Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-01-04 / 2. szám
— Volt itt tennivaló bőven, s azoknak a személyeknek és intézményeknek, akik időt, pénzt és fáradságot nem ismerve segítettek, ezúton is hadd mondjak köszönetét — mondja az igazgató. — Közülük sokan itt voltak a megnyitón, amelyen szűkebb hazánkról, a Csallóközről, s a benne élő emberekről készült alkotásokat tettük közszemlére, tizenhárom itt élő vagy innen származó kortárs képzőművészünk jóvoltából. Jóleső érzés volt együtt látni ennyi tájunk ihlette alkotást, s tudni, hogy e csarnokkal képzőművészeinknek méltó hazai bemutatóteret biztosítunk. — Ezentúl két épülettel rendelkeznek, e galériával, s a régivel, ahogy a köznyelv nevezi, a sárga kastéllyal. Vajon ez azt is jelenti, hogy megnő kiállításaik száma ? — Nem. A kiállítási csarnokban azt folytatjuk, amit eddig is csináltunk: bemutatjuk a kortárs szlovák, illetve szlovákiai magyar képzőművészeket. — Havonkénti váltásban? — Az egy kicsit sok lenne. Három társrendezös és öt önállóan szervezett tárlat szerepel a tervünkben. A járási népművelési központtal immáron hagyományosan a megnyitották. Igaz, korábban is elkészülhetett volna, de sokáig nem akadt vállalkozó, aki a Z-akcióban készülő építkezést fölvállalta volna. Mígnem a Dukla földműves-szövetkezet magára vállalta a fökivitelezö terhekkel járó gondját, s dolgozói 1983 decemberében nekifogtak az alapozásnak. Az építtető, a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Városi Nemzeti Bizottság természetesen egyéb vállalatokat, üzemeket is fölkért a közreműködésre, hogy a kétmillió korona értékű galériát mielőbb megnyithassák. Az utolsó simításokkal egyidőben az egész múzeumudvart parkosították. Ekkor már több vállalat, köztük a járási útkarbantartó és az autóközlekedési, valamint a Jednota segített bérmentesen munkaerővel és gépekkel. Például több mint kétszáz köbméter lomot, épülethulladékot, követ hordtak el az udvarról, hogy helyébe mintegy háromszáz köbméter földet hozzanak. A takarításból pedig a járás kulturális intézményeinek több tucat dolgozója kivette a részét. ■g/fui \Mowm. Megnyílt a Csallóközi Múzeum galériája Amikor 1976 októberében Mag Gyula került a Csallóközi Múzeum igazgatói székébe, többen megvalósíthatatlannak bélyegezték abbéli szándékát, hogy a reá bízott intézményt kiállítási csarnokkal gyarapítsa. Bár kerek évtizedig tartott, a galériát végül is'