Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1986-12-20 / 51-52. szám

elerakta a rossz vödröt vágott Jáva! a fészerben az öregember, morzsolt kukoricacsutkát szedett a kötőjébe gyújtásnak, s ahogy a hajlongásból fölemelkedett, megbilleni vele a fészer. Megkapaszkodott a gyalupadba. a lába reszketett, kiszaladt belőle az erő. Volt már így másszor is. várta, hogy elmúljon a szédülés, s azt gondolta közben: „Nem. most már nemigen érem meg a nyaral. Hiúba, ha egyszer kitelt az időm. Elvisz engemet ez a léi"

Azóta is mindennap fölkelt a hajnali harangszóra, mióta a tehénkétől szabadult. A régi mozdulattal lépett le a vackáról. felrántotta a csizmái, s beleprüszkölt odakint a tenyerébe merített vízbe a kútnál. Kellemetlenül hideg volt már a víz, ma reggelre a füvet is belepte a dér. Csak lézengett a hajnali derengésben a ház körűi szükségtelenül tett-veit, kiengedte azt a pár szem maradék tyúkot az ólból. Megállt az okolnál, hallgatta a malacka érdeklődő röffenéseil. s hangosan elbeszélgetett vele.

— I árjái sorodra, megkapod, ami jár. Csak volna valami látszata. Lesz-e belőled pecsenye Jébrttárra legalább ?

A rra gondolt eleinte, nem hizlal az idén. Kihúzta a nyarat, a tavalyi esöléknek nem került gazdája: ott lógott a nidon, a spájzban nemcsak a szalonna, de még egy füstöli sonka is, meg a keresztcsont.

Valahogy■ nem olyan kapós mostanában a szalonna, pedig. . . hajaj, valamikor! Szalonna! Még a kommencióban is az volt a számos, a szalonna. Biztosabb volt. mint a pénz.

Jó. hát a kenyérnekvaló az első. de az csak úgy első, mint a levegő, nem élhet nélküle az ember. Ha van kenyere, akkor már nem hal éhen, csak hál attól, hogy nem hal éhen, attól még nagyon nyomorultul is élhet. Ha nincs szalonnája a kenyere mellé. Ami az erőt adja. a mezei embernek az erőt.

Ezek a maiak csak Jintorognak a szalonnára.

Tudják is ezek. milyen nyugalmat adott az valamikor, milyen másképpen tartotta magát az ember, ha a kamrájában olt lógott egy-két fél oldal szalonna. Szegénynek se érezte magát. Míg a szalonna kitartott, addig nem érezte szegénynek magát. Kenyér-szalonna, nyáron zöldpaprikával, télen vereshagvmával van annál jobb étel?

Főzelék!

Az ám. Főzelék . . . Próbába volna meg az a rádióriporter, kelkáposztafőzeléken hogy esnék az aratás. A kévehányás. A kubikmunka. Akármilyen főzelék meg gyümölcs meg zöldség, hol adja az az erőt!

Ezeknek már nem kel! a szalonna. Elfinnyásodik a világ.

Még az. Iwgy a szalonna nem kell. De a János felesége, Edit — épp húsvél előtt voltak pedig itthon — a finom füstölt sonkái se vitte el. azt mondja, ö a bolti sonkát szokta meg, azt olyan vékonyra felszeletelik, át leltet rajta látni, ö ahhoz szokott hozzá.

Így azután még mindig megvan egy egész sonka. Megéri most már az új esztendőt. Nyár végén mégiscsak vett egy rossz kis kései malacot.

Mit adhat nekik, ha jönnek? Akármelyik jön, mit adhat neki?

Mert a kolbászt, azt mind szereti, í innék a hurkát is, szívesen.'de az semeddig se tart. Jobban lehet gazdálkodni a kolbásszal, azaz csak lehelne, mert jó bőven paprikázva, fokhagymáson, rendesen megfíistölve elállna az akármeddig; de kinálgatni se kell, úgy elfogy a riídról, a pünkösdöt se éri meg.

Februárnál hamarább nem vághatja le ezt a malacot. De azt még meg is kellene érni.

Az jutott eszébe, ahogy most a gyalupadnak támaszkodva állt: miért is nem gondolt erre idején. Erre, hogy minden az utolsó is lehel most már. a disznótor, a pünkösd. A virágzó orgonabokor a ház végén, a piruló cseresznye a kertben. A jóleső nyári napmeleg a fal tövén, babfejtés közben a sámlin, a szőlőlugason a duzzadó girizdek — oda kellett volna figyelni mindenre. hogy ez rtz utolsó. Megnézni azzal a szemmel: no. ilyenben sem tesz részem többel az életben, ez a legutolsó.

rezte ö már egy ideje, ősz óta különösen érezte, hogy gyengül. Ha kikel az ágyból reggel, de még napközben is, hu elbabrál valamin, elüldögél, utána mintha berozsdásodtak volna az ízületei, szinte csikordul, ahogy a lábára áll. Néha olyasmit érez világos nappal is. amit soha nem érzett ezek előtt, hogy feküdni volna jó, feküdni, csak pihenni, egy hosszú élet. nyolcvankét esztendő minden fáradtságát kipihenni, csak feküdni és nem gondolni semmire. Ezelőtt nem érzett ilyesmit, eszébe sem jutott, mert mindig az járt az eszében: mindjárt dél lesz! mindjárt este lesz!

