Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-12-02 / 49. szám
Natasa Dráíková A rendezvényt Peace Caravana néven ismerte meg a világ. Azt jelentette, hogy összesen 217 csehszlovákiai, szovjet, bolgár. NDK-beli. magyar, lengyel fiatal, Sierre Leone-i. columbiai, görögországi, nicaraguai ifjúsági vezető végigutazta Európát, hogy eljusson a koppenhágai béke-világkongresszusra. Több mint 6 000 kilométert tettek meg. közben találkoztak fiatal munkásokkal, diákokkal, szakszervezeti tagokkal, békemozgalmi aktivistákkal, kommunistákkal, kereszténydemokratákkal. Találkoztak olyanokkal, akik naponta és elkötelezetten hitet tesznek a béke mellett, de olyanokkal is. akik közömbösek a világ eseményei iránt. Cikksorozatunk e W találkozások során szerzett élményekről szól. A régi idők karavánjai a kontinenseken áthaladva nemcsak árut vittek magukkal, hanem híreket is. Őseink a kereskedők révén értesültek az övéktől távol eső országok eseményeiről. A mi karavánunk küldetése is a hirvivés volt. Tagjai ezért utaztak három héten keresztül, hogy maguk győződhessenek meg arról, miként vélekednek a fiatalok a világ leglényegesebb dolgairól. Vágyakról és tervekről esett szó ezeken a találkozókon. Az utazás tárgyi emlékei a Bécsben, Münchenben, Amszterdamban, Genfben, Koppenhágában és máshol eltöltött találkozások óráira emlékeztetnek. Szinte hihetetlen, hogy oly gyorsan elmúlt az a három hét. Pedig kezdetben nem is hittük, hogy e rövid idő alatt meg lehet tenni 6 000 kilométert Európában, és közben még arra is jut idő, hogy vitaesteken, nagygyűléseken, tüntetéseken vegyünk részt, hogy megtekintsük a műemlékeket, múzeumokat, hogy táncoljunk a diszkókban, és hogy ott legyünk a koppenhágai béke-világkongresszus rendezvényein. Visszatérve a mindennapi életbe, eltartott egy ideig, amíg az ezernyi élmény elrendeződött az emberben. A „rajt" színhelye: Budapest. A magyar ifjúsággal a Petöfi-csarnokban találkoztunk, és itt írták be az első neveket abba a vaskos könyvbe, amely végül is aláírásokkal lett tele. Európa sok országának fiataljai azt juttatták kifejezésre: nem feledkezett meg a világ Nelson Mandeláról, aki a Dél-afrikai Köztársaságban évtizedek óta börtönben sínylődik, mert felemelte szavát a négerek faji elnyomása ellen. A magyar fővárost elhagyva azok, akik alaposabban ismerik Budapestet még hosszan ecsetelték szépségét, a látnivalókat, így csak sajnálni tudtuk, hogy nem mentünk végig az Erzsébet-hídon, hogy nem voltunk a Vörösmarty cukrászdában, hogy nem kávéztunk valamelyik körúti kávéházban, hogy a Nemzeti Galériát sem nézhettük meg ... Turistaként utaztunk, és lépten-nyomon tapasztaltuk, hogy a turizmus mennyire hozzájárulhat a kölcsönös megismeréshez, a kapcsolatok ápolásához. És azt is nagyon gyakran tapasztaltuk, hogy a nyugat-európai fiatalok úgyszólván semmit vagy csak nagyon keveset tudnak hazánkról, népünkről, békevágyunkról. Elképzeléseikre igen gyakran rányomja bélyegét a szándékos félretájékoztatás. Brüsszelben például egy téren szóba elegyedtünk hollandiai lányokkal. Kiderült, hogy nem is tudják, hol van Csehszlovákia. Az első állomás Bécs. Fischemendében vacsoráztunk — ez már az osztrák fővároshoz tartozik —, a kommunisták vendégei voltunk. Klubjuk faliújságja elárulta, hogy gazdag és sokrétű itt a tevékenység, sok ember azonban csak azért nem jön ide be, mert az épület a kommunistáké. Az már más lapra tartozik, hogy a kommunisták számos követelésével egyetértenek. Egyetértenek a munkanélküliséget illetően, a környezetvédelmi kérdésekben és sok más területen. Már 11 éve működik a klub, és a lakosság szívesen hozzájárul támogatásához. U tunk célja: a béke gondolatának terjesztése, így a beszélgetések során is gyakran visszatérünk a békemozgalom kérdéseihez. Az osztrák békevédök mozgalma akkor bontakozott ki, amikor a világpolitikában napirendre került a neutronbomba kérdése. Sok osztrák akkor ébredt fel a semlegesség letargiájából, amikor az amerikaiak úgy döntöttek, atomfegyvereket helyeznek el az osztrák határ közvetlen szomszédságában, Bajorországban és Olaszország északi részében. Noha a tüntetéseken igen sokan vettek részt — az 1983. május 1 5-ei bécsi megmozduláson több mint százezer személy volt —, a rakéták telepítésére sor került. Sok embernek kedvét szegte, hogy a kormány nem vette figyelembe a választók nézeteit, Így némileg lanyhult az aktivitás a békemozgalomban. Az atomfegyverek telepítésébe azonban nem nyugodtak bele. Újabban megint módosult a helyzet, és főleg a fiatalok támogatják a békés egymás mellett élés gondolatát. A béke erői most némileg felélénkültek a Német Szövetségi Köztársaságban is, éppen utazásunk napjaiban készítették elő Hasselbachban a nagy békedemonstrációt. Hollandiában megtudtuk, hogy az akció nagyon eredményes volt. A jólneveltség megkövetelte volna, hogy elköszönjünk vendéglátó házigazdáinktól. De az osztrák kommunistáknak is, nekünk is sok mondanivalónk volt. Nem könnyű kommunistának lenni egy kapitalista országban. Mert az antikommunizmust még a magát semlegesnek mondó kormány is támogatja. Ezt még azok is bizonyítják, akik a második világháború éveiben szörnyű tapasztalatokat szereztek a koncentrációs táborokban. De nemcsak idős emberek panaszkodtak az antikommunizmus megnyilvánulásaira, hanem fiatalok is a belgiumi Genfben, Hollandiában, Luxemburgban és Dániában. Már jócskán benne vagyunk az éjszakában, amikor elköszönünk vendéglátóinktól. Az éjszakai Bécs csendes és fényesen kivilágított. A távolban ott mered az ég felé a Szent István székesegyház 146 méter magas kivilágított tornya. Ez az ország leghíresebb gótikus építménye. Másnap korán ébredünk. Kísérőnk szeretne minél többet elmondani a városról, az országról, az emberekről, életükről és munkájukról. Még diák, Csehszlovákiában még soha sem járt. „Talán — mondja —, ha befejezem a tanulmányaimat, egyszer erre is sor kerül. Talán pénzem is lesz rá ..." A császárváros megtekintésére egyetlen nap nem elegendő. Hiszen lassan fennállásának 2000. évfordulóját ünnepük. Időszámításunk kezdetén alapították a római légiók. A neve akkor Vindobona volt. Bécs történelme szorosan összefügg nemzeteink történelmével is. Gyorsan végighaladunk a nevezetes helyeken, a Hoffburgon, Schönbrunnon, körüljárjuk az UNO-City új épületeit (Bécs az ENSZ egyik központja). Azt a teret is megtekintjük, amely nem éppen dicsőségesen vonult be a történelembe; 1939 szeptemberének utolsó napján a bécsiek százezrei — abban a reményben. C nős)
