművészünk vonatra száll, elhagyja a bűnös várost, nekivág a bizonytalannak. Mi tagadás, nem éreztem hitelesnek ezt a befejezést. Nyilván azért nem, mert az életben még nem találkoztam ilyen negyvenessel. Legfeljebb halvány másolatával, olyannal, aki elhiteti magával és környezetével, hogy ezernyi aljas kompromisszummal a tarsolyában képes tiszta lappal újrakezdeni. Dehát a film az film, az élet meg élet... Néha éppen kachynás groteszkségében — mégis — keserűen vigasztaló. Szigeti László KIÁLLÍTÁS Nők fényképezőgéppel A fényképészet kezdeti időszakában a fényképezőgépben a tudomány újabb csodáját látta az ember. Elsősorban technikai előnyeit tudatosította. Nem gondolta hogy valaha művészi célokat is fog szolgálni. Archív filmfelvételeken láthatjuk, mint gépi szerkezet, főleg férfikezekben forgott. Az emancipáció azonban lassan áttört minden akadályt. A felszabadulás után az újságok hasábjain megjelentek az első nők alkotta képek. A hatvanas években „betörtek" a művészetbe is. Napjainkban pedig már Európa-szerte elismert nők alkotta művészi fotók készülnek hazánkban. Közülük, pontosbban tíz fotósnő alkotásaiból nyílt március elején Bratislavában, a Trnávkai Művelődési Házban kiállítás. Cabanová, Csáder, Havránková, Hojőová, Kosúthová, Mesková, Sláviková, Simková, Zacharová és Zelibská képein tükröződik a líra, a romantika, a gyengédség — a nőiesség. Alkotásaikban felhasználták a fényképészet technikai adottságait. Gyakoriak a képátültetések, a játék a fénnyel, a nagyítások, a homályos, elmosódott felvételek, s ezeknek köszönhetően az alkotások némelyike átlépi a realizmus határait. Az absztrakció és a valóság között voltak Tária Hojcová képei. Müvei főleg üres házakról. szobákról, kopár vidékről készültek, a magányt, az elhagyatottságot ábrázolták. Munkájában nagy súlyt helyez a fény-árnyék játékára, ezzel teszi vonzóbbá alkotásait. A tárlaton kimagaslottak 2elibská fotói, amelyek már megjárták Párizst és Varsót is. Technikailag és művészileg tökéletesek, érthetőek. Zelibská arra törekszik, hogy képei a valóságból, a létezőből (főleg a természetből) induljanak ki, amelyeket fantáziájával és műszaki ismereteivel formál művészivé. Néhány alkotásban azonban már eltúlzott szerep jutott a technikai allűröknek. Az egyik felvételen például az alkotó igyekezett fölhasználni mindent, amit egy géppel csak alkotni lehet, s az eredmény: zűrzavar; a képből elveszett a tartalom, nem állt össze egységgé. Hiányolhatnánk még a színes fotográfiákat, hiszen csak ketten éltek a színes technikával mint esztétikai lehetőséggel; valószínűleg felszerelési és anyagi okok miatt. Ennek ellenére a kiállított művek zöme megérdemelte a nyilvánosságot, amelynek március végéig állott módjában megtekinteni ezt a nemzetközi nőnap tiszteletére megnyitott, sajátosan „női" tárlatot. Kubik Kata
