Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-12-08 / 50. szám
LIGYIJA PLOTNYIKOVA Ján Smrek NŐI LOGIKA Verácska behúzta maga mögött a kertkaput, és büszke léptekkel a pályaudvar felé indult. Ez aztán a vég! — töprengett. De én hagyom ott és nem fordítva, ahogy az többnyire lenni szokott. És manapság ez mégiscsak valami! Ezentúl végre azt teszem, amit szeretnék: ha kedvem szottyan, színházba, esetleg moziba megyek, senki sem szólhat bele többé... Megállt egy kicsit. Azt leste, nem rohan-e utána, nem hívja-e vissza, azonban semmiféle lépteket nem hallott. Átvette bőröndjét a másik kezébe, és tovább indult. Valahol a mezön varjú károgott. Hirtlen félelem fogta el. Mi lenne, ha valaki megtámadná, ha az erdőből farkas vagy medve rohanna rá. Volt férje bizonyára hamarosan értesülne tragikus haláláról, és lelkiismeret-furdalások gyötörnék, amiért nem marasztalta nem könyörgött neki, hogy ne hagyja el és nem rohant utána ... Verácska elképzelte azt is, hogy férje álmában megjelenne éjjelente, és némán, szemrehányóan nézne a szemébe... A peronon egy teremtett lélek sem volt. Letette nehéz bőröndjét, ráült és várt. A szélben hópihék kergetöztek. Otthon a lakásban most kellemes meleg van, töprengett. Behunyta szemét, és elképzelte, hogy férje, vagyis volt férje most kényelmesen ül a fotelben, és tévét nézi. Lehet, hogy éppen valamilyen vidám műsort. Otthon ül, és a ház uraként jól érzi magát, minden az övé, ami körülveszi. Még az is, amit az ö keresetéből vásároltak. Önszántából hagyta ott a férjét, illetve a volt férjét. akinek valószínűleg nem is hiányzik. Nyugodtan bámulja a képernyőt, és szabadnak érzi magát. Hát azt már nem! Hisz hivatalosan még nem váltunk el! Csak éppen kijöttem egy kicsit a levegőre, és sétáltam egyet. Az igaz, hogy többnyire nem bőrönddel sétál az ember. De mit számít! Úgy sincs még itt a vonat. Verácska felállt, fogta a bőröndöt, és elindult hazafelé. Körülötte megint sehol senki. Se előtte, se mögötte nem hallani lépteket. Senki sem hívja. Senki sem sajnálja, senki nem kér tőle bocsánatot. De én tulajdonképpen nem is akartam elmenni otthonról. Kijöttem ebben a könnyű kis ruhában, a bundámat is otthagytam. Hol? Annál a férfinál, akitől még el sem váltam, akivel még nem is pereskedtem, és a vagyonúnkat sem osztottuk el. Még jó, hogy ezen a vidéken nem élnek farkasok és medvék, így nem kell attól tartanom, hogy széttépnek a fenevadak ... Csak nehogy felbukkanjon valamilyen sötét alak, aki megtámadhat. Megszaporázta lépteit, s mikor a kanyaron túl feltűnt a házuk, már majdnem futott. Csak akkor vette észre, hogy valamilyen árny követi. — Petya! — kiáltotta örömében, és kezéből kiejtette a bőröndöt. — Tudhatnád, hogy itt vagyok — hallotta férje jól ismert hangját. — Egész úton a nyomodban voltam. — Ez vagy te! Hogy a bőröndömet elvennéd, az eszedbe sem jutott — mondta szemrehányóan. OREL ÉVA fordítása Elmegyünk Mindenki elmegy, aki él. Hová? Nem tudja senki sem. Sejti tán az őszi levél? Elhervad ő is jeltelen. Megyünk. Vár tán egy völgy reánk, ahol ember nem járt soha, hol a homokon víz tör át, fű dalol és kék ibolya. Hívón ragyogj, te messzi út, aszály e tájat föl ne élje. Körötted álmok szele zúg, kérgesedik a nyírtak térde. Ezen az úton mendegélünk. ha évek terhe nyomja vállunk. Vén medvék, epret csemegézünk, erdőt, legelőt körbejárunk. Majd hüs szeder is terem nékünk, s a málna piros, mint a vér. Egy látomásban mind elégünk, mely cseleit veti elénk itt a végtelen határán, — szédít az örökkévalóság. Fönt agavé sötétlik árván, örökzöld, meg fekete rózsák. DÉNES GYÖRGY fordítása Milan Kraus Halott barátaim Vannak helyek, hová nem lehet odalátni. A tekintetem megtorpan a nagy platina-határvonalon. Azután visszatér. A ti testeteken viszont asztrális ruha feszül. Az evilági öltözék már csak a múltat jelenti számotokra. Hol jutottatok át? A lépcsőkön nincsenek lábnyomok, s hiába keresem a folyót, melyen csónakotok ringott. De ki mondhatná meg, hogy járkálnak-e a megholtak, csónakáznak-e a halottak. Csupán azt ismerem, ami volt: a fák szomorúságát, amely még ma sem múlt el. A köröket, melyeket a bánatos madarak írtak a levegőben. Ennek és ennek a vasárnapnak borongós alkonyát. Nos, a mi fázisunk már mögöttünk van. Csupán egy tér nélküli kozmikus sírocskát képzelhetek el. Csak a változó felhőknek van igazuk, amikor azt mondják: ők voltak. Nemegyszer fölteszem a kérdést, hogyan kezdjem el a beszélgetésL Mi a túlvilág telefonszáma. Halló. De mindegyik kérdésemre csupán hallgatás a válasz. Hallgatás, mely eltitkolja: hol, nem mondja meg: hogyan, nem árulja el: mikor, nem magyarázza meg: mit. De talán mindehhez elegendő lehetne a megérzésem is. TÓTH LÁSZLÓ fordítása NAGY ZOLTÁN rajza (nő 15)
