Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-12-20 / 51-52. szám
TÁJOLÓ KÖNYV Ágas-bogas fa Néprazji ismeretek alapfokon — ajánlja a könyv önmagát tehát iskolásoknak, kisiskolásoknak, induló néprajzi szakköröknek. Mire vállalkozik ez a könyv? Arra, hogy érzékeltesse egy kultúra, a magyar népi kultúra sokféleségét, gazdagságát, a kultúra különböző rétegeit, szinkron és diakron metszeteit és ezek összetettségét, és hogy szóljon a tudományágról is, amely mindezzel foglalkozik. Nem a klasszikusnak számítható formát választotta témája bemutatására a szerző, Liszka József. A gyűjtöge-USZKA JÓZSEF Ágas-bogas fa MADÁCH tés, állattartás, halászat, vadászat stb. nagy fejezeteit nem veszi sorra az olvasóval. Ehelyett egy könnyebben lapozható megoldáshoz folyamodott, remélve tőle inkább a gyermek figyelmének az ébrentartását. A népi kultúra színhelyének, azaz a magyar falunak, a lakóháznak, az udvarnak és építményeinek a bemutatása után a naptári év jeles napjait és kiemelkedő időszakait veszi sorra, hogy a hozzájuk fűződő szokásokról, hiedelmekről, rítusokról beszéljen. Elmondhasson valamit a gazdálkodásról, az aratás munkafolyamatáról, a kapás növények eredetéről, a juhtartásról és vele a népi gyógyászatról, a baromfitartásról. S a tojáshaszon mellett szóljon még a pákászkodás mibenlétéről is, a kendermunkák kapcsán az olajütőröl, másutt az ekeformákról, a kasza eredetéről és Így tovább. S közben szerét ejti, hogy szakkifejezésekkel, a tudományág alapfogalmaival is megismertesse olvasóit, mint a variáns, a ritus, a folklorizálódás, az analógiás mágia vagy akár a skanzen. A tizenkét hónap köré csoportosított sok-sok mondanivaló végül mintegy a klasszikus arab mesék keretes szerkezetéhez hasonló felépítését szüli a könyvnek. Mese a mesében — leírás a leírásban, magyarázat a magyarázatban, utalás az utalásban. S egyben arra is ráveszi a szerzőt, hogy minduntalan magyarázkodjon, miért éppen arról beszél, amiről beszél, s miért nem beszél arról, amiről éppen nem beszél. Kár, hogy sok mondanivalóját kevés helyre (78 oldalra) szorította be — vagy talán kényszerült beszorítani? — a szerző. A kurta fejezetnyi, sőt, néhol csak egy mondat erejéig tett kitérők, apropók — keretek a keretben — fárasztóvá teszik az olvasást (különösen a kisgyermek számára!) Eredetivé a maga műfaján belül mégis az teszi az Ágas-bogas fá-t, hogy a néprajztudomány alapfogalmainak magyarázatához, témájának fő fejezeteivel való megismertetéshez a példákat túlnyomó többségében a Mátyusföldröl, a Csallóközből, s a Zobor-vidékről hozza. Szépségét Thain János, érsekújvári (Nővé Zámky) festőművész, rajztanár még a háború előtt készült, s ennélfogva immár pótolhatatlanul értékes rajzai adják. (A borító viszont — mivel gyermekek számára készült a kiadvány — kár, hogy csak papír; színes felvétele pedig egy korábbi Madách-naptár borítóján már leszerepelt.) Használhatóságát növeli a tárgymutató, a rövid bibliográfia és a kötet végén a szerző fényképfelvételei. (Madách) Kocsis Aranka Éleslövészet Galeri Áttételek Grendel Lajos mindhárom regénye az elmúlt fél évtizedben látott napvilágot. Sokáig tartana áttekinteni fogadtatásukat, felsorolni a szinte kivétel nélkül elismerő hazai és külföldi bírálatokat, elemzéseket. Fontos és örvendetes tény, hogy ezek sorát ma már a regények szlovák nyelvű kiadásának ugyancsak kedvező visszhangja is gyarapítja. A fogadtatás mérlegelése az alkotás, az irodalmi mű értékeléséhez képest másodlagos tevékenység ugyan, az azonban aligha tagadható, hogy a müvek által kiváltott