Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1986-12-20 / 51-52. szám

A legutóbbi ötven ezer év alatt nyolcszáz nemzedék járt előttünk.

Ebből hatszázötven a barlangból lépett ki a napfényre s oda is tért vissza meghalni.

Az utóbbi hetven nemzedék életéről, sorsáról helylyel-közzel már vannak írásos emlékeink, ám csak a hat nemzedékkel előttünk élt őseink léphettek be a ..Gutenberg Galaxisba”, hogy nyomtatott könyvekben örökítsék meg korukat, létüket, élményeiket, tapasztalataikat. És az Idő folyását csak négy nemzedékkel mielőttünk kezdték mérni eleink egyre pontosabb időmérőkkel.

És mindössze két nemzedékkel előttünk kezdték használni a villanyáramot.

De eleink mindeme nemzedékének asszonyai és férfiai az emberi kor végső határán jóval innen, nagyobbára létük teljében, időnek előtte haltak meg. mert a tudomány még gyermekcipőben járt. Az „Isteni színjáték” alkotója, Dante Alighieri így kezdte a halhatatlan tercinákat: Túl az emberélet útjárrák felén ... A költő alig harmincéves múlt akkor.

Túl az emberélet útjának felén ... Ez a mi korunkban hozzávetőlegesen számítva a hatvan-hatvanötödik életévet — a gerontológiai vizsgálatok alapján elméletileg —. az emberi kor végső határa pedig századunk végén körülbelül a kilencven és az ezen túli éveket jelenti. Évszázadunkban, tehát századfordulótól a századfordulóig az átlagéletkor huszonöt-harminc évvel emelkedett!

Az idős emberek problémáinak megoldása a fejlett ipari társadalmakban, tehát nálunk is, már rég túllépte a régi nagycsaládok adta lehetőségeket, korunkban az úgynevezett nukleáris család (szülők-gyermekek) dominál. továbbá megszokott jelenség a munkaerő-migráció, ami azt jelenti, hogy egy-egy család a kedvezőbb munka, jobb kereseti lehetőség miatt akár többször is lakóhelyet változtat. Általános jelenség az is, hogy folyamatosan növekszik a nyugdíjasok és az idősödő emberek száma, s arányuk a produktív életkorban levőkhöz képest az elkövetkező években úgyszintén nagyobb lesz. S ezért a róluk való gondoskodásnak egy részét a társadalomnak kell átvennie.

AZ ANYAGI ALAP: LÉTBIZTONSÁG

Nálunk az idős emberekről való gondoskodás intézményrendszerének kiépítése a felszabadulás óta tervszerűen folyik. Ezen az úton mérföldkőként említhetnénk meg több idevágó törvényt, egy-egy törvényerőre emelt rendelkezést, egyebek között például a szövetkezeti tagok nyugdíjaztatási rendszerének kiterjesztését, a különböző szociális segélyeket és juttatásokat, az ápoló-, illetve gondozószolgálat és a nyugdíjasok közétkeztetésének bevezetését stb. A létbiztonság megerősítéséhez, kiterjesztéséhez sorolható még az is, hogy egyes nagyobb helységekben a Vöröskereszt vagy más társadalmi szervezet jogi tanácsadót nyitott a nyugdíjasoknak, hogy a vállalatok, üzemek, szövetkezetek anyagilag „támogatják” volt dolgozóik üdültetését, s ma már alig van olyan nagyobb község, amelyben ne működne a nyugdíjasok, az öregek klubja. Az utóbbi években pedig a fővárosban, majd a járási székhelyi rendelőintézetekben bevezették a gerontológiai szakorvosi szolgálatot, s a kórházakban, klinikákon megnyíltak a geriátriai osztályok. Néhány évvel ezelőtt szakorvosok, szociológusok. pszichológusok, akárcsak más államokban, nálunk is kidolgozták a gerontológiai programot, amely az öregedés folyamatát, az idős emberek szükségleteit többféle szempont szerint vizsgálja.

MERT AZ ANYAGI ELLÁTÁS NEM MINDEN

Az anyagi ellátás, a segélynek és juttatásoknak akár a jelenlegi szintje,..akár — a jövőben a társadalmi termelés növekedésének függvényeként való — emelkedése sem oldaná meg a nyugdíjasok, az öreg emberek életének legfájdalmasabb gondját. Nem adhat választ arra a

(nŐ28)

kérdésre: mi lesz velem, ha egyszál magamban maradok. mi lesz velem, ha megbetegszem, lesz-e, aki egy karély kenyeret, egy pohár vizet ad? Ki nyitja rám majd az ajtót, szól hozzám egy jó szót? És ki hív orvost, ha már nem fogok tudni fölkelni?

Az új gerontológiai programban, hivatalos megfogalmazásban bár, de éppen ezek a kérdések s a válasz keresése rájuk kapnak tág teret. E kérdéshalom igazolja, hogy ma a legfontosabb, a legsürgetőbb feladat megoldani a nyugdíjasok lakáskérdését, legelsősorban azonban azokét, akik idős korukra magukra maradtak, fogyatkozó erővel, megrendült egészséggel. Nos, nálunk is, másutt is még mindig nem dőlt el a vita arról, hogy nagyobb nyugdíjasotthonokat kellene-e építeni, sokkal több szakképzett személyzettel, teljes összkomforttal, alaposabb egészségügyi-orvosi ellátással, két-háromszáz idős ember részére (ahol — egyes szakvélemények szerint — könnyebb lenne megszervezni a szabadidő kihasználását, hobbiköröket összehozni stb.), vagy sokkal inkább megfelel az időskori mentalitásnak, ha a nyugdíjasok, öregek kisebb közösségekben élnek.

MINT PÉLDÁUL DALMÁDON ...

A szántói „fontánától”, vagyis a kedvelt ásványvíz forrásától mért négy kilométert pöfög felfelé a dombra a kocsink Dalmádra (Domadice). Kisközség, sőt a fogyatkozó lakosságúak közé tartozik, mert a fiatal családok lassan, ám rendre máshová költöznek a jobb munkalehetőségek után. Különösképpen azóta, hogy az iskolákat körzetesítették; jobb a gyerekeknek is, ha nem kell oda-vissza buszozniuk. S így a hatvanas évek táján épült, korszerű iskolaépület kiürült. Hét évig árválkodott az épület üresen, udvarát felverte a gaz, gazdája az eresztékeiben megülő szél. az eső és a téli hótakaró volt.

1984 augusztusában döntöttek úgy az illetékesek, hogy bizony nagy kár lenne, ha végképpen tönkremenne, s hogy megfelelő átépítéssel minden követelménynek megfelelő, kellemes és célszerű nyugdíjasotthonná lehetne alakítani. A döntést tett követte, s hogy hogyan sikerült, arról már az irodában beszélgettünk a fiatal gondnokkal, Peter Pevalával. Anna Máéayová főnővérrel, Michal Benőikkel, aki ugyan a faluban lakik, de ideje nagy részét itt tölti mint karbantartó és ezermester.

— Valamivel több. mint 1 200 000 Kcs ráfordításra