Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-01-04 / 2. szám
n TÁJOLÓ ■■■■■■■■■■ KALENDÁRIUM 1957. január 4-én hah meg Rudnay Gyula Kossuth-dijas festőművész. 1882. január 6-án született Ivan Olbracht cseh író. 1897. január 6-án született Veres Péter. Kossuth-dijas író. KÖNYV Ének az éjben Mi érdekelte, késztette megszólalásra a szó művészeit, a szó, a szavakat kimondó ember halálát akaró korban? Ez a kérdés foglalkoztatott elsősorban, amikor a Turczel Lajos által összeállított, és bevezető tanulmányával ellátott kötetet a kezemben tartottam. A naponta érlelődő halálról írtak az akkori toliforgatók, vagy volt egyéb is, amit észre lehetett, észre kellett venniük? A megkerülhetetlen pusztulásról frissen tapasztaltakat elmondhatták sebeket tépő pillanatokban? És egyáltalán: lehet egy korban, mely a borzalmakat szüli, borzalmaktól mentes dolgokról is vallani? A közelmúlt megrázó történelmét csak a könyvek lapjairól ismerő ember kérdései ezek. Aki e sötét időszakot gyakran kapta meséül. Az akkori életet a puska árnyékában képzeli el. A halálhoz kötődve tud csak minderről gondolkodni. Valahogy Így: ha SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK 1939-1945 Ének az éjben MADÁCH háborús évek, akkor sötétség. De a korabeli betűvető mást is elmond a keveset értő kései utódnak: volt ének is az éjben! Ha nem is mindig olyan hangos — mint a csábító Konradiné, Egri Viktor a kötetnek is címet kölcsönző elbeszélésében —, de mindenképpen a dal, mégha halkabban is, emberi tettről is szólni tudott. Nem akart, nem tudott csak a szenvedéstől hangos lenni. A humánum egyszerű szép hangján tudta elmondani a kisemberi bánatot, örömöt, s ugyanakkor kiáltani egy földrész felé: „Nem hallgattál a költőidre, / Európa: moshadd kezedet! / Porban vagy. /...'' Hogy mit jelentett ez a kor a szlovákiai magyarság életében, ezt próbálja érzékeltetni Turczel Lajos bevezetője, és hogy mit irodalmában, azt az elbeszélések, versek, esszék és helyzetképek hivatottak tanúsítani. Az antológia szerkesztője, bevezető tanulmányában három fejezetben adja keresztmetszetét Dél-Szlovákia háborús évekbeli életének. Történelmi, közművelődési széttekintése után, az irodalmi összegzéssel mintegy előkészíti az olvasót, utat mutat neki abban a korban (1939—1945), mely állítása szerint nem szakította meg kisebbségi irodalmunk folytonosságát. A kötet 19 szerzője közül Ásgúthy Erzsébet, Páll Miklós és Pozsonyi Anna képviseltetett elbeszéléssel és a verssel is, Kömyei Elektől vers és esszé került a kötetbe. Győri Dezső Emberi hang című költeménye is újra napvilágot látott, az Esszék, helyzetképek fejezetben pedig az azokban az években hallgatni kényszerülő Fábry Zoltán Palackpostája. a „remény utolsó játékszere" olvasható. Az Ének az éjben nem mindenütt egyenletes színvonalú könyv, de hogy az ún. Szlovák Állam zavaros társadalmából magyar irodalmi anyagot lehetett válogatni és bemutatni, kisebbségi irodalmunk akkori létezésének és életképességének egyik bizonyítéka. — Ambrus Ferenc Törd a fejed! Az 1965-ben elhunyt Székely János, az Alföldi Nyomda volt igazgatója Törd a fejed! címmel állította össze kérdés-felelet gyűjteményét, amellyel szórakoztatva kívánja tanítani olvasóit. Könyve kitünően alkalmas általános műveltségünk szintjének felmérésére, de a számunkra új információk megszerzésére is. A kérdések megválaszolása természetesen nem szaktudást, hanem tájékozottságot igényel. A most megjelent második, javított kiadásban a szerkesztő megváltoztatott néhány kérdést, mindenekelőtt a kevésbé aktuálisakat, amelyek helyét a ma időszerűbbek töltik ki. A 3 000 kérdés összeállításakor Székely Jánost az a szempont vezérelte, hogy változatosan, színesen foglalkozzon a tudomány, a művészet, az irodalom és a közgazdaságtan eredményeivel, segítsen tágítani az olvasók érdeklődési körét. A 75 vegyes témakör mellett ugyanennyi a szakosítottak száma is. Aligha létezik olyan ember, aki valamennyi kérdést kapásból meg tudná válaszolni, az ötven százalékos eredmény már sikerként könyvelhető el. A könyv olvasva is jó szórakozást ígér. Előnye, hogy társasjátékot is játszhatunk segítségével, akár nagyobb csoportokban. E kiadvány akkor sem veszít értékéből, ha már egyszer átlapoztuk. Újraolvasva vizsgáztathatjuk emlékezőtehetségünket. A gyűjtemény a Gondolat Kiadó gondozásában jelent meg, s 2 850 példányban a Madách Könyvkiadó is átvette. Zsebik Ildikó HANGLEMEZ Hommage to Beatles A maga nemében egyedülálló albumot vehet kezébe a nosztalgiát kedvelő zenehallgató, annál is inkább, hiszen a huszadik század talán egyik legnagyobb, a popzenében forradalmi változásthozó csapatának, a Beatles-nek