reagálás maga is beépül az irodalom történetébe. Igaz, ez a visszhang legalább anynyit árul el a befogadó közegről, vagyis az olvasókról, mint a műről — bizonyos következtetések mégis levonhatók belőle, hiszen az irodalom létrejöttének és létének az író és az Írás mellett éppen a befogadás a harmadik alapfeltétele. Grendel Lajos esetében a visszhang — amelyet akár kritikai és közönségsikernek is nevezhetnék — ugyanazt a tanulságot kínálja, amelyet az igényesebb irodalom barátai magukból a regényekből is levonhattak. Nevezetesen: e regények méltatása, értékelése nélkül ma már nem lehet hiteles képet alkotni irodalmunkról. Ezért kell helyeselnem, hogy a Madách könyvkiadó a Csehszlovákiai Magyar írók sorozatában jelentette meg újra a három művet. Remélem persze, hogy a hármaskönyv ettől még nem lesz kánonná vagy kötelező olvasmánnyá. Nem is ez a mostani kiadás célja és értelme. Jó müvek esetében az elismerés is kölcsönös! A Nobel-díj rangot adott például Faulknernak, de Faulkner is rangot adott a Nobel-dijnak. És megfordítva: silány müvek kitüntetése nem emeli meg az illető szerzőt, a kitüntetés viszont devalválódik. Visszatérve Grendelhez: egy irodalmi átrendeződés újabb mozzanatának tekintem ezt az együttes kiadást. És ha ebben a jegyzetben végig a befogadásról beszéltem, azzal is fejezem be. (A kötet értékeit illetően itt csak a megjelent elemzésekre utalhatok.) Egy könyv újabb kiadása mindig jó hír és megtiszteltetés a szerzőnek. Bizonyos vagyok abban, hogy mi, olvasók pedig magunkat tiszteljük meg és gazdagítjuk, ha ezt a könyvet elolvassuk — vagy újraolvassuk. Balta Kálmán KIÁLLÍTÁS Táj és emberek Az idei, sorrendben immár XIX. Csallóközi Kulturális Napok rendezvénysorozatát módfelett gazdagította „A Csallóköz — táj és emberek" című képzőművészeti kiállítás. Vagy pontosabban az, ami ezt a tárlatot létrehívta. Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda) ugyanis átadták rendeltetésének a Csallóközi Múzeum új kiállítási csarnokát. Erről a korszerű létesítményről itt csak annyit, hogy a járási nemzeti bizottság 2 millió koronás ráfordításával Z-akcióban épült. Mi sem természetesebb, hogy a szervezők a megnyitó tárlaton a Csallóközben született vagy itt élő és alkotó képzőművészeknek tették lehetővé, hogy műveikkel — természetesen korlátozott terjedelemben, egy-egy sorozat erejéig — közönség elé álljanak. A 13 kiállító művészember neve a szélesebb nyilvánosság számára sem teljesen ismeretlen. Almási Róbert, Andrásy Tibor, Nagy József, Kopócs Tibor, Szilva József, Varga Lajos, Janiga József munkáival nem egy önálló kiállításon is találkozhattunk már. A szülőtájhoz, a felnevelő és megtartó közösséghez való kötődésük egyaránt hangsúlyos szerepet kap művészetükben. A szülőföld iránti szeretetről és a tájhoz fűződő szoros kapcsolatról győznek meg bennünket a többi kiállító: Mária Trangosová, Deák György, Fülöp Jenő, Schrantz György és Skriba Pál munkái is. Kár, hogy Lőrincz Zsuzsa grafikái nem kerültek ki a tárlókra. Örömmel láthattuk viszont az izgalmas tehetségű Lipcsey György szobrait, amelyek a szűkebb hazához való kötődés és hűség érzés- és gondolatvilágát egyetemesebb mondanivalód munka, műveltség, kötelességtudat, történelemtudat és végső soron emberi méltóságtudat irányába tágítják. Őszintén reméljük, hogy ígéretesen kibontakozott szobrászi munkássága eddigi eredményeivel — egy átfogó és értő válogatásban — hamarosan önálló kiállításon is találkozhatunk. Ezt az új galéria most már nemcsak lehetővé, hanem egyenesen időszerűvé is teszi, hiszen a mostani