Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-01-21 / 4. szám
~t a nyel-K olvasni, és ux. hogy nagyob..agyar szakos, és idén első könyvfordítása. s hogy „aoik sikeresen szerepel a Kazin' apokon és a Duna Menti Tavasz valóversenyein. Sőt ma már ott tartunk, hogy fizikus fiam is buzgón javítgatja húgai nyelvi pongyolaságait, és férjem, aki évekig a természettudományos műveltséggel bírók elftéző fölényével figyelte kitartó „nyelvőrködésemet”. esténként bírálja a televízió egyik-másik nyakatekerten fogalmazó riporterét. Az idén Václav Kaplicky Boszorkányper című történelmi regényét fordítom, melyben a szerző a XVII. századi hírhedt észak-morvaországi boszorkányperek hiteles történetét dolgozta fel, és kissé szoronga készülök életem eddigi legmerészebb vállalkozására, Húsz János válogatott írásainak első magyar nyelvű tolmácsolására. Ha ezzel a feladattal megbirkózom, valamelyest talán én is hozzájárulok a műfordítás küldetésének teljesítéséhez, hiszen Szabó Lőrinc szerint „általa indult meg és folyik szakadatlanul a világirodalom lélekcseréje, gondolatcseréje, az emberiség egyetemes, együttes töprengése az élet kis és nagy dolgai fölött”. sant fel a fazekasok céhmesterének dörgő basszusa. — Én is szívesen venném az intelmeit! — nevetett pajzánul Weillemann papírkereskedő szemrevaló özvegye. — Akkor hát következzék elsőbben is a menyasszonynak való tanács — kacsintott a piruló Marie felé az idős lelkipásztor. — Kürosz, a perzsák dicső uralkodója, fényes győzelmet aratott az örmény király seregén. Tömérdek kincset zsákmányolt, és foglyul ejtette magát Tigrán királyt is szépséges hitvesével együtt. Ám jámbor uralkodó lévén. nem sanyargatta foglyait sőt gyakorta asztalánál is vendégül látta őket. Egy alkalommal lakomázás közben megkérdezte Tigrán királytól, mivel hálálná meg, ha szabadon bocsátaná hitvesét. Tigrán azt válaszolta, szívesen felajánlaná cserébe akár egész királyságát is. mivel azonban birodalmát immár elvesztette, odaadná a legdrágábbat, amije megmaradt — a becsületét. Kürosz igencsak elcsodálkozott e mérhetetlen szerelem láttán, és visszaadta királyi foglyainak szabadságát. Minekutána visszatért hazájába, gyakorta gondolt mélységes hálával a perzsa királyra. Egy ízben így szólt hitveséhez: Még egyszer sem mondtad el nekem, milyennek találtad a perzsák királyát. Mire a királyné ekként válaszolt: Ó. én édes jó uram, ugyan honnan tudhatnám én azt? Hiszen fogságunk egész ideje alatt egyetlenegyszer sem pillantottam Küroszra, mert szüntelenül csak téged láttalak magam előtt. A férfiaknak igen tetszett a történet, noha legtöbbjük nem egykönnyen fogta fel az értelmét. Az asszonyok meg csak sejtelmesen mosolyogtak, és mindegyik gondolta a magáét. Fordította: F. Kováts Piroska 5. Uzlík épp ilyen eset volt. A gyermekorvosnő úgy április végén jött el megtanácskozni az esetet. Első ízben vett részt a börzén. Félszeg mosolyával gimnáziumi osztálytársnőnkre, Maruska Sibravovára emlékeztetett, akit csak barika Marikának hívtunk. Fejből mondta el az egész esetet. A fiú már kétéves korától eszméletlenséggel járó rohamokat kap, s ezek az utóbbi időben egyre gyakoribbak. Egyébként éles eszű, értelmileg megfelelően fejlett gyerek, semmiféle mozgászavart, se másfajta tünetet nem észleltek nála. Törvénytelen gyerek. Anyja külföldön maradt, a kisfiút nagyapja neveli, üzelnak hívják, akárcsak anyai nagyapját. A doktornő elénk teszi a vizsgálat eredményét. Már a röntgenfelvételeken látjuk, hogy nagy daganatról van szó. Angiográfiát, levegőbefúvásos röntgenvizsgálatot végeztek, sőt számítógépes tomográfiát is. Röntgenológusunk kiveszi a borítékból a röntgenfelvételeket, és sorra behelyezi őket az átvilágító üveg alá. Sokáig hallgatunk. Csak Krtek böki ki, hogy timeo Danaos, ami ez esetben tökéletesen ül. Barika Marika esengő tekintettel csüng rajtam. Sajnos csalódást kell neki okoznom. — Semmit sem tudunk vele kezdeni — mondom. — Nem azért, mert ependymomáról van szó, még csak nem is a lokalizáció miatt, hanem azért, mert túlságosan nagy. A röntgenológusunk is megerősíti véleményemet. — Valóban roppant nagy kiterjedésű. Az egész negyedik kamrát betölti, bizonyára nyomja a kisagyat, sőt talán még az agytörzset is. A doktornő egy pillanatra sem veszi le rólam nefelejcskék szemét. Rendületlenül folytatja tovább az eset ismertetését, mintha nem is hallotta volna az észrevételemet. — A gyerek most ötéves — mondja monoton hangon, mintha mesét mondana