Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-01-27 / 5. szám
1 M áruikénak jói ment a sora. $ miért is nem ment volna jól. Szorgos, őszinte, s ráadásul, a lába is formás. Ezekben a hosszú szoknyákban ugyan, amilyeneket most hordanak, ez nem látszik annyira, de ha kötényruhát vesz fel. épp csak térdig érőt, színésznő se veheti fel vele a versenyt. Jankó Jastrab pedig — az aszszonynak csak Janeöko — őrült, hogy ilyen felesége van. Két fiút szült neki, az egyik hétéves, a másik öt. És nemsokára a ház is elkészül Marnia nevet, amerre jár. Az idősebbik gyerek, Michalko, éppen egyéves volt, amikor egy augusztusi éjszaka negyvenfokos láza lett Jankó meztelenül ült az ágy végében, karjában tartotta a gyereket. A pici ember teste úgy égette, hogy nem mert megmozdulni. Attól félt a kis test lángot vet, ha ő maradtak sokáig. MaruSa egy pillanatra elszenderedett A halántékán a haja átnedvesedett a könnyeitől, és mosolygott. Jankó nagyon szerette a feleségét, ezt a mosolyát meg egyenesen irigyelte. Egyébként jól ment a soruk. Jan-, ko korábban Eperjesen tanult, építészeti szakközépiskolát végzett, s most építésvezetőként dolgozik. Ügyes fiatalember. Magas, fekete, kissé göndör haját oldalra fésüli, és hát fiatat. Mindjárt az érettségi után összeházasodtak. Nem lehetett halogatni, mert a kis Jastrab már csiripelni készült az anyja hasában.* MaruSa Mezőlaborc mellől származott, Kispolyánból. Közgazdasági iskolát végzett, de négy évig nem dolgozott, mert a fiúk egymás után jöttek. Csak most, két vagy három éve könyvelő a szövetkezetben. Megnyert egy kerületi gépíróver-Kimossa, de én fúrt on fúrt érzem rajta a szappant. Kiterigeti a ruhát, én meg leszedegetem az enyfmet, oszt a patakban szépen még egyszer kiöblítem. Mikor fiatal vótam, nem vöt szappanom, vénségemre bijony nem szag ugatom. Ne félj, csak kösd be. Ha elmennék a doktorhó, egy ötvenest kéne neki adnom. — Ugyan mér kéne, iszen nálunk az orvos ingyenes. — Ingyenes hát de ha nem adsz neki semmit, akkor nem svájci orvosságot ad, csak itthonit. A fél nyugdíjam rámegy a doktorokra, édes lányom. — Hiszen a mi orvosságaink néha jobbak, nenü. Az orvosnak meg nem kei) adni, ha elfogadja, csak azért teszi, mert nem akarja magát megsérteni. — Tudod is te, édes lyányom, gerjedtem, valamelyiket elkapom és széttépem... — Megragadta Jankót, hogy ott maradt a vállán az ujja nyoma. — Juj... szerencséd, hogy nem vagy nő! — Engedj el, Stefan, ne bomolj. Biztosíthatlak: nem vagyok nő. — Hát te nem öltözöl ? — Ugyan minek? — Normális vagy te, Johnny? Tizennyolc éves csajok, itt nem is Amerika, itt valóságos Tahiti lesz, Johnny. — Add át nekik szívélyes üdvözletemet, és hagyd őket, hadd aludjék ki magukat, reggel ablakot fognak mosni. — Csaó, Johnny, és ha úgy határoztál, hogy hűtlen leszel Marydhez, akkor a Medve-hegyi turistaházban vagyunk ... Csibiribidám ... Jankónak meg sem fordult a fejében, hogy hűtlen lehetne MaruSájá-MILKA ZIMKOVÁ avagy A férfiakról, is áll a dolog velünk, nőkkel ' - i megmoccan. A férfi szeme könynyes, MaruSa meg mintha mosolyogna. Ruhát mártogatott a fehér lavórba, először fél Ijter borovicskát öntött bele, felhígította vízzel, jól kicsavarta a vizes ruhát, és minden pillanatban friss borogatást rakott a forró kis testre. — Nte félj, Janeöko, nem hal meg. Nem halhat meg. Olyan gyönyörű, hogy nem hathat meg. — Egyszer csak Jankó észrevette, hogy Maru- 8a haikan nevet csakhogy őt vigasztalja, s az arcán borsó nagysá gú könnycseppek peregnek végig. Fehér hálóinge egészen átnedvesedett a mellén, lehajtotta a fejét Újra kicsavarta a lavórban a vizes ruhát de már nem