Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1986-12-02 / 49. szám

A karallanul lettem flihamija két pályakezdő pedagógus beszélgetésének. Először örültem, nagyon örültem annak, amit hallottam. Lelkesedéssel, valóban fiatalos lendülettel beszéltek első tanítási élményeikről, arról, milyen jól érzik magukat a kis elsősök, másodikosok, harmadikosok kö­zött. még akkor is. ha nem éppen ennek a korosztálynak a tanítására készültek. De — mondták — ez nagyon jó iskola. És beszéltek tovább arról, hogyan próbálják ki az iskolában tanult módszereket, melyik válik be, melyiken módosítanának kevéske tapasztalatuk alapján, majd ar­ról. hogy a kis apróságokat hogyan tudják megnyerni a tanulásnak, vagyis a munkának, hogyan tudják a kis zabolátlanokat is megfegyelmezni játékosan, de azért szigorral. Ha most nem tudjuk őket fegyelmezni — bizonygatták egymásnak —. akkor később már aligha, a tananyag átvétele pedig nem várat magára. Mondom — örültem szavaiknak. Láttam, hogy csitri kinézésük ellenére két felelősségének tudatában levő fiatalról van szó. Olyanról, aki tudja, nem mindegy, hogyan viszonyul a rá bízott „nyersanyag”formálásához, milyen eszközöket alkalmaz pedagógiai munkájában, hiszen a formálódó emberke ugyan nagyon fogékony az új ismeretekre, de egyben nagyon érzékeny, és könnyen elriasztható a tanulástól. Beszélgetésüket hallgatva azt is örömmel tapasztaltam, hogy alkotó típusú fiatalok, akik az iskolában tanultakat kisebb-nagyobb sikerrel próbálják különböző gyakorlati fogásokkal kiegészíteni. És úgy látják, jó úton haladnak, pontosabban haladnának, ha . Ha nem tapasztalnák lépten-nyomon azt néhány idősebb munkatárstól, hogy kezdeményezéseiket nem veszik jó néven, hogy szinte gáncsolják őket munkájukban — mégpedig mindenjéle magyarázat nélkül „Legalább azi mondanák meg, miért csinálom ezt vagy azt rosszul — fakadt ki egyikük —, hiszen én tanulni akarok tőlük, az idősebbektől! ” Beszélgetésük ettől kezdve inkább már indulatos volt. mint jókedvű, és panaszaik hallatán az én jókedvem is elszállt. Ilyenek lennénk mi, .felnőttek”? Hiszen a két különböző munkahelyen dolgozó fiatal meglepően azonos jelenségekkel találta magát szemben. Pedig nem akartak ők általánosítom, sőt, nagyon is elnézően szóltak egy-egy idősebb kollegájuk kicsinyes gáncsoskodásáról. Mentse get keresve számukra, amiért segítség helyett akadályoz­zák munkájukat. „Lehet, hogy mi is ilyenek leszünk, bár nem szeretnék ilyen lenni” — szögezte le egyikük kissé keserűen, de azért Jialalos lendülettel summázva ezzel első munkahelyi tapasztalataik megvitatását, majd átváltottak egy más témára. Elgondolkodtam: milyen sokat is beszélünk mi a fiatalok munkára neveléséről, a tananyagok szerves részét képezik az ilyen tárgyú foglalkozások már az alapiskolá­ban. Beszélünk a munka fontosságáról, társadalomgyara­pító és emberformáló szerepéről, különböző módokon próbáljuk már a gyermekeket rávezetni a munka megbe­csülésére, szeretetére. A gyermek, a fiatal fogékony, elhiszi, amit a felnőttől hall, és izgalommal várja első munkahelyét, ahol bizony gyakran teljesen mást tapasz­tal. Márpedig az itt tapasztaltakat viszi magával, és félő. hogy majdnem saját maga is így fogadja majd pályakezdő munkatársát, eleve kizárva a jó munkahelyi légkör kiala­kulását, a jó kezdeményezések felkarolását. PÁKOZDI GERTRUD Az első munkahely I H I >.■■■ IGOR GRUSSMANN telvéte A Szlovákiai Nőszövetség hetilapja XXXV. évfolyam Főszerkesztő: PÁKOZDI GERTRÚD Főszerkesztő-helyettes: JANDÁNÉ HEGEDŰS MAGDA Megbízott szerkesztőségi titkár: HRTANNÉ ZSEBIK SAROLTA Grafikai szerkesztő: ORDÓDY DÉNES Kiadja a Szlovákiai Nőszövetség KB ZIVENA kiadóvállalata.. 812 64 Bratislava. Nálep­­kova 15 — Szerkesztőség: 812 03 Bratislava. Leninovo námestie 12. Telefon — titkárság: 334-745 — Terjeszti a Posta Hirlapszolgálat — Megrendelhető bármely postahivatalban vagy kézbesítőnél — Előfizetési díj negyed évre 36.40 Kcs. — Külföldi megrendelések: A Pos­­la Központi Sajtókiviteli és Behozatali Szolgálat — PNS, Űstredná expedicia a dovoz tlace. 810 05 Bratislava. Gottwaldovo nám. 6. Magyarországon terjeszti a Magyar Posta, előfizethe­tő bármely postahivatalnál, a kézbesítőnél és a Posta Központi Irodánál (Budapest V„ József nádor tér 1.) Előfizetési díj: évi 180,— Ft — Csekkszámlaszám MNB 215-96 162 — A SUTI 6/28 engedélyével. Nyomja: Vychodoslovenské tlaőíame n. p.. 042 67 Koiice. Svermova 47. Indexszám: 49 413 Kéziratokat és képeket nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Címlapunkon: Törőcsik Mari színművész Bralis­­lavában KELETI ÉVA felvétele

Next

/
Oldalképek
Tartalom