Mert falun másképpen jár még a nap is az égen. itt — éppen fordítva, mint a kalendáriumban — nyáron a legrövidebbek a nappalok.

Fogytán az ereje, jó. hát ez a korral jár, ki ne erezné nyolcvan Jelé meg túl is már a nyolcvanon, de mostanában, úgy nyár óta sokszor elfogja, van rá eset. naponta többször is. a gyengeség. A mi azelőtt nem volt. Most se több a víz a vödörben, a vizeskannában, mint régen, a nyáron még egyvégtében hozta a térhet az artézi kútról, pár hét óta bizony megpihenget útközben, kétszer-háromszor is leleszi.

„Nem. nem hiszem most már, hogy kihúzom tavaszig”— gondolta az öregember, s fejét csóválva hangosan hümmögött. — „Bizony isten, aki a tavaszt megéri, az már a nyarat elviseli valahogy. De hol van még a tavasz!”

Még mindig ugyanúgy markolta a kötőjét, benne a gyújtásnak való kukoricacsutka. Fogta a rossz vödröt a vágott fával bevitte a házba, s eszébe jutott közben, hogy akkor már ez a karácsony is az utolsó lesz, körülbelül. Kihumuzta a vas:li Si jfitt

y

FEKETE GYULA

Az öregember karácsonya

kályhát, előkészítette a begyújtáshoz, ne legyen gond vele délután.

Mindennap eljárt az öregek napközi otthonába — egymás közt dedónak hívták —. jól eltelt a délelőtt, malmozlak, dominóztak. beszélgettek, rádiót hallgattak, újságot is lehetett olvasni; szívesen töltötte itt, a megszokott társaságban az időt. de ebéd után a csendes órán. amikor a többiek lefeküdtek vagy a fotelben szunyókáltak el, ne kelljen a lábbelit levetni, ő fogta u kandlit a kipon tozott vacsorával, s hazaballagott.

Ezeken a napokon is minden úgy történi, mint idáig. Sokszor elgondolkozott közben: mégiscsak ez lesz a legutolsó karácsony. Már nemcsak gondolta, már tígy tűnt Jöl, nem is tőle származik a gondolat, valami belső sitgalmazás ez — vannak ilyen csudálatos megérzések, legkivált a halál előtt vannak ilyenek — ; már teljes bizonyossággal hitte is, hogy ez lesz a legutolsó karácsonya.

A kkor ezt szépen meg kellene ünnepelni, ezt a karácsonyt.

Utoljára akkor volt együtt a család gyertyagyújtáskor, karácsony este. amikor a nagyobbik fiút. Ferkót, katonáiéktól hazaengedték szabadságra; nem is látták többel. Írni még irt egy tábori lapot később, de többel nem léniák.

Hét évvel ezelőtt, igaz. nem karácsonykor. hanem novemberben, Katalin napján, amikor a feleségét temették, akkor sem volt az egész család együtt, hiányzott éppen Jani, valahol Dél-Amerikában csavargóit, kiküldetésben. így is eljöttek a temetésre tizenhármán, csak a legszűkebb család, a lemenők: azóta még szaporodtak is egy unokavővel s két dédunokával.

Bár az igaz. fogytak is. Kisjani — a Jani fia — elvált. S a gyerek se számít most már ide. az asszonynak ítélték.

Figyelmesen megnézegette a cserépkályhát a tisztaszobában az öregember, bizony, repedezett már a samott. Huszonhétben rakatták, amikor a két fiú után a lány megszületett: egy városi kályhás dolgozott a f aluban a patikusnál. í az asszony nem hagyta békén, állapodjon meg vele. Mikor lesz ilyen alkalom, a faluban legfeljebb kemencerakó cigányt találni. Volt ahogy volt addig, de egy lányos háznál másképpen kell gondolkozni a tisztaszobáról.

Dísznek kellett inkább a cserépkályha, a tiszt aszóba rangjához tartozott; használni nemigen használták, csak nagyobb vendégeskedés. disznótor idején gyújtottak be. Legtovább a beszállásait katonák tüzeltek benne, a front alatt.

Kipróbálta az öregember újságpapírral. Jól húzott a kémény. Füstöl majd. meglehet. begyújtáskor a repedéseken, de ha álmelegszik a kémény, megjuhászodik.

agy volt a rendetlenség a tisztaszobában. Újságpapírra kiterítve a komód tetején a szttszinku, a kályha mellett a sarokban a padlóra öntve szikkadt az idei dió. Az ágyra kiterítve a használatos fehér ing meg az ünneplő fekete ruha, templomba, temetésre való; s ez lesz majd a halotti ruha is. nem kel! legalább turkálni utána az öltöztetöknek. Aludt tejes köcsög. lekvárosszilke; ötliteres beföttesüvegben az ablakpárkányon csipkebor erjedt, alatta egy dézsában lőre — u szomszéd adott egy sajtolásnyi törkölyt —, azt is le