Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-02-03 / 6. szám
I Jéüett kincseink Amikor a jeges északi szél végigszáguld a vidéken, úgy tűnik, hosszú téli álomra hajtja fejét a természet. Éneklő madaraink többsége melegebb vidékre költözött, az itthonmaradottak s azok számára, amelyek nálunk töltik a telet, eljön a nélkülözés ideje. Legnagyobb folyónk, a Duna és mellékágainak környéke azonban ilyenkor sem hal ki. Csapatostul repülnek ide áttelelni a kárókatonák, vadludak, vadkacsák és megjelenik a réti sas is. A szürke gémekhez pedig — melyek az egész esztendőt nálunk töltik — megérkeznek kedves vendégeik, rokonaik, a kócsagok. Megkapó látvány vakítóan fehér tollúk, nemes testtartásuk, mozgásuk kecsessége. A hófehér szépségek, ha idegent észlelnek, rekedtes hangjuk kerregésével verik fel a vidék csöndjét, méltóságteljes szárnycsapásokkal szanaszét röppenve a sekély vizek tájékán keresnek menedéket. Hatalmas szárnyaikkal valóságos akrobatikus gyakorlatokat végezve köröznek a levegőben. Ha a tél kimutatja foga fehérjét és szinte elviselhetetlenné válik a hideg, nyolcvan-száz tagú csapatokba verődve bújnak össze a kócsagok. Gyakori látvány télidöben ilyen népes kócsagcsalád a Duna gabőíkovói holtágainak környékén. A kiszáradt, zizegő nádasok vizeiben keresik élelmüket rokonaik, a szürke gémek társaságában. A vadászó kócsag mereven tartja fejét a víztükör fölött és hosszú lábaival dobbantva ijeszti a halakat. S ha a hal akár a legparányibb mozdulattal elárulja rejtekét, hegyes csőrével, mint a kilőtt nyíl csap le rá s a pillanat töredéke alatt megszerzi, és már emeli is ki a vízből csőrében vergődő zsákmányát. Egyébként csőrét hirtelen mozdulattal akár negyven centiméter mélyre is leszúrja. Ezt a mélységet a gémek más fajtája csőrével elérni nem képes. Az igazi nehéz napok akkor várnak a kócsagra, amikor a holtágakat is jégpáncél vonja be. Ilyenkor csak ott tud némi élelemhez jutni, ahol a mélyebb vizekben feltör a melegebb talajvíz és megakadályozza a vízszint befagyását. Meglelve az „éléskamrát" elszántan veti magát egészen szárnytövéig a vízbe, és zsákmányát a közeli faágon fogyasztja el. A felvételeken látható nagyszerű látvány, amelyet elrejtőzve figyeltem meg, nem tartott sokáig. A kócsag rendkívül gyorsan jóllakott, majd kirepült a sima jégre, ahol órák hosszat képes egy lábon szundikálni. A tavaszi napsugár leolvasztja vizeinkről a jégtakarót, lassan mozgásba lendíti a dermedt vizet és a kócsagok, amelyek előfordulásuk ritkasága miatt szigorúan védettek egész esztendőben, elszállnak, megkeresni távoli, hazánkon túli fészküket. S mi nem tehetünk egyebet, csupán reménykedünk, hogy a természetnek féltve őrzött kincsei, a következő ősszel, ismét megtalálják a hozzánk vezető utat. Dr. ÁC PETER (a szerző felvételei) (nUD
