Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1986-08-05 / 32. szám

A béke iskolája Ebben a városban minden épület, minden kő az itt élők állhatatosságát juttatja eszünk­be. A nagy honvédő háborúban a kilencszáz napig tartó fasiszta blokád idején a falak közé szorult leningrádiaknak mérhetetlen sok szenvedés, éhezés, áldozatvállalás jutott osztályrészül. A Piszkarevi temető síremlékei alatt névtelen hősök százezrei nyugszanak. Elhalálozásuk idejét csupán egy évszám jelzi. Nemzedékek és családok pihennek ott, köz­tük a népes Szavicsev család is, amelynek tagjai közül a tízéves Tánya egy telefonjegy­zék lapjainak szélére írta: „Mama május 13-án halt meg. A Szavícsevek mind meg­haltak. Tánya egyedül maradt..." A Piszkarevi múzeumban most nők egy csoportja — a Béke Nemzetközi Iskolájának huszonnyolc országból érkezett résztvevői — nézegeti meghatottan a gyerekes írást, egy sokat szenvedett kislány utolsó üzenetét. Kísérőjük mondja el, hogy a sok kínlódást nem élte túl. A családból csupán Tány^ idősebb nővére maradt életben, aki a blokád idején frontszolgálatot teljesített. A múzeumból a síremlék felé tartva iskolá­sokkal találkozunk. Virágot tesznek Lenin­grad hős védőinek emlékművére, pionírnyak­kendőjüket a sirkert sudár nyírfáira kötik. Nagy-britanniai barátnőm meghatott cso­dálkozással kérdi, mit tudnak ezek a gyere­kek a háborúról. Nem sietek a válasszal, mondja el helyettem a megszólított kisfiú. Városukban minden családnak van itt halott­ja, neki a nagymamája, nagypapája, nénijei, bácsijai, akiket sohasem ismerhetett, mégis sokat gondol rájuk, tiszteli emléküket. Leningrad örökké emlékezetes múltja ha­totta át találkozásunkat a Béke Nemzetközi Iskolájában is, amelyet az ENSZ tervezett akciójaként a Szovjet Nőtanács rendezett meg. A nemzetközi békeév és a nők szerepe a fegyverkezési hajsza és az űrháború meg­akadályozásában címmel. A nőszervezetek és a különféle politikai irányzatok nőmozgalmainak képviselői, akik tizenegy évvel ezelőtt ott voltak az európai együttműködésről és biztonságról tárgyaló helsinki konferencián, hat „tanulmányi na­pot" töltöttek együtt. Találkoztak leningrádi dolgozókkal, beszélgettek nőkkel, akik átvé­szelték a blokádot, ellátogattak azokra a helyekre, ahol a fiatal szovjet állam egyik első törvényeként fogadták el a békéről szóló dekrétumot, amely az ország tartós békepo­litikájának alapja lett. A tanfolyamon részt vevők a háborúelle­nes mozgalom sokéves aktivistái jól ismerték a tanácskozások során felmerült valamennyi témát, érdemben szóltak hozzá a fegyverke­zés megakadályozása, a nők és a családok helyzetének javítása, a népek közti együtt­működés, a békére való nevelés és a nők békemozgalmának egyéb kérdéseihez. Hiva­tásos előadók nélküli iskola volt ez, a nők egymásnak, adták át tapasztalataikat, tájé­koztatták egymást tevékenységük sokrétűsé­géről. A tanításnak egyetlen alapfeltétele volt, mégpedig a valós helyzet ismertetése, mivel a nyugati országokban élőknek vajmi kevés lehetőségük adódik személyesen meggyőződni arról, milyen álláspontot képvi­selnek a szocialista országok a mai világot érintő legégetőbb kérdésekben, milyen ja­(nős) 1. A Nyevszkij téri szökőkútnál Leningrádban 2. Az NSZK és Nyugat-Berlin küldöttei 3. Mindig van friss virág a Piszkarevi temetőben 4. A vita hevében Edith Bal/antyne-é a szó (1. archív fotó 2—4. a szerző felvételei)

Next

/
Oldalképek
Tartalom