társkiállítók csaknem mindegyikének volt már önálló tárlata a Csallóközi Múzeumban, Bereck József Tisztelet a szülőföldnek Ismét meggyőződhettünk arról, hogy Kopócs Tibor vérbeli grafikus. Anyanyelvi szinten beszéli a grafika nyelvét, természetes hát, hogy az emberi létezés bonyolultságait és összetevőit ezen a nyelven mondja el legpontosabban és leghatásosabban. Azt most ne taglaljuk, hogy jövőre ötvenéves művészünknek miért csak a hatodik önálló kiállítása volt ez a harmóniai, amelyen — a Kerületi Politikai Iskola előcsarnokában — a szerény térbeli határokat kijelölő tárlatcím ellenére, magával a teljes világgal, az egyetemes létezés örök kérdésével — születés, szerelem, alkotásvágy. halál —, a helyem, a helyünk a világban kérdésével foglalkozott. A húsz színes grafikai lapról nemcsak a már fáradó, ám még mindig lobogó ifjúság vágyai, de a lélekápolás, a szellem hajlékonyságának feltételei és gondjai, valamint az alkotó ember beismeréssel rokon lemondásai is sugároztak. Kopócs a grafikáit az emberi cselekvés, a fennmaradás és megismerés kényszereiből fakadó tettek lélektani következményeinek ábrázolása jellemzi, s mindenekelőtt vitalitásuk ragadja magával a nézőt. E vitalitás mozgatórugója az emberi létezés értelmébe vetett hit, miközben grafikusunk nem ragad le e létezés öncéluságának hirdetésénél. A szereteten és a tolerancián alapuló cselekvő létezést vallja magáénak, az egymásért élés prioritását, miközben arra is figyelmeztet, ne ringassuk magunkat abban a hitben, hogy a bölcsesség és az értelem önmagukban irányítanak a tettre. Nemcsak az értelemnek, a szenvedélynek is joga van az élethez. Kopócs grafikáin szó sincs az értelmet misztifikáló pátoszról. Ellenkezőleg: grafikái azt sugallják, hogy lelkünket a tapasztalatok gyúrják, bonyolítják, ösztönzik igazán arra, hogy a kiszabott utat végigjárjuk. És egyáltalán nem tragikus, hanem éppen emberi méltóságunknak rangot adó az a bölcs belátása: hogy a halál szemében mindnyájan inasok vagyunk. Kopócsnál éppen amiatt nem tragikus e tétel, mert ennek tudatában vállalja, amit vállalnia kell: olyan létértelmezést, amely használható értékrendje, ha úgy tetszik, alappillére az ember megmaradásának. Végkifejletként annyit, hogy a képzőművészet több pályáján közlekedő művészünk elsősorban a grafika tartományában mozog a legotthonosabban. A gondolkodó Kopócs a grafikáiban nyilvánul meg a legsokrétűbben. Sándor Anna KÖZMŰVELŐDÉS Búm elfelejtésére Örömmel fogadtuk azt a tényt, hogy az Ifjú Szívek kamaraegyüttesének nagy sikerű októberi bemutatója s az azt követő első bratislavai táncház után, november végén ismét fővárosi bemutatóval jelentkezett az együttes egy csoportja. Bratislavában, a Prímáspalota tükörtermében két egymást követő estén adták elő a „Búm elfelejtésére" című műsort, amely három évszázadot mutat be a zene és a vers tükrében (s amellyel mint nevelő hangversennyel már egy évig járták az országot). Németh Imre állította össze és rendezte a gazdag műsort, amely a reneszánsz kort átfogva a 15—17. századi muzsika és költészet világába nyújt bepillantást. Nagyszerű ötlet volt az est megszervezése, hiszen a népművészeten kívül nem nagyon találkozunk ily módon a régmúlt korok egyetem.es kultúrájával nemzetiségi csoportjaink előadásában. A műsor: kitekintés szűkebb pátriánkból, hazai tájainkról a nagyvilágba, öszszefüggések, rokon vonások felismerése költészetük, népi dallamaink és más tájakon született reneszánsz művek között. Jól illeszkednek a reneszánsz kórusművek, táncdallamok sorába a középkori magyar
