Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-07-08 / 28. szám
A szeplőkről A legtöbb nő, fiatal lány nem hisz férfi hódolójának, amikor szeplőit dicséri, s azt mondja, el sem tudná képzelni öt nélkülük. Pedig van olyan arc, amelyiken valóban jól mutatnak a szeplők, gazdájuk kedves, vidám és főleg fiatalos. A szeplők ugyanis leggyakrabban a pubertás körül jelennek meg a szőke hajú, világos bőrű fiatalokon. Az első napsütés kihúzza őket, és bőrük gyakran nem tud lesülni. Vannak emberek, akiket azonban egész életükön át végigkísérnek, s nemcsak az arcukon találhatók, hanem egész testüket ellepik az apró, egyenletesen elszórt barna foltocskák. Eltávolítani kétféleképpen lehet őket: hosszabb időre, vagy csak átmenetileg, néhány napra. Ez utóbbi különféle arcvizekkel, maszkokkal történik, vagy pedig egyszerűen erősebben bepúderozzuk az orr körüli szeplős részeket. Az arcvizek fehérítő hatásúak, és lényegük, hogy enyhén hámlasztják a bőrt. Azok a készítmények, amelyeknek csak kis hatásuk van. szabadon vásárolhatók a szaküzletekben, állandó használatuk mégsem ajánlatos. Az állandó hámlasztás ugyanis, ha kis mértékben is, de izgatja a bőrt, amelyet minden bőrtípus másként visel el. Az erősebb hatású „fehérítő" szereket orvos írja fel, és a kezelés állandó orvosi felügyelet alatt történik. A szeplőket tartósabban orvosi beavatkozással lehet eltávolítani, főleg a téli és őszi hónapokban, amikor az arcbőrt a legkevesebb napfény éri. Ez a módszer sem tökéletes azonban: vannak, akiket az első erősebb napfény megcsal, és szeplöik felújulnak. Ilyen esetben a szeplők egyszerűen a bőr alapvető tulajdonságai, és eltávolításuk lehetőségét ma még nem ismerjük. Az elmondottakból kitűnik, hogy mindenkinek saját magának kell eldöntenie, aláveti-e magát a hosszan tartó kezelésnek, vagy elfogadja önmagát olyannak, amilyen, és megtalálja azt a helyes kikészitési módszert, amelyiknél nem fognak zavaróan hatni a bőr apró hibái, hanem ellenkezőleg, kiemelik egyéniségét. - pl -Tudniillik... néha ránk törhet a „nekem semmim sincs" érzése egy-egy kirakat, katalógus, vagy embertársunk szerzeményei láttán, s búbánatossá válunk. Mert viszonylag szegények vagyunk, mert éppen olyasmire vágyunk, amink nincs, vagy olyannal hasonlítjuk össze magunkat, akinek többje van, mint nekünk. Meg előfordul az is, hogy beleszeretünk valamibe, meglátunk egy tárgyat, s nem tudunk szabadulni a gondolattól, hogy a miénk legyen, lejárjuk a lábunkat érte, s mikor végre ráakadunk, szomorú szívvel állapítjuk meg, hogy az árát képtelenek vagyunk kifizetni, annyira drága. Van, aki fájó szívvel a lemondást választja, más kölcsönkér, vagy elad valamit. Van, aki azért érzi magát szegénynek, mert nincs videomagnója, személyi számítógépe, zenélő digiórája, színes televíziója, vagy éppen, mert nincs egy olyan kalapja, mint X.-nek ... Ezek a tárgyak persze „rémesen" csábítóak, és áraik sem szégyenlősek. Mégis: hogyan tudnánk ellenállni nekik? Főképp: mértéktartással. Azután: a veszélyes helyek kerülésével. Úgy, hogy nem járunk naponta videomagnós ismerősünkhöz „szívszaggatóra"; hogy lesütjük a szemünket és meggyorsítjuk a lépteinket, ha a veszélyes kirakathoz közeledünk; még azután: már néhány pillantást is vethetünk csodálatunk tárgyára, de megállni előtte, szemezni vele nem kell. Ha már így megedzettük magunkat, bátran szembe is nézhetünk vele. Akárcsak a valósággal, hogy nekünk erre nem telik, s legyen bár legjobb ismerősünknek is, nekünk nem erre van szükségünk, hanem más valamire, amit muszáj megvennünk, kifizetnünk (lakbér, kölcsönrészlet, gyereknek cipő, ruha, vagy fizetés előtt egy héttel is kell tej, kenyér...). Az önuralmunkat kell megerősítenünk, hogy megtanuljunk együttélni a mindig változó divattal, kirakatokkal, technikával, egyébbel. Mert megtanulható az is, hogy gyönyörködtessen bennünket, ami szép, új, jó, elsőrendű, ennek ellenére mi nem engedhetjük meg magunknak. A legjobb tanács: addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér. S a legjobb gyógyszer tudatosítani, hogy a takaró nem más, mint az a gyárilag (tehát szériában) előállított „paplan" vagy „pléd", amellyel az emberek többsége takarózik, tehát nem a Tuzex-ban kapható egyedi darab ... Vagyis: ne feledjük el, hogy nem a kiemelt fizetés, a legmagasabb bérosztályba soroltak (és egyéb kiváltságokat élvezők) bevétele a mérvadó. A pénz kapcsán elhangzó leggyako. ' r '.V- A szőlő csonkázásakor a támaszrendszert jelentősen túlnövő hajtásokat vágjuk vissza. A korai és többszöri rövidre csonkázás a tökét gyengíti. A szabadjára engedett, szinte a tenyészidö végéig tartó hajtásnövekedés a tőke föld feletti és földbeni részeinek nagymértékű erősödését eredményezi. Ezt a biológiai tényt tehát szem előtt kell tartani. A fiatal tökét, az alakítás alatt álló ültetvényt nem csonkázzuk. A kis tenyészterületű szőlőket csak csonkázással művelhetjük. Az intenzív tőkeformák esetében a Kisállattenyésztöknek A tyúkok nagyon szeretnek porban fürödni, s ezt nem mindegyik kisállattenyésztő nézi jó szemmel. Pedig tudnunk kell, hogy a tyúkok akkor fürödnek, ha melegük van, s a hüsebb porban lehűtik testüket. Fürödnek akkor is, ha valamilyen élősködő, tyúktetü, egyéb vérszívó bántja őket és a viszketéstől vagy magától az élősködőtől szeretnének megtermöre fordult tőkék hajtásainak visszavágása is kívánatos. A nagy kondíciójú tőkék visszahajló buja hajtástömege ugyanis önmagát árnyékolja, s ennek rosszabb rügydifferenciálódása, valamint kötődés, nagyobb és korábbi termésrothadás a következménye. Az időben végzett csonkázással a tőkék lombkoronáját szellősebbé, fényét - eresztöbbé tesszük, s ezzel a kedvezőbb terméshozamot is elősegítjük. A nagy hozamú kordonmüvelésű tőkék túl rövid csonkázásának szembetűnő minőségromlás a következménye. szabadulni. Ezért jó, ha a tyúkok porfürdőjébe fahamut, kénvirágport vagy rovar elleni port szórunk. A nem ketrecben tartott tyúkok számára lehetővé kell tenni a porban való fürdést, ha csak az ól egy kicsi részén is. A baromfinak ugyanis nincs izzadságmirigye, a meleg ellen csak lihegéssel, teste lehűtésével tud védekezni. Hadd tegye, ha ennek érzi szükségét! Szaiay Zoltán rajza ribb szó a „miből?". Hogy miből telik másnak arra, amire nekünk nem, s összetörtén állapítjuk meg, hogy bezzeg másnak ... Ugyanakkor az irigyelt más talán épp azt kérdezi magától, hogy miből telik nekünk... S aki ezt a kérdést felteszi, nem vár feleletet, mert érdekesebbek a tulajdon feltételezései mások becstelenségéről, ügyeskedéséről, mint végighallgatni, ki hogyan takarékoskodik. A még nem kereső fiatalokat ez a kérdés nemigen foglalkoztatja, nekik az a fontos, meglegyen, amit akarnak. Sok kereső fiatalt sem érdekel, miből járulnak hozzá szülei az ő családalapítási költségeihez. Elvégre ez természetes, s az a nem természetes, ha még sincs miből. Pedig nem ártana, ha ők is rászoknának erre a kérdésre, márcsak azért is, mert követelőzni nem illik. Meg azért is, mert az igényeket a lehetőségekkel kell összemérni ; mert nem azon mérik a felnőttséget, hogy egyre növekvő számlákat nyújtanak be, hanem a mérlegelésen: telik-e arra, amit akarnak; s ha nem telik, nem biztos, hogy végképp le kell mondaniuk róla, elő lehet teremteni a rávalót, munkából. Van az életnek egy olyan pontja, amikor mindenki számára kőtelező, hogy feltegye a kérdést: miből. Ez a családalapítás pillanata. Mert a szerelemhez is pénz kell — a szerelmen kívül. Nem beszélve a házasságról! Ha hozomány ma már nincs is, egy párnával nem lehet megúszni a dolgot, mert fiú-lány igényekkel érkeznek a házasságba, ahol lehet a pénzük több, de kevesebb is, mint korábban volt. S hogy miből lehet megélni, azt lehet a legbiztosabban megtervezni a házasságban.
