Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-01-08 / 2. szám
A MEGLELT TÁJ (Janiga József képeihez) A csallóközi táj végtelensége egyszersmind határoltsága, a tájban megölő vert falú házak, széljárta síkok magánya válik formává Janiga József képein. Még levegős tájképei is lezártak, mert Janiga mindig felgombolyítja a fonalat, logikusan lezárja-bezárja (befejezi) képeit, állandóvá téve az ábrázoltakat. Egyszerű jelrendszert alakított ki magának, nem fest mesterkélt élményképeket, inkább a tájszelet különlegességét, harmóniáját veszi ecsetére. Tárgya mindig is a cselekményességen túli táj, a búza aranysárgája, a lombok visszafogott zöldje, tiszta és egyszerű lecsapódása az elmondhatatlannak. A fonnák nyugodtak, időtlenek, a képek hangulata élénk, szinte nyers. Janiga a tájnak olyan rebbenéseit festi meg, amelyek akár sorozatként is értelmezhetők. Értelmezhetők, de nem értelmezzük így képeit, mert azokat — még a rajtuk látható tájszeleteket is — a tájat egységként kezelő szándék vezéreli, s ez önmaga rendszerében és rendszerességében csak a lefestetteket eredményezheti. Hiszen a festő képzeletét a természet indítja, cselekvését pedig a tájjal összenőtt ember szíve. Kevésszer lesz így Janiga tája hátborzongatóan letarolt. Janiga József, az eddigi munkássága alapján ítélve, mélyen tudatosítja, hogy gyökerei eltéphetetlenek, s maga is megcsonkulna, ha elvándorolna, ha elszakadna az őt éltető-tápláló külső és belső tájtól. NAGYVENDÉGIÉVA ' 1. Ősz a határban, olaj 1983 2. Fűzek a határban, olaj 1984 3. Faluvégi házikók, olaj 1985 4. Vízparti fűzek, olaj 1983 Nagy László reprodukciói
