Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-01-14 / 3. szám
TÁJOLÓ KALENDÁRIUM 1981. január 14-én születeti Ilja Grigorjevics Ehrenburg, kiváló szovjet-orosz iró, költő és publicista. Január 15-e a csehszlovák tüzérség napja. 1921. január 16-án volt a szociáldemokrata párt marxista baloldalának luboclmai kongresszusa. 1924. január 21-én halt meg Vlagyimir lljics Lenin. KÖNYV Az életrajz folytatása A kortárs nyugatnémet líra egyik legjelentősebb képviselője. Kari Krolow 1915- ben született. Egyéni hangú líráját Trakl, Lehmann, valamint a francia szürrealisták költészete formálta. Versei — melyek révén ismertté vált — magyarul is megjelentek. Az Európa Könyvkiadó Modem Könyvtár sorozatában azonban nem versei, hanem Az életrajz folytatása című regénye jelent meg. Krolow regénye két emberről szól, akiknek véletlen találkozásában nincs semmi különös, s talán ők maguk sem hiszik el, hogy részesei egy kialakuló kapcsolatnak. Carla, a 26 éves egyetemista lány jelentkezik egy öregedő, neves költőnél, Henrinél, mert szakdolgozatát a férfi munkásságáról Írja. Elkezdődik a munka, s közben kapcsolatuk tovább formálódik, amit a belső ellentmondásokkal és ellenállásokkal küzdő Henri végül mégis elfogad. Tetszik neki a szeplős, vörösesszőke hajú lány. Caría kapcsolatain kívül került, alázatra és büszkeségre késztető kényszer tör rá, testi aktusra kényszerítő nyomorúság. És felfedezetlen teste — mely arra várt, hogy használják — megadja magát. Szüntelenül foglalkoztatja a teste, bár nem feltűnően. Mégis gyakran érez bűntudatot. Magának él, szinte észrevétlenül, szerényen. Henri már benne van a korban. Óvatosan és félreérthetően él. Folyton összekuszálódnak körülötte a dolgok. Neurotikus panaszai vannak, rémképekkel küzd. Öregnek és fáradtnak érzi magát. Tudja, hogy nem szabad sokat akarni, voltaképpen be kell érni a majdnem semmivel. Kapcsolata Carlával nem jut tovább holmi kezdeti tapasztalatoknál. Csak használják és elhasználják egymást. Ezért szeretné befejezni az egészet, s lehetőleg úgy, hogy a lánynak valami emelkedett és nagyszerű maradjon a kapcsolatukból. A lány is rádöbben, hogy más a természetük és máshogy is élnek. Szó nélkül veszi tudomásul Henri szándékát. Úgy érzi, semmit sem tud elérni, nem tud kapcsolatokat teremteni, szerelmi viszonyokat sem. Ráébred, hogy az elképzelt élet és a valóság áthidalása neki nem adatott meg. A regény meditációkkal teli, de végig konkrétumokban mozog. A jelenségfigyelő író mond el mindent, mondatai választéko(nőé) sak. Az értelmező sorskövetés tartalmazza Krolow költőútjának minden jellegzetességét és eredményét. A Bajor Szépművészeti Akadémia tagja színvonalas regényével más műfajban is bizonyította, hogy kiváló alkotó. SZABÓ LÁSZLÓ KIÁLLÍTÁS Luzsica Lajos tájképei Az érsekújvári (Nővé Zámky) Művészetek Galériája Gorkij utcai kiállító termében november 28-án nyílt meg Luzsica Lajos (1920) Munkácsy-díjas, érdemes művész gyűjteményes kiállítása, amely december- 31-én zárult be. A Budapesten élő és alkotó művész 1941 óta állít ki. E mostani érsekújvári tárlatára, 59 festményét és grafikáját gyűjtötte össze és hozta haza. Egy korábbi nyilatkozatában, Így vallott erről: „A rendezés több év anyagából válogatott (...). Szerepelni fognak a Dunakanyarban, Nógrádban, a Balatonnál, az Alföldön készült képeim, és ott lesznek az Alacsony-Tátrában. Árvában és Liptóban