Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-02-24 / 9. szám
kezét. A műveletek, az mind kézi munka volt, a fújtatót lábbal hajtottuk, olyan volt mint a harmonika, azzal élesztettük a tüzet. Élesítettük a fejszéket, lovasszánokat, a kocsikat vasaltuk: a boronából kivettük a fogakat, kihúztuk hegyesre, hogy jobban járja meg a földet. Az építkezéshez a kötővasakat is a kovács csinálta, a kapukhoz az ajtópántokat, meg mennyi sok cigányszeget (kovácsszeget)! Régen csavar helyett azt használták, meg a vasat úgy forrasztottuk, összeolvasztottuk a tüzes vasat. A rendes kovács, amint pitymallott, már odaállt az üllő mellé, hajnali három órakor! Több kovács is volt a faluban és ezek versenyeztek, nagy volt a konkurrencia a kovácstársadalomban. Itt nálunk Szálkán (Salka) az iparosok: a kovácsok, a cipészek, takácsok, ácsok a régebbi részen laktak, benn a községben nem is nagyon volt iparos. Gabonáért élesítették az ekevasat; a régebbi időben, mikor még durvább kapák voltak, azt is gabonáért élesítették. A falusi népnek nem nagyon volt pihenője, esetleg télidőben, de még akkor sem volt nyugta, mert ott volt a gabonabeadás, a tizedelés után sokfelé, a papnak, kántornak, szőlőpásztomak, hegyőrnek és a kovácsnak is fizettek. De a kovácsnak csak azok fizettek gabonát, akiknek ilyen munkát, élesítést csinált, egy porciótól ment felfelé a fizetség a gazdaság szerint, mert a nagygazdáknak több szerszámot kellett élesíteni, mint a kisebbeknek. A községi kovácsot a falu fogadta meg, a gazdák fizettek neki munkadíjat, sokszor a gazdák nem tudták, hogy nyúzzák le. Hej, nehéz sorsa volt a parasztkovácsnak! Csak a szegényebbje ment el iparosnak, akinek nem volt földje. A krízis után meg. a harmincas években egyszerre annyi lett a kovács, hogy alig ettünk kenyeret. A mi családunkban vagy százéves múltja van a kovácsszakmának, a fiamat is én tanítottam ki. Édesapám az esztergomi hercegprímás patkolókovácsánál tanulta ki a szakmát. Én egészségügyi patkolókovács és vizsgázott kocsikovács vagyok, a gyógykezelést és a patakezelést a tényleges katonaidő alatt tanultam ki. Nyáridőben, amikor a kavicstól meg a homoktól a szarvasmarha patája kigyűlt, annyi dolgom volt. hogy hajnali öt órától csak délután kettőkor vetődtem haza. Nemegyszer én még a tojást is megpatkoltam. Először. úgy szemre, megcsináltam a patkót. Aztán csináltam drótból olyan vékony fúrót, pörgettem és kétoldalt keresztülfúrtam a héját. A tojás, ha kis lyukat ütnek belé, a belső hártyája összefut, nem engedi a tojást összerogyni. Alulról szemközt is alumíniumszögeket szögecseltem belé, aztán ígv hozzászegecseltem a patkót a tojáshoz. Amit a legjobban szeretek, mikor odavágok a vasnak, az meg nyúlik, mint a lekvár, úgy idomítom, ahogy akarom. Ilyenkor még enni is elfelejtek.
