Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-11-18 / 47. szám
Az életet adó ... A 45. HÉT ESEMÉNYEIBŐL: • A Mozambiki Feiszabadítási Front pért, a Frelimo új elnökévé és a Mozambiki Népi Köztársaság elnökévé Joaquim Chissanót, a Frelimo KB Politikai Bizottságának tagját, volt külügyminisztert választották meg az októberben repülőszerencsétlenség következtében elhunyt Moises Machel helyébe. • 1986. november 3-a és 5-e között a Román Szocialista Köztársaság fővárosában megtartották a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának 42. ülésszakát. Az ülésszak határozatban szögezte le az együttműködés sokoldalú elmélyítését, hangsúlyozva, hogy a jelenlegi szakaszban az egyik legfontosabb együttműködési feladat a termelési szakosítás és a kooperáció további kiszélesítése. • Faágában Josef Korőák és Viktor Lomakin, Bratislavában Ludovít Pezlár és Jurij Kandalov mondott ünnepi beszédet a nagy októberi szocialista forradalom 69. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepi gyűlésen. A szónokok megemlékezvén beszédükben a sorsfordulót jelentő történelmi eseményről hangsúlyozták, hogy barátságunk, együttműködésünk a világ első szocialista államával állandón mélyül és fejlődik. • Eduard Sevardnadze és George Shultz megbeszélései a bécsi utókonferencián nem hoztak haladást a béke ügyében. Ezt jelezte a szovjet külügyminiszter repülőtéri nyilatkozata röviddel elutazása előtt Bécsböl, s ugyanezt bizonyította az amerikai külügyminiszter sajtóértekezlete a tárgyalásokat követően. Shultz leszögezte: az USA nem mond le az SDI-ről, mivel az számára létfontosságú. Az újságírók kérdéseire válaszolva kijelentette, egy újabb szovjet—amerikai találkozó megtartása nem volt a megbeszélés témája. • A CSKP KB Elnöksége megvitatta azon tárgyalások eredményeit, amelyeket Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök Magyarországon tett baráti munkalátogatása során Kádár Jánossal, az MSZMP főtitkárával folytatott. A jelentés hangsúlyozta, hogy a két ország és a két nép kapcsolatai magas színvonalon fejlődnek mindkét fél javára. Kifejezi ezt a két ország 2000-ig terjedő hosszú távú gazdasági és tudományos-műszaki együttműködési programja is, amelyet a két főtitkár írt alá és amely kitűzi a két ország gazdasági kapcsolatai elmélyítésének alapvető céljait és fő irányait. • Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök vasárnap Moszkvába utazott, ahol részt vett a KGST-tagországok testvérpártjai vezető képviselőinek munkatalálkozóján. • Fidel Castro, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a Kubai Köztársaság Államtanácsának és Minisztertanácsának elnöke útban a KGST-tagállamok testvérpártjai vezetőinek munkatalálkozójára, rövid időre megállt Faágában. A vendéget a ruiynéi repülőtéren fogadta többek között Lubomír Strougal. a CSKP KB Elnökségének tagja, szövetségi miniszterelnök. Betéve tudjuk képletét, ismerjük vegyi és fizikai tulajdonságait, nélkülözhetetlen táplálékaink között tartjuk számon, tisztában vagyunk azzal, hogy a Földön előforduló valamennyi organizmus létezéséhez, fejlődéséhez pótolhatatlan környezetet teremt. Vagyis tudatosítjuk, a VÍZ az ember és az egész természet létének egyik alapfeltétele. Kincs, amelyet ezer meg ezer célra használunk, felhasználunk, kihasználunk ... És az sem ismeretlen számunkra, hogy bolygónk fejlődésével egyetemben fokozatosan változott a víz kemizmusa is, amelyhez hatékonyan alkalmazkodtak az élő rendszerek, s ennek köszönhetően tökéletesedtek az evolúció során. S ha a környezettényezők ősidők óta befolyásolták is a víz vegyi összetételét, az az ismert természetbeni körforgása által, a természetes öntisztító folyamatok segítségével újra, meg újra visszanyerte eredeti tulajdonságait. Ám az ez idő tájt végbemenő kemizáció következtében egyre több, ember által előállított vegyi anyag kerül a víz környezetébe. Közvetve, vagy közvetlenül a vegyileg szennyezett talajon, illetve levegőn keresztül. Márpedig a vízben sokasodó só koncentrátumok, ásvány olajok, tisztítószerek, ipari trágyák, növényvédő-szerek, szennygázok stb. kedvezőtlen feltételeket teremtenek az élő rendszerek létéhez, fejlődéséhez, mert gátolják a víz imént említett