született munkáim is." Az egyszerű tárlatlátogató is meggyőződhetett arról, hogy Luzsica Lajos főként tájképeket, tájképrészleteket fest és rajzol. Az olajképek, tus- és szénrajzok, továbbá a rézkarcok mellett a kísérletező Luzsicát is megismerhettük. Szívesen alkalmazza a gouche, (valamint az új) geralit és plextol technikát. Luzsica Lajos 59 képe egy igen gazdag alkotói pálya jelentős részét mutatta meg nekünk, bizonyítva, hogy a mester a mai magyar festészet élvonalához tartozik. Egyik méltatója szerint piktúrájának legfeltűnőbb alapjellegzetessége: „a szerkesztés elnagyoltsága, a színfoltok felfokozott dinamizmusa, a (szerkesztés helyébe lépő) formaképzés eröteljessége. Más kérdés — és ez rejlik mélyebben — hogy milyen tartalmat (tartalmakat) közöl s közvetít velük. Abból, hogy az érintkező színeinek dinamikája feloldja a statikusság látszatát, arra a művészi szándékra következtethetünk: Luzsica belső mozgást törekszik elérni, feszültséget akar elrejteni (vagy napfényre hozni). Mivel pedig tájaiban, táj-Luzsica Lajos: A pataknál (1975) részleteiben ilyen emberi törekvéseket s akaratokat fest vagy rajzol meg, humanizálja is a természetet. Önmagát teremti így újjá, mondhatnók. önmagát építi föl újra és újra, képről, képre". Összegezésképpen elmondhatjuk, hogy az érsekújvárí származású Luzsica Lajos 65. születésnapja alkalmából megrendezett reprezentatív kiállítás a szépművészet előtti főhajtás nemes példája. E tárlat kapcsán a fennállásának ötödik évfordulóját ünneplő érsekújvári Művészetek Galériáját köszönet és köszöntés illeti. VÖRÖS PÉTER FILM A part Jurij Bondarev, a regény szerzője, két társával és a rendezővel együtt, részt vett a film forgatókönyvének írásában. A sokágú regényt egyetlen témára összpontosították: a két ember lélektani törésére. Ezt támasztja alá minden epizód, jelenet. Függetlenül attól: a múltban vagyunk-e vagy a jelenben. A tüzérüteg Kőnigsbergben állomásozik. Itt találkozik Nyikityin hadnagy (Borisz Scherbakov), a délceg szovjet katonatiszt Emmával (Natália Belohvosztyikova), egy német lánnyal. A fiatalok nem törődnek az idővel, és a háború egyéb szempontjaival, csak a bennük keletkező és feltörő érzelmekre hallgatnak. Nem értik egymás nyelvét. a legszükségesebb szavakat szótárak segítségével fejezik ki, de nem is kell itt a beszéd, az érzelmek, a mozdulatok, a vágyak beszélnek. Aztán egyszerre minden félbeszakad. A háború elsodorja őket egymástól. Mindketten más-más parton kötnek ki. Huszonöt év múlva találkoznak ismét. A lány hamburgi polgárasszony, a fiú híres író, aki Hamburgba látogat. A film sugallata szerint a lányban hagyott mélyebb, egy életre szóló nyomokat a „háborús kaland". E váratlan találkozás hatására Nyikityin is megleli a már „elraktározott" érzelmeket. A háború után mindketten keresték a lehetőséget a találkozásra, erre azonban nem kerülhetett sor: a távolság és a két ország közti hidegháborús feszültség ezt nem tette lehetővé. Most viszont már teljesen más emberként találkoztak. Idegenek, akikben ugyan él a múlt, fellelik a régi érzelmeket, de már elkéstek. Nem tudnak mihez kezdeni. Az érzelmek, a vágyak egy más testhez, egy más lélekhez kapcsolódnak. S ez a látogatás is nemsokára véget ér. Mi marad hát? Néhány beszélgetés, emlékezés a múltra, az ifjúságra, amelyet ily kegyetlenül tett tönkre a háború. Hol a múltban, a háborús városban vagyunk, hol a