volt rá szükség. A kisfiú nyugodtabban lélegzett, s a homlokán parányi izzadságcseppek csillantak meg ... Jankó a lábává! eltolta a lavórt, először mozdult meg, és magához húzta a fehér inges Maruáét, Marosa őt is, á picit is átkarolta, a picinek már a lábacskája sem volt olyan forró. Ebben a békességben A szlovák írónő elbeszélése — amelyet folytatásokban közlünk — a Madách kiadónál előkészületben lévő kötetéből való. senyt s akkor mindjárt 'az eperjesi ruhagyár igazgatójának a titkárnője lehetett volna, de a gyerekei miatt a faluban maradt. Végül is mindösz sze tizenhárom kifométer a város. És jó, hogy maradt Mindenki szerette, egy két, bájokban nem bővelkedő fiatal nőt kivéve. Szépen énekeit kellemes hangja volt. Volt ugyan, akinek úgy tetszett, hogy hamis a hangja, de ez nem volt igaz, csupán nőies volt. Szilveszterre meg aratásra kabaréműsorokat tanított be. Nemrég a JonáS Záborsky Színházban is járt, színdarabokat kért de persze nem adtak neki, máshová küldték. Ha a kamaszfiúk szilaj csikóként száguldoztak biciklijükön, fícsúrosan hátratett kézzel, és összetörték térdüket-orrukat, MaruSa kötözte be őket. Amikor az elnök tizennégy éves Angelikája hajsütővassal megégette a homlokát őhozzá jöttek. Bujaőek néni meg éppen ma lépett bele a patakban egy befőttesüveg szilánkjába. — Ez nagyon mély seb, nenü, én ezt nem kötözhetem be, ki tudja, mi maradt benne. — Semmi se maradt benne, te csak ne félj, oszt kösd be szépen. Kellett a patakvíz. A menyecske azon az ótomatán szapulja a ruhát. milyen a világ. Te még fiatal vagy meg buta. Mennyivei tartozom a kötésé ? Elég lesz két korona ? Igen ? — Semmivel se tartozik, nenü, csak arra kérem, hogy hónap menjen el a rendelőbe. — No várj... tíz koronán van, meg ötven, hatvan, hetven, nyolcvan ... több apróm nincs, húsz fillérvei adósod maradok,.. Jankó nem nagyon örült, hogy az Eperjest Magasépítő Vállalattót jobb és felelősségteljesebb beosztásba helyezték, az volt a baj. hogy mindig elvolt otthonról Nemrég vállalati üdülőt építettek Ótétrafüreden, most meg szállodát a zempléni víztározó mellett. Már két hete nem látta fiatal feleségét meg á fiait. Hála istennek, már csütörtök van, holnap hazamegy. — Ülj, let Johnny, hogy ei ne vágódj. — Mi van? — Ülj le, ha mondom ... Csibiribidámdám ... csibiribtdámdám... Tizennyolc éves csajok jöttek társadalmi munkára, Johnny. Most vették fel őket a főiskolára. S hozzánk jöttek bebizonyítani, hogy nemcsak okosak, hanem dolgosak is. Ez Amerika, Johnny, két hétig valóságos Amerika lesz itt. Add kölcsön a szafári ingedet, ide figyelj... én behoz. Zuhanyozott, megborotválkozott, felvette a pizsamanadrágját, meghámozott egy uborkát, félbevágta. megsózta, és jó étvággyal megette. Ráfeküdt a paplanra, az éjjeliszekrényből elővette Verne Nyolcvan nap alatt a Föld körútiét, és ha nem hetedszer, akkor legalább ötödször olvasni kezdte. Irigyelte a fiúkat, akik a Föld körül repülnek a léggömbbel, de pillanatnyilag még inkább irigyelte Stefarrt, aki a Medve-hegyi turistaházban van. Fél tíz volt, bekapcsolta a rádiót, megkereste Washingtont, Amerika hangját, de egyáltalán nem érdekelte, milyen sikere van H. János Pál pápának nyugat-európai kőrútján. Átkapcsolt Pozsonyra.........Holnap felhős idő, Keíet-Sztovákiában viharok". Jó, hogy a fiúk ma lebetonozták a teraszt. Csak meg ne repedezzen. Napközben kibírhatatlan volt a hőség. A tó körül a nők olyan minimálisra sodorták a melltartójukat, hogy az már végképp feleslegessé vált. Nem ártana megöntözni a betont. Felhúzta a farmernadrágját, felvette a rövidujjú szafáriingét és mezítiáhra a szandálját (folytatjuk)