az óvodásoknak. — Egy hete nagyon súlyos rohama volt, elállt a lélegzete is, alig tudtuk megmenteni. — Látja, bizonyára ingerli már a légzési központot is — fordítom az elhangzottakat érvként a doktornő ellen. — Ha megoperáljuk, még jobban megterheljük az érintett területet, ödémát okozhatunk ... — Ha nem műtjük meg, egy vagy két évig még élhet... — áll mellém Krtek. Barika Marika elvörösödik. — De hát a bácsinak nincs a gyereken kívül senkije! Az öreg erdőkerülő valahol a Cseh-Morva-dombságon. Sohasem törődne bele, hogy az unokája menthetetlen. Valószínűleg önt is felkeresi, professzor úr. Örvendek! Talán a doktornő még fel is biztatta rá. Szavamra, nem tudom, mitévő legyek. Kollégáim ezalatt jól szórakoznak. Tudják, milyen nehezen tudok bármit is visszautasítani. — Higgyen nekem — próbálom meggyőzni a fiatal doktornőt. — Ha csak egy csöppnyi remény volna, egy pillanatig se tétováznék, olyan szívhez szólóan jár közben ... — fordítom tréfára a dolgot, de ő nem hajlandó megérteni. Harciasán kihúzza magát. — Az előadáson a professzor úr mindig azt hangoztatta, hogy minden daganat esetében van bizonyos százaléknyi remény. A rákos áttételnél is, ha elszigetelten fordul elő. A doktornő barika Marikából egyszeriben Jeanne d'Arcká változik. — Nem mondhatunk le ilyen könynyen erről a gyerekről — méltatlankodik. — Egy éve megoperáltak egy kisfiút, Vasik Zikát, és milyen jól sikerült a műtét! A gyerek ma már egészséges, és iskolába jár. — Az spongioblasztóma volt — emlékezett rá Vyskocil. — És teljes egészében el tudtuk távolítani. — Hallotta, doktornő, az egészet el lehetett távolítani. De ez valószínűleg tömlős, erősen vérdús daganat, úgyhogy aligha lehet hozzányúlni. Krtek docensnak igaza van, hagyjuk azt a gyereket, így megvan a remény, hogy legalább egy évig még elél, ne kínozzuk fölöslegesen! Fiatal kolleginánk sehogy sem akarja megérteni, hogy már döntöttünk. — Ha az én gyerekemről volna szó — mondja felindulva —, követelném, hogy vizsgálják felül a döntést. A kisfiú nagyapja számára sokkal rosszabb volna egy vagy két évig várni, s abban a tudatban élni, hogy meghal a gyerek. Véleményem szerint helyesebb, ha megpróbálkozunk a műtéttel. — Nem — jelentettem ki. — Magának ebben nincs tapasztalata! Most már nem a riadt barika Marika volt. Úgy viselkedett, mint egy konok vénlány. Erőt vettem magamon, és a tőlem telhető legnyugodtabb hangon kezdtem magyarázni. — Ha a saját gyermekéről volna szó, sohasem kívánná ezt tőlünk. Mert akkor megmagyaráznám magának, hogy a ráknak ennél a fajtájánál valójában alig van remény. — Én akkor is vállalnám a műtétet — vetette fel dacosan a fejét. — Az a gyerek szép és okos. Tanácstalanul széttárom a karomat. Kérem, fejtse ki a véleményét klinikánk többi orvosa is. — Az eset egyértelmű — dörgi Krtek —, én már megmondtam, mi a véleményem róla. — Ilyen beavatkozásra talán nincs is jogunk — szólal meg Vyskocil. Rúzicka türelmetlenül bólogat. Minek egy ilyen egyértelmű esetnél ennyit időzni ? Csak Zeleny emeli fel zavartan a kezét. — Én azt hiszem ... úgy vélem, talán mégis ... A többiek bosszúsan fordulnak feléje. A gyermekorvosnő szemében újra felvillan a remény. — Mi a véleménye erről Zeleny doktor úrnak? — kérdezem hűvösen. Lehangolt a dolog. Még néhány orvos vár, hogy ismertesse az eseteket, mi meg itt meddő vitát folytatunk egy eleve reménytelen esetről. — Véleményem szerint megfontolandó. Ha kellőképpen leszorítanánk a vérnyomást, analeptikumok adagolásával ... — Zeleny úr, nyugodjék meg — próbálja öt halkan leinteni Rumi. — Nézze csak, hány óra van ... De Zeleny ügyet sem vet rá. Egy kicsit már ismerem. Bátortalannak látszik ugyan, de ha biztos a dolgában, nem ismer se istent, se embert. Megköszörüli a torkát. — Szeretnék emlékeztetni arra a negyedik kamrában levő cysticercusra. Az is reménytelennek látszott. Igaz, nincs még sok tapasztalatom, de akkor sem hitte senki, hogy a páciens túléli a műtétet. A vérnyomása egyfolytában csökkent, sőt a szíve is megállt. Jól emlékszem az esetre. Magam operáltam a beteget. Nemcsak hogy az életunkció mondta fel a szolgálatot, hanem a seb is rettenetesen vérzett. Ráadásul azzal is tisztában voltunk, hogy ha ez a parazitás ciszta felfakad, az agy azon nyomban megfertőződik. A ciszta körül összenövések voltak, beleszövődtek a kamrák falába, és nem akartak engedni a szikének. — Igaza van — mondtam Zelenynek —, a műtéti beavatkozás valóban megfontolandó. (folytatjuk)