jelenben, Hamburg fényes és mozgalmas utcáin, kávéházaiban. Az átmenet szinte észrevétlenül történik, hiszen tudjuk, miről van szó: a háborús találkozás kimenetele éppoly reménytelen, mint a mostanié. Ott a háború sodorja el őket egymástól, itt a már elveszett idő. A partokat nem lehet összekötni. Annál inkább sem, mert egy újabb háború fenyegetése sötétlik az emberiség feje fölött. (Egy atombomba látomásszerű felrobbanása a film végén.) A háború életeket dúl fel, országokat pusztít. Soha nem múló sebeket ejt az emberi lelkeken. Egy újabb háború még borzalmasabb volna. S átérezve a borzalmakat, a film után még sokáig nem tudsz megnyugodni. A látottak feldúlnak, hordozod magadban a képeket, és gondolkodói. Ha pedig gondolkodsz, már dönthetsz is. MÉSZÁROS KÁROLY TELEVÍZIÓ A két orvosnő Az élet törvényeit nem lehet erőszakkal megváltoztatni, sem figyelmen kivül hagyni, ezt a tanulságot vontam le az NDK-beli tévéjáték megtekintése után, mely N. Zinner A két orvosnő című elbeszéléséből készült, s e cím alatt mutatta be a Csehszlovák Televízió. A mit sem sejtő föorvosnőt egy reggel rádöbbentik arra, hogy fiatal kolléganőjének hónapok óta viszonya van férjével, a köztiszteletben álló tanárral, akivel egy kórházban dolgoznak- A felismerés nemcsak csalódást, fájdalmat okoz, hanem aggodalmat is kelt a feleségben. Mert ha a férj igazán szereti ezt a nála több mint harminc évvel fiatalabb lányt — s amint erről meggyőződött, ehhez nem fér kétség —, akkor feleségül is veszi őt. De vajon képes lesz-e ez az életkedvvel, kalandvággyal teli fiatal teremtés megadni férjének mindazt, amire neki szüksége van? A nyugalmat a nem egészen jó egészségi állapotához, az önzetlen szakmai segítséget ahhoz, hogy befejezze tanulmányának írását, amelyet egyre sürgetőbben kémek tőle. A férjét mindezek ellenére még mindig nagyon szerető és féltő föorvosnő legyőzi fájdalmát, önzését, s elhatározza, fiatal kolléganőjét megismerteti mindazzal, amit tudnia kell ahhoz, hogy volt férjének igazi élettársa lehessen. Mindezt jóindulattal, segítőkészen teszi, bár lelke mélyén kínzó érzésekkel. A két nö találkozása olyan leplet ránt le, mely eddig ismeretlen tényeket takart. A fiatal orvosnőt meglepik azok a kötelességek. melyek rá várnak, s melyeket bizonyára teljesítenie is kell, ha a tanár felesége akar lenni. A főorvosnőt pedig az érte váratlanul, milyen könnyelmű elképzelésekkel indul a házasságba kolléganője. Fel akarja adni állását, utazással, szórakozással akarja tölteni házasságát. A hatvanfelé közeledő tanár, akit elhódított a fiatal orvosnő üdesége, szépsége, nehezen érti meg, hogy az a fiatal teremtés habzsolni akarja az életet, s számára az a természetes, amire ő már nem képes, mert mindezt átélte feleségével együtt a huszonnégy évi házassága alatt. És hiába is akarná meghazudtolni az éveket, visszahozni a fiatalságot, változtatni az élet törvényén nem lehet. A kislány maga is felismeri: ez a szerelem addig volt szép és vonzó, amig a titok leple fedte, amíg nem lépett helyébe a kötelesség. „Szerelme" csak addig lehet számára a mindenki által megbecsült, rokonszenves tanár, amíg nem lesz a férje. Az élet törvényét nem változtathatták meg, a feleség viszatért a férjéhez. Az N. Zinner elbeszélése nyomán készült tévéjáték az élet mély igazságán gondolkoztatta el a nézőt. Tanulságként időseknek. fiataloknak egyaránt. H. ZSEBIK SAROLTA