Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-12-02 / 49. szám
— Nem adjuk az iskolát! Két iskolatörvény engem véd, meg a nemzeti bizottság és a szülök is mellettünk állnak. A józan parasztész is azt diktálja, meg a megfontolás. hogy maradjon a faluban az iskola, ne kelljen buszozni a gyerekeknek. A nagytárkányi iskola is majd csak rájön, hogy önmaga ellen dolgozik, ha bennünket bekebelez. Honnan vesz majd gyereket. ha megszorul? Jobban kellene gazdálkodnia a gyerekekkel, s akkor odacsábulnának az iskolába, nem kellene tartaniuk a létszámcsökkenéstől. Színjátékkal, muzsikával csábítjuk mi a gyerekeket, nem akarnak azok más iskolába menni. Másrészt magunk alatt sem vághatjuk a fát, a legügyesebbeket perszehogy nem adjuk oda! Mi minden „fejnek“ örülünk, nincs itt elitszemlélet, ha koszos a cigánygyerek. akkor megmossuk. Azért is vezettettük be a vizet! Tizenhat gyerek jött át most is az óvodánkból, talán jövőre lesz egy egész osztályra való elsős. És nem kell összevont osztályt nyitnunk. Most is kaptunk egy napközis nevelőt! 2. Tömött gomolyagokban hull a sötétség a falura, elállt az eső. A besötétedésig ez a legtitokzatosabb idő, csak a lombjukat vesztett fák halvány körvonalai látszanak. A macskák is a melegre húzódnak, nem ereszti el őket a benti melegség. — A szövetkezet megszűnésével kezdődött minden — mondja Sárády Tiborné. az iskola volt igazgatója. — Mert, ugye, az alap határozza meg a felépítményt. Jól menő szövetkezet volt a miénk, a legjobb errefelé. A környéken már mindenütt állami gazdaságok voltak, nem volt kivel összetársítani, elnyelte hát az állami gazdaság. Érdemes lenne kikutatni. mit jövedelmezett a szövetkezet kebelén a kistárkányi halár, s mennyit ér most. Kihúzgálták a gyümölcsfákat. Hortobágyot csinálnak a tiszakertekből! Pedig egy emberöltő nem elég ahhoz, hogy ilyen liget kifejlődjön! Két kézzel dobálta az elbocsájtócédulát a gazdaság, annyi fiatal otthagyta akkor! De még a mezőgazdaságot is! Hetvenhétben történt mindez, s azóta csak megyünk lefelé. Magukénak érezték az emberek a szövetkezetei. a szövetkezet a falut, megépült a vendéglő, hatvannégyben a kultúrház, havonta kijárt a színház, szépen gyarapodunk. Az egyetlen épület, ami azóta épült, az óvoda, de még abban is a szövetkezet segített.S azóta nincsen semmi. Megfojtották a falut. Pedig igényes emberek lakják, szerelték a közösségi összejöveteleket, szeretnek kapaszkodni. Itt már az 1600-as években a falu negyvenöt százaléka ítástudó volt. — Beletörik lassan az ember. Küszködik a létért, könyörög, hogy engedjék be a kultúrházba próbálni, faarccal ül. ha odavágják a gyűlésen: Maga milyen jogcímen jött ide? Nagyon nehéz. Rossz, ha visszadobják az embert, a roszat látják szüntelen benne. Ezért csak ülök otthon, és sütöm a tököt. Úgy tetszik, másra nem vagyok képes. 3. Fényképek szóródnak elénk, színi előadásokat. rendezvényeket mutatnak. Szép élet lehetett a faluban, szerették a színházat, a könyveket, a mulatságot. Hogy törhetett kerékbe mindez?! A múlt választási programból szinte alig teljesítettek valamit, nem épült meg az üzlet, a járásnak csak ebben a sarkában nincs vezetékes ivóvíz (mikor Csemvőre kötötték. ide is be lehetett volna húzni), nem állítottak új buszmegállót, az utak állapota aggasztó ... Tíz éve nem volt kinn a színház, az idei előadás Orlovszkyné lelkesedésének köszönhető (a falu vezetősége inkább gátja, mint segítője volt ebben); a lakosság évről évre apad, jelenleg ezerszáz lélek lakja a valamikori virágzó községet. A 80/81-es tanévben már osztályokat kellett összevonni. . . Apró-cseprő dolgokon múlik minden. Hiába szervezték meg az állapotokat tovább nézni nem tudók a társadalmi munkát a vegyesbolt bevakolására, szervezték be a kőműveseket, szétkergették az összegyűlt embereket. Hogy sor kerül" majd arra is, az üzlet alapozásakor! A szervező meg gondolkodjék a maga dolga felől. Azóta is csak a tégla mutatja magát a málladozó falon. Az öregek ünnepsége körül is zajos volt az intézkedés. A vegyesboltból is nemsokára anyaságira megy az elárusitónö, az erre illetékesek csak kérdezgetik, visszajön, ugye. fél év múlva. . . Ahelyett. hogy helyettesről gondoskodnának. — Mit csinált itt a falu elöljárósága? — Erre nem válaszolok — mondja Várady Ilonka, az elnök. — Csak májustól vagyok hivatalban. Beteg is voltam. Tőlem csak ezután kérhetnek bármit is számon. — De mégis, előtte tisztviselő volt a hnb-n. Láthatta, hogy mi folyik. — Holnap megkezdődnek a munkálatok az üzleten. S a többi is meglesz lassacskán. Én nem beszélek, inkább cselekszem. Öt év múlva jöjjenek körülnézni! Dobó Bandi bácsi örökmozgó embere a falunak. Még a reménytelenségben is lát fénysugarat, mostani szóval talán menedzsernek nevezhetnénk a fajtáját. Mindent összehoz, elintéz, s olyan tiszta lélekkel teszi ezt. mint mostanság kevesen. Bodor Imre. a helyi pártszervezet elnöke ül nála. akivel megoldást keresnek. Hogy mire ? — Neve volt valamikor a tiszakerteknek. Eszes volt a régi parasztember. Rájött, hiába ültet az árterületre zöldséget, az áradás letarolja azt. Gyümölcsfákat telepített hál a töltésen túlra, ami a falut is védte. Agbogaikkal a fák felfogták a zajló jégtáblákat, hogy ne törjék át a töltést, és hasznot is hoztak. Trágyázza a Tisza a földet, tiszta klímája párálja a gyümölcsöt, míg mások csepegtetős öntözéssel küszködnek, addig itt a természet párologtat. És ettől volt egyedülálló a zamatja a tiszakerti almának! S mindennek lassan vége. Mióta meghozta az SZNT a törvényt, hogy a biztosító az árterületi károkért nem fizet, legelőket csinálnak az árterületekből. Mert ugye, vége szakadt az üzletelésnek, a jólétnek, a... A kecske is jóllakott, a káposzta is megmaradt. Könnyebb a dolgokat, ugye. csak egy felől nézni, ahonnan kisebb az ellenállás. Pedig Kánaán ez az árterület a Tiszánál. Meg ugye. az állami gazdaságnak nincs elég embere, a fát metszeni kell. az almát szedni, meg a tervet is teljesíteni. Kiszaggatták hát a fákat, s legelő lesz a helyükben. Hortobágy. S mi Magyarországról hozzuk az almát, meg telepítjük drága pénzekért a gyümölcsöst, mikor itt van a szemünk előtt! A szomszéd falu határában. Salamonban (amely már Kárpátaljához tartozik), ugyanilyen gazdag tiszakertek vannak. És onnan Moszkvába hordják fel a termést! A szovjeteknek jó. ők továbbfejlesztik, ápolják; mi meg kihúzgáljuk. Mert ilyen gazdagok vagyunk. Itt rothad meg az alma a fák alatt; a kistermelő még leadni sem tudja. Terebesen épülhetett volna konzervgyár "is. annyi itt az olcsó alapanyag. Úgy nő nálunk a szilva, mint a fű. S mikor szóltunk, kulákoknak neveztek bennünket, akik a magukét féltik. Hát persze, hiszen benne van a kezünk munkája. Az életünk ... — Ha már ezzel így jártunk, legalább az álmodó Tisza-partot szeretnénk viszszavarázsolni. Megalakítottunk egy bizottságot és a rekreációs központ támogatásával üdülőparttá szeretnénk varázsolni a Tiszát. Kilenc év után most újra megrendeztük a Tisza-napot, tízezer ember tapsolt újra a Tiszánál. Szép ünnepséget rendeztünk a bevételből az öregeknek. akik ezért bármikor eljönnek segíteni fát. bokrokat ültetni. Mert így kell gondolkodni! Gondozni akarjuk a Tiszát, kihasználni a természetes strandot, a gyógyító homokot, ami itt van a lapályon. A csehek ódákat zengenek róla. Csak össze kell fognunk, s megvalósulhat az álmodó Tisza-part! 4. Szél horzsolja végig a parti füzes leveleit, dideregnek a fák a mélyülő alkonyatban. A falukrónika utolsó bejegyzését nyolcvanegyben keltezték, mikor is a gondos kezű krónikás kiszakadt a faluból és elköltözött Helmecre (Kráíovsky Chlmec). Azóta nincs bejegyzés. „Nem vagyok ítélőbíró, csak krónikás. Azt írhatom. amit magam is látok, azaz hogy nem látok én sem“ — végzi hírmondását. NAGYVENDÉGI ÉVA