szerzeményeit ismerheti meg némileg más formában. Két neves művészünk, a nemzetközileg is elismert Jozef Zsapka és Stepán Rak vállalkozott arra, hogy egy nagylemeznyi anyaggal állítanak emléket John Lennonnak és csapatának, figyelembe véve a kor zenei eszményét, hangzásvilágát, és persze a Beatles-re jellemző vonásokat. Rak kitűnően dolgozott — meglelte a szerzemények mikrovilágát, így kiindulópontként használhatta az eredeti zenei alapokat; addig építette rájuk hangszerszólóit, míg ötvözetük egységet nem alkotott. Érdekes a szerzemények hangszerelése, hiszen több olyan hangszer is főszerepet kapott, melyeket a mai kor muzsikusai meszsze elkerülnek (a csemballó. a fidula és a tenor-szoprán viola da gamba). De senki se higgye, hogy csak ezek a hangszerek kerültek előtérbe, hiszen a dalokban megszólal a basszusgitár és a szintetizátor is. A szerzők jól felismerték, hogy Lennon sokat merített a népdalok világából. A lemezt indító dal, a „Girl" erős szélsüvítéssel kezdődik, majd fokozatosan egybeolvad a hangosodó zenével. A „Yesterday" a régi idők nehézkes világát hozza emberközelbe, a fidula keservesen, szinte vontatottan szól. Az album legnosztalgikusabb felvétele a „Hey Jude", melyben a változatosság kedvéért a viola da gamba szólal meg; külön figyelmet érdemel a beékelt vokális hangtöredék. Minden egyes szerzemény különálló egységként tekinthető, korok, s mondhatnám stílusok váltják egymást. Zsapka és Rak előadói színvonala is kifogástalan; egyéniségük megnyilvánulása mellett hűen őrzik a Beatles hagyatékát. A hangszerszólók nemcsak a két szerző páratlan tehetségére szolgálnak bizonyítékul. hanem a hibátlan „utánzási", másolási technika mestereiről is valós képet nyújtanak. Az Opus hanglemezkiadót dicséret illeti a nagylemezért. A szerzőpárosnak pedig köszönettel tartozunk mindnyájan, akik nemcsak egykor, de még ma is kedveljük John üennont és csapatát. Koller Sándor KIÁLLÍTÁS Érmek Vajon mire jók a tenyérnyi érmek? Hogy vitrinekben vagy könyvespolcokon porosodjanak? Hogy parányiságukkal szerényen meghúzódjanak hivalkodó, vagy figyelmünket jobban magukra vonó tárgyaink árnyékában? Hogy elvesszenek tárgyaink tömkelegében?. Bizonyára nem ezzel a céllal készíti őket az alkotó, s nem ezért csodálja őket az éremgyűjtő. Természetesen nem a pénzéremgyüjtökre gondolok, akik gyönyörük tárgyában mindenekelőtt annak régiségét, ritkaságát, származását, súlyát, átmérőjét s egyéb vonatkoztatható adatait és tulajdonságait látják, hanem arra a kevés számú, de lelkes éremkedvelöre, akik a parányi medailonokban mindenekelőtt a tartami és esztétikai élménynek örülnek. Darázs Rozália bizonyára találkozott már a művészi érmék ilyen lelkes gyűjtőjével, sőt elképzelhető, hogy az alsópéteri (Dolny Peter) művelődési házban is, ahol a falubeliek bizonyára nem kis meglepetésére a közelmúltban közszemlére tette érmeit. Mert mi tagadás, festmények, rajzok, szobrok kiállításához már úgy-ahogy hozzászokhattak az Alsópéterhez hasonló falvak lakói, a művészi érmek bemutatásához azonban aligha. Kevesen hívei a szobrászművészet eme ágának, ezért aztán nem is igazán népszerű. Darázs Rozália mégis úgy döntött, szerencsét próbál. S jól tette, mert e Komáromi (Komárno) járásban fekvő községben nemcsak az önmagát megmutatni akaró művész talált megértésre, de alkotásai is befogadókra leltek. Egyrészt témaválasztásainak, másrészt világszemléletének köszönhetően.- Gyakran merít a görög és a keresztény mitológia köréből, miközben olyan mindenkit érdeklő problémákat taglal, mint az idő jelenléte és múlása, a természet védelme, hangsúlyozottabban a madár- és bogárvilág veszélyeztetettsége — s mindig a témának megfelelő pátosszal. Világszemléletének meghatározója mégsem az ember és az állatvilág huszadik századi helyzetének patetikus vagy tragikus, hanem groteszk, helyenként ironikus ábrázolása. Noéja az özönvíz kellős közepén esernyő alatt meditál, Jónása a cethal szájában oly szomorkás közömbösséggel sziesztázik, mint mi a vasárnap elfogyasztott ebéd után. Látásmódja azt sugallja: nincs menekvés, élni kell. Élni és tenni a dolgunkat. Föltehetően e szemlélet révén fogadtatta el érmeit a falu legfiatalabbjától kezdve a legidősebbjéig mindenkivel, aki bizonyára nem is gondolt arra, hogy ez az ötletdús szlovákiai magyar éremművész Alsópéter előtt nemcsak itthon, de a világ legnagyobb éremkiállitásain is bemutatkozott már. Budapesttől Krakkóig, Lisszabontól Stockholmig. Ha tudták volna, bizonyára másképp néznek rá, nagyobb áhítattal. De mást úgy sem láttak volna, csupán amit a falu kultúrházának szervezésében láttak, s amivel így is elégedettek lehettek. Sándor Anna (nő?)
