Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1987-01-27 / 5. szám

CSALÁDI KÖR létet azért vállalom, hogy nekik jobb tegyen. Nem tudom, helyes ez vajon, harmincévesen egyedül maradni, de el kellett válnom! Az a véleményem, hogy mielőtt könnyelmű­en beadnánk a válókeresetet, mérlegre kell tennünk mindent hogy miért romlott meg az életünk és hogy mi lesz a gyerekekkel. Egy félrelépés miatt nem szabad válni! A hibát legelőször önmagukban keressék, mint aho­gyan én is tettem. És nem elég egyszer átgondolni, sokszor kell és higgadt fejjel, csak ügy dönthetünk." Jelige: Megbocsájtás Kié Kedves Olvasóink! Még a múlt évben, lapunk ötvenedik számában jelent meg DAGMAR KOPCANOVÁ cikke, amelyben véleményüket és hozzászó­lásaikat kéri a válásokkal kapcsolatban. Miről van szó?'A statisztikai jelentések azt bizonyítják, hogy az elvált asszonyok majd hetven százaléka bonyolultnak találja az életet állandó társ nélkül, tizenhat százalékuk egyenesen elviselhetetlennek. Mi mást igazol ez, ha nem azt, hogy a felek meggondolatlanul, mélyebb megfontoltság nélkül adják be a válókeresetet Valóban a válás az egyetlen megoldás? Érdemes volt? Erről beszélnek az alábbi levelek. „Én egy nagy családból származom, ahol rajtam kívül hat férfi volt öt fiú és az apa. Szegény falusi emberek voltunk, mégis békes­ségben éltünk. Már harminchat év telt el azóta, hogy férjhez mentem. Férjem az ivás mellett las­­san-lassacskán rátért a legeslegközönsége­sebb beszédre, állandóan káromkodott és a legközönségesebb szavakat használta. Rájött, hogy csúf, durva szavaival tud a legjobban megbántani. A közönséges beszéd mindenna­pi elmaradhatatlan szokásává vált amit én harmincöt év alatt sem tudtam megszokni. Minden voltam én, csak jó nem, néha a sok aljas beszédtől már nem éreztem magamat embernek. El akartam én tőle válni vagy tíz éve, de van egy lányunk, aki nem tud beszélni. Bementem egyszer hozzá és megkérdeztem, mi lesz, elmész vagy hogyan képzeled a továb­bi életünket. A kislány meghallotta, közénk állt és összetette a két kezét Az arcát látva annyit mondtam: Ne félj, az apuka nem megy el! Elhatároztam — ahogyan faluhelyen mondják ha még szíjat hasít is a hátamból, akkor sem megyek el tőle. Telt-múlt az idő, a helyzet nem lett jobb. Azonban az utolsó alkalommal annyira meg­bántott, hogy gondolkodás nélkül rohantam a bíróságra és beadtam a keresetet. Két hét alatt elválasztottak — harmincegy évi házas­ság után. Szereztem neki lakást, ha már elváltunk, ne éljünk egy fedél alatt. Nekünk, elvált asszonyoknak őszintének kell lennünk, ha az igazat akarjuk megmon­dani. Senkinek nem tanácsolom a válást! Ennyi sok év alatt a rossz mellett szép napokat is kaptam tőle, legalábbis a kezdetén — és a gyerekeim apja volt Minden pohár betelik egyszer, a miénk már túl is csordult Azt gondoltam, mielőtt meghalok, szükségem van egy kis pihenésre. Hatvanévesen magam mö­gött tudok egy elromlott életet Mikor elment a férjem, sajnáltam, magam sem tudom, kit láttam benne, az öregedő embert a goromba férjet vagy gyermekeim apját? Talán minde­gyiket De az ő szive részvétlen volt! A fiataloknak azt mondanám, ha már apad a szeretet akkor próbálják egymást legalább tisztelni, becsülni, mert a válás még a halálnál is rosszabb. Küzdők azóta is az élettel, de már vigaszosabb nem lesz." Jelige: Tisztesség és bocsánat „Három éve nevelem egyedül két gyerme­kemet. Nem könnyű, de félek az új házasság­tól! Tízéves házasság után váltunk el, a férjem alkoholista. Házasságunk második évében olyan társaságba került ami elrontotta a kap­csolatunkat Nem tudta elviselni, hogy velünk szemben kötelességei vannak, agresszív lett verekedős. Nyolc évig éltünk ezután még együtt de csodák nincsenek. A válást a férjem kezdeményezte, mivel nem egyeztem bele, még fél évet együtt éltünk. Mikor elköltözött tőlünk, kijelentette, hogy az első feleségét óhajtja. Elváltunk, mindenféle nagyobb össze­zördülések nélkül. A gyerekekkel baráti a kapcsolatom, de hogy valójában miként élték át mit gondolnak magukban, azt nem tudha­tom. Azóta nincsen veszekedés, dühkitörések sincsenek, amelyeket nemcsak