Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-11-25 / 48. szám
Nem tudom, mért akarsz rólam írni. Mit is írhatnál ?! Nem vagyok én senki, nem csináltam semmit. Én csak egy egyszerű nő vagyok. Ja, a tábor! Hát azt azért csinálom, mert... Mert három dolgot imádok az életben: a fákat, az öregeket és a gyerekeket. Namost, olyan szófogadó, értelmes és aranyos gyerekek, mint ezek, kevés van a világon. Hát akkor mért ne tennék meg értük annyit legalább, amennyit tehetek?! Én nem vagyok amatőr csillagász. Dehogy. De borzasztóan örülök, hogy például az idei táboruk jól sikerült. Megérdemlik. És hogy én ebben legalább csak annyira segíthettem őket, hogy kentem a pástétomos kenyereket uzsonnára, elvittem a kisebbeket ebédelni. Hogy a nagyoknak éjszakánként. amikor már alig láttak a fáradtságtól, de még el nem mozdultak volna a távcsöveik meg a számítógépjeik mellől, legalább a kávét főzhettem literszám, nekem már ez elég boldogság! Sokan megkérdezték, hogy miért csinálom, miért ezzel töltöm a nyári szabadságom, mit kapok én ezért? Hát mit kapnék! Semmit. Én nem vagyok szakember, mint a többiek, én csak a pénzüket kezelem, meg a szervezésben segítkezek. Zsiga megbízik bennem, hát ez nekem jólesik. Jólesik, hogy szükség van rám ... nemcsak a két fiamért tehetek valamit... A Duna Menti Tavasz szervezésébe szoktam még besegíteni, aztán a képzőművészeti alkotótáborba is eljártam, bár az most igen lehanyatlott. Talán mert ott sohasem volt olyan közösségi szellem, min például itt, a csillagászok körében. Azt gondolom, jó, ha az ember időnként kap némi utasítást, hogy csinálja, jó-e, amit csinál. Ott meg soha nem mondtak semmi véleményt a munkáinkról. Nekem ez nagyon hiányzott. Én csak a könyvekből tanultam tájékozódni a művészetekről a festészetről. Hát sajnos a tábor nem sokban egészítette ki az elméletbeli ismereteimet, pedig évekig jártam velük. És hát az, hogy az embernek van némi tehetsége, az még nem elég. Most éppen a Csallóközi Kulturális Napokra készülünk. Akkorra szeretném összeválogatni a táborbeli munkáim javát. Befejezném még ezt a szövést, a Napraforgókat, a Tűz tánca már kész. Sajnos nincs állványom. Egy festőállvány háromszáznyolcvan korona. Hát (nőí=D nekem annyi sose lesz. Pedig arra már rátehetném a szövőrámát is, nemcsak így a földön gugyorodva kéne dolgoznom. Én nem gyűjtöm a pénzt, meg az anyagiakat. Hát látszik is rajtam! Bár az is igaz, hogy például akkor is magam varrnám meg a ruháimat magamnak, ha jobban állnék anyagilag. Azt tartom, egy nő legyen sokrétű. Ne csak háziasszony meg feleség legyen, ha már egyszer a férfiak maguk mellé emeltek bennünket, ne érje be ennyivel. Főleg, ha egyedül van, és még a körülmények is rákényszerítik. Az a szerencsém, hogy rááll a kezem a munkára. Kötés, varrás, szövés, szögelés, jöhet bármi. Azért ilyen csúnyák a kezeim. Túldolgozottak. Talán az is a baj, hogy néha túlhajtom magam, aztán idejutok, mint most is. Betegszabadságra. Dehát jött a szeptember, két nagy gyereket kellett felkészítenem az iskolába. Meg aztán úgy vagyok ezzel, hogy sajnálék elmulasztani akár csak egy órát is az életből... A fiaim napjai is annyira telítettek. mm ELMONDJA CSÖRGŐ ZSUZSA
