Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-01-14 / 3. szám
PALO BOHUS VERSEI A szebbik Láttam az életet nótával hímzett tiszta ingben. Az erőszak varai már lepotyogtak róla, s igazának hegeit megpuhította a szeretet. A hús fájdalma értékes, akár egy régiség. Termők vagyunk, mint a fák, tiszták és örökkévalók, mint az ásványok. Az idő a mi ünnepünk, eltávozásunk, ajtónk a nyugalomra. Örökre elfeledtük, milyen gazdagok vagyunk, s nem rettegünk a szegénységtől Koncsol László fordításai SZILVA JÓZSEF tusrajza Éjjeli kút Mintha itt, a szobában illatozna a bükköny ez a gyapjas, zöld felhő Mintha az asztal fölött kelne szárnyra a kendeiföldek gyömbérillata. Álomba fartatod hirtelen nap-vakaróval aranyosra simogatott lipicai ménedet, s az életet két hátsó lábára kényszeríted — míg fölnyerít. Ódon, szent glagolitáddal bejegyzed még tjznap éjszaka, mily becses neked a pirkadás a lombjaveszett ifjúság szoléi fölött. Ezt ha, az istenért, még tudok írni! A tiszta fény pirinyó magvait szitálni támad kedved, lesed a rügyfakadást, s nem alszol el. Oltsd ki éjjel szomjadat a kútból, a vödörből s löttyints némi friss vizet az inged mögé. LJUBOMÍR JANOV Jubileum („A nők alkotásainak ihletői." Ezt az idézetet vagy hallottam, vagy olvastam valahol.) A terem zsúfolásig megtelt. Az egybegyűltek arcvonásai mögül elö-előbújt a kíváncsiság és az izgalom. A fiatal kritikus lelkesen értékelte a jubiláns eddigi tevékenységét. Csupán az öreg író nem figyelte a kritikust. Jegyzetfüzetébe szórakozottan különféle alakokat és virágokat rajzolgatott. Sosem kedvelte a kritikusokat. Mindig feldühödött, amikor arra kérték őt, hogy az olvasónak részletezze egy-egy mondatának értelmét, jelentését. A mondanivalóját úgyis kifejezte, és kész. Minek a magyarázkodás. De a kritikusok állandóan zaklatták őt. Emiatt többször kellemetlen helyzetbe került. Feltűnt például egy fiatal kritikus, s azonnal besorolta az írót egy bizonyos irodalmi irányzatba. Majd jött egy másik kritikus, aki egészen más csoportba sorolta be. S közben ő állandóan egyformán irt, mindig hű maradt önmagához. Csak most, éppen a jubileum előtt néhány héttel ismerték el képességeit s bízták reá a fiatal, kezdő alkotók nevelését. Ma ezek a kezdő írók türelmetlenül várták, hogy szót kérjen az elismert író, a jubiláns. Kíváncsiak voltak, milyenek voltak kezdeti évei, milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy jó írónak. S ez nagyon izgatta a jubilánst is. Vajon mit is mondjon a fiataloknak? Az igazat? Az lenne a legegyszerűbb, csak sajnos, lehetetlen. Az igazat nem vallhatja be nekik. Az esküvővel kezdődött minden. A feleség gyönyörű volt, de nagyon féltékeny. Ha a férje csak rövid időre is elmaradt valahol, részletesen be kellett számolnia otthon a hollétéről. Mindig igazat mondott, a feleség mégsem hitt neki. Ekkor a férfi történeteket kezdett kitalálgatni. Fantasztikus eseményeket, kalandokat eszelt ki. Ezeket otthon élvezetesen, fantáziadúsan adta elő. Minden történetnek úgy kellett hangzania, hogy a felesége elhiggye azokat. Sok barátot szerzett magának. A baráti összejövetelek előtt mindig kitalált egy történetet, amelyet azután otthon a feleségének elő is adott. De ahogy öregedett, a történeteket gyakran elfelejtette. Ezért sok esetben arra kényszerült, hogy a históriákat papírra vesse. Útközben hazafelé pedig azokat ismételgette. Egyik este szokásához híven a barátaival üldögélt együtt a vendéglőben. Tévedésből előhúzta jegyzetfüzetét, amelyben ott díszlett a kitalált történet. Az egyik barátja elolvasta. — Nagyszerű novella! Ki a szerzője? A jubilánsnak fájt az igazmondás, így azzal érvelt, csak úgy kedvtelésből írogat. A barátok az írást elvitték a szerkesztőségbe. A novella hamarosan meg is jelent egy irodalmi folyóiratban. A honoráriumot közösen itták el. A ma jubiláló író ezek után több írást adott a barátainak. Ma tehát ünnepel. Most várja, hogy a mikrofonhoz szólítsák s arra kérik, beszéljen a kezdetről, az írói hivatás nehézségeiről. De mit is mondjon? E pillanatban nyílt az ajtó, és a terembe belépett a felesége. Az asszony arcáról büszkeség és boldogság sugárzott. Beült az első padba. Ennek láttán a jubiláns megnyugodott. Hiszen ha jól végiggondolja, a felesége volt az egész életében a múzsája. Most átadták a szót az ünnepeltnek, aki magabiztosan, emelt fővel lépett az emelvényhez. Fordította: SUSLA BÉLA (nő 15)