nálam, hanem a gyerekeknél is tapasztalni lehetett. A gyere­kek jóI tanulnak és tisztelettudók. Az egyedül­„Összekerülésünkkor a férjemnek inasisko­lája volt. én mint könyvelő dolgoztam a szövet­kezetben. Közben megszületett két fiúgyerme­künk. A ház egy részét megvettük az anyóso­­méktól. közben a férjem iskolába járt leérett­ségizett, majd továbbtanult. Sűrűn járt szolgá­lati utakra, keveset volt otthon, akkor is csak a tévét nézte úgy, hogy a lábait fölrakta az asztalra. Anyósom és a két öreglány testvére, akik naponta megtiszteltek bennünket a láto­gatásukkal. rámszóltak, ha segíteni hívtam. Az ő egyke fiuk megengedheti magának, mert dolgozik helyette a nyugdíjas apja! Közben eltelt tíz esztendő, a férjem rászokott az italra és szabályos szoknyavadász lett. Mind sűrűb­ben járt haza részegen, és vadabbnál vadabb nőhistóriákba keveredett Öt éve, az egyik kiruccanása után, kora hajnalban a gyerekek­kel együtt kidobott az utcára. Az anyámhoz költöztünk egy fillér nélkül, heten éltünk egy komfort nélküli régi falusi házban. A válás után a gyerekeket a bíróság nekem ítélte. A férjem eddig azt kifogásolta, hogy nem szabad ember, mert rá szó szerint tapadnak a nők és csak azt vetik a szemére, hogy nős. Hét hónap után visszakönyörgött bennün­ket, ígért fűt-fát De kutyából nem lesz szalon­na! Egy fedél alatt éltünk még két évig, kifelé mint házasok, azonban a házasságkötés idő­pontját mindig halogatta. Rájöttem, csak azért hívott vissza a gyerekekkel, hogy elzavarjon azok nélkül. Részegen kivallotta, hogy a taná­csot az egyik barátjától kapta. A tartásdijat havonta felvette a postástól, abból semmit nem láttam. Mind gyakrabban járt haza része­gen, egy ízben meg is akart mérgezni. Metati­­ont kevert a málnámba; máskor meg hurkot csinált a szárítókötélen, s öt-hat téglát ii odakészített alája. A bírósági végzés kimondta, hogy a gyere kék péntektől vasárnapig látogathatók. Ezt í pontot be is tartottam, soha nem tartottan vissza őket. Engem szombatonként kipofoztaI a lakásból, és csak vasárnap jöhettem vissza Mikor kenyértörésre vittem a dolgot, s felaján lottam, hogy a gyerekek érdekében újra háza lesz a gyermek? sodjunk össze és kértem, ne verjen, kidobott. gyerekek nélkül a lakásból. Azt kiabálta, hog megnősülne, de az a lány azért nem jön hozza mert én még itt vagyok a házban. Ezek után (most már látom) elkövettem eg hibát: férjhez mentem. A gyerekeket teljese elzárta tőlem, a három öregasszony csak arr vigyázott, nehogy a gyerekek közelébe jussal ellenem nevelték őket Sok ügyintézés utá elérte, hogy a gyerekeket neki ítélték. A psz chológusnál azt bizonygatta, hogy ő nem nőst újra, nem tesz úgy, mint az anyjuk, ai azonnal férjhez ment. Nemsokára elvett eg húszéves lányt feleségül. A bíróság kimondt. hogy a gyerekeimet szombatonként kilencti tizenkettőig láthatom. A volt férjem égéi nyáron egyszer sem adta oda őket Én továb is harcolok, nem adom fel, de nincs se remény. Ha azt kérdezik, érdemes volt-e, azt moi dóm, igen. Érdemes volt a két szép gyerekt világra hozni, de nem volt érdemes újra házassággal próbálkozni, mert ezáltal vetít el tőlem a gyerekeket A házasságban mindé mást el lehet viselni, de ha az életünk fon veszélyben, az már válóok lehet. Minden má el lehet tűrni." Jelige: Őszi verőfér „Szerintem az oka mindennek a butaság i a gőgös makacsság. Ha egymáshoz hűt vagyunk a jóban, akkor a rosszban is met állunk. A Maris kávézik, cigarettázik, pletyk zik, a gyerekekről meg a férjről nem gondc kodik, mert hiszen „dolgozó nő". Könnyel úgy, hogy a férj húzza az igát, az igazság mi az asszonyé! Higgyék el, akármilyen rossz első, a másik sem lesz jobb! Csak egysz bújna belé a szülő az ilyen családokból szí mazó gyerekek bőrébe, soha nem akart válni. Túl liberálisak a törvények, nem mutt ják, hogy a válás milyen csúnya dolog. Mindt fiatalnak azt önteném a szivébe, hogy bocsi son meg a másiknak és gondoljon a gyereke re. Amennyire nőpárti lett a törvénykezésür annyira családellenessé vált Minek a hú emancipáció, ha csak erre tellett az erejéből Jelige: Pár sorb< Fotó: M. BORSKY

Next

/
Oldalképek
Tartalom