Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-12-02 / 49. szám
Az alapiskola Somotján nagy U alakú háromszintes épület a város képzeletbeli közepén. Valamikor az ötvenes években épülhetett. Előtte kis gyümölcsös, zöldséges- vagy diszkért (női ej) A gyerekricsaj a folyosón és az osztálytermekben, az iskolai zajoktól már elszokott fül számára, elviselhetetlen. Háromnegyed nyolc, lassan kezdődik a tanítás. A II. C-ben a tanító néni már az osztályban van. A katedra előtt és a padok között folydogáló nagy víztócsákat törülgeti éppen. Folyik a radiátor, pedig az igazgató elvtárs most csináltatta meg. Mi lesz itt télen! Aztán az írásvetítőt állítja be. Szlovák foglalkozás lesz az első, és a gyerekek sokkal könnyebben, játékosan tanulják meg a szöveget, ha a színes képet hozzá nemcsak a saját könyvük fölé hajolva, hanem a falra óriásira kivetítve is látják. Igaz, hogy a rajz elkészítése tegnap este egyórás munkájába került a tanító néninek, ráadásul az írásvetítőhöz való papírhoz, ceruzához is nehéz hozzájutni. De a fáradság megtérül. Hogyan lesz itt tíz perc múlva csend, szinte elképzelhetetlen. Ennyi apró gyereknek még a mocorgása is zajjal jár! — Meg lehet tanulni a rendtartást is — mondja Mészáros tanító néni. — Most már, hogy újra kezdünk összeszokni, lassan megismeijük egymást az újakkal is. a valamikori désekkel, elég ha csak szigorúbban odanézek a rendetlenkedni akaróra. Mégsem lehet mindegy, hogy huszonkilenc vagy harminckilenc gyerekkel dolgozik-e együtt naponta öt órán át. — Egyáltalán nem mindegy. Nemcsak a fegyelmet és a figyelmet nehezebb nagy csoportban fenntartani, de számonkémi sem lehet úgy és annyiszor, mint egy kisebben. Egyszerűen nincs idő arra, nem fér bele a negyvenöt percbe, hogy a gyerek rendszeresen szerepeljen az órákon. Pedig ebben a korban még nagyon fontos volna, hogy minél többször fogalmazza meg a gondolatait hangosan, elmondhassa a verset vagy a szlovák szöveget a többiek előtt. Másként hogyan fejlődjön a szókincse s azzal a gondolkodása!? És természetesen az én kapcsolatom sem lehet olyan bensőséges egy nagy tömeggel, mint egy kis közösséggel. Pedig a tanár—diák viszony személyességében rejlő erő, a pedagógus egyénisége is fontos tényező — gondolnánk akár a saját tapasztalatainkra —, talán még fontosabb a segédeszközök korszerűségénél vagy mennyiségénél is. Hogy akkor miért került sor mégis az összevonásra!? A tanító néni valamiféle osztószámot emleget, amely szerint nem lehetett mást csinálni, s amelynek a mibenlétét talán az igazgató elvtárs tudná pontosan elmagyarázni. Az ő osztálya különben azért duzzadt meg Fotó: NAGY LÁSZLÓ Régi ismerőssel futok össze. Nahát!... stb. Régóta nem találkoztunk. „Elköltöztünk” — mondja száraz hangon. — Elköltöztetek?! Ti is! Hova? „A városba.” „Tudod — legyint hozzá —. nem perspektíva ma falun maradni. A gyerekek miatt sem. Még van iskola, de meddig? Egyre fogy a gyerek." Egyszóval, elhatározásukban lényeges szempont volt az iskola. Mit mondhatnék? A közelmúlt gyakorlatával gondolva, már ami a kicsiny falusi iskolák állandóságát illeti, igaza van. — Na és most elégedettek vagytok? — érdeklődöm tovább. De ismerősöm újra csak krákog, hümmög. legyint. „Majd elválik." Hogy mi a baj? A fene tudja. De biztos, hogy nem rózsás a gyerek helyzete a városi iskolában sem. Miért, miért? „Tudod, mit! Menj el. és nézd meg magad! — kap az alkalmon az ismerősöm. — Döntsd el te magadnak, hogy végül is honnét indul hátrányosabb helyzetből a gyerek, a falusi kisiskolából, vagy a nagy és zsúfolt városiból.” Ismerősöm kétségei nem alaptalanok. Kisfia az első osztályt kezdte tavaly a somoijai (Samorín) alapiskolában. Huszonkilencen jártak egy tanterembe, hasonlóan a másik három párhuzamos osztályhoz. Csakhogy! Most szeptemberben kiderült, az L D-t felszámolták. Szélnek ugyan nem eresztették a gyerekeket, de három részre osztva hozzácsapták őket a másik három osztályhoz. Most a szülők méltatlankodnak. Nem értik, hogyan lehet osztályközösségeket csak úgy, egyszeriben feloszlatni, miféle rendeletek támogathatják az ilyesmit. (Ráadásul a dé állítólag nagyon jó osztály volt, a tanító néni elégedett volt a gyerekek egyéni teljesítményével és a lassan kiformálódott közösségi szellemmel is, úgyszintén a szülök a tanító néni munkájával.) Most harminckilencen járnak egy-egy osztályba. S ez a másik dolog, ami a szülők számára érthetetlen. Hogyan lehet ekkora létszámú osztállyal a korszerű pedagógiai módszerek szerint tanulni! Manapság, amikor az idegen nyelvek intenzív tanítása, vagy akár a számítógépek kezelésének az oktatása a bizonyíték rá. mennyire lényeges a tanítás hatékonyságánál a kis tanulólétszám! „Hát csak menj el, és nézz körül magad!” — biztat a háborgó édesapa. Elmegyek. — nehéz eldönteni, hogy a micsurini eszméket avagy az iskolagondok érdekeit szolgálja-e inkább —. mögötte nem túl tágas aszfaltpályás udvar, ám a szélében mégis elfér három, minden valószínűség szerint ideiglenesnek emelt földszintes épület, barakk. Ezekben is tantermek vannak. Hogy mennyi összesen, nehéz megállapítani. Két iskola is osztozik rajtuk, akárcsak a főépületen, s a két utcával odábbi. a valamikori polgári iskola épületén, no meg a templom szomszédságában a régi rendházon, amelynek vastag, mára vizes falait még valamikor a XVIII. században emelték. Ebben most ugyan csak raktárai vannak az iskolának, de a kényszer esetleg újra tantermekké is varázsolhatja némelyiküket Végigböngészve a listát, a legtöbb gyerek a II. C osztályba jár. Harminckilenc. A legkevesebb a két VIII. osztályba, huszonnyolc-huszonnyolc. Az átlagos osztálylétszám végig a nyolc évfolyamon a harminckettö-harmincnégy-harmincöL Évfolyamonként három párhuzamos osztály van. kivéve az ötödiket, amelyet szeptemberben az újonnan jött vidékiek miatt három helyett négy felé kellett osztani. És első osztály az idén megint négy nyílt, százharmincnégy gyerekkel. A tavalyi négy első osztályból, mint már tudjuk, az idénre három második lett. harmincötös-harmincötös, illetve harminckilences létszámmal. A II. C tanterme az egyik barakképületben van. A terem tágasnak látszik, elfér benne harminckilenc szék. Sőt! A gyerekek azt kiabálják, hogy egy szék még üres is. Az ablakok is nagyok, bár nyugatnak fordulnak, azaz délelőttönként a tanítás ideje alatt, éppen nem szűrődik be rajtuk a nap fénye, homály borul a sok apró pádra. CSALÁDI KÖR ennyire, még az évfolyamtársakhoz képest is. mert az eredeti harminchat gyerek mellé még két szülő kérte gyereke felvételét az osztályába. Hát mit lehetett, meg kell érteni a szülőt is! * * * Az igazgató elvtárs, Kiss Ernő nagyot sóhajtva csak széltálja kaiját: — Kérem szépen! Itt semmi szabálytalan, semmi törvénytelen nincs. Minden az előírások szerint történt Előveszi a nagyfüzetet, az összesítéseket és kimutatásokat, számol, oszt és szoroz. Bonyolult. de be kell látnom, a végeredmény egyezik. Mert ugyebár, ha a százharmincnégyet elosztjuk harmincnéggyel, akkor az eredmény három, és még fentmarad harminckettő. Azaz. százharmincnégy elsős gyerekei négy darab párhuzamos osztályba lehel szétosztani. Másodikban ugyanez nem megy. mert másodiktól felfelé az osztószám nem harmincnégy, hanem negyven. Azaz nem harmincnégy a megengedett. avagy előírt legmagasabb tanulólétszám osztályonként, hanem negyven. Ez a rendelet, utána lehel nézni. De hát ez azt jelenti, hogy a gyerekközösségeket. az osztályokat állandóan szét lehet. sőt. szét kell szaggatni, mert másodikban más az osztószám, ötödikben jön a sok új gyerek a környező 1—4. osztályos kisiskolákból és így tovább! — Azt jelenti. És azt is jelenti továbbá, hogy nincs is szükség új iskolára! Ha a tanulólétszám osztályonként úgyis előre megszabott, ha példának okául százhúsz gyerek akkor sem osztható szét négy párhuzamos osztályra, ha történetesen van is elegendő tanterem, mert harmíncfös osztályok százhúsz gyerekből nem lehetnek, mert az osztószám negyven, akkor felesleges a több osztályterem! — Jaj. ne mondjon már ilyet! — csapja össze kezét az igazgató. — Hisz nincs egyetlen szaktantermünk sem. mindegyikben osztályok vannak, és örökösen vándoroltatjuk a gyerekeket. Nincsenek szertáraink, nincs még egy közös tantestületi szobánk se. ahová mindanynyian beférnénk. Lent a barakkokban egyáltalán nincs helyük a pedagógusoknak, az asztalaik például kint állnak a folyosón. És hogy mi van az ebédlőnkben, arról jobb ha nem is Hátrányos helyzetben, de hol? avagy az a bizonyos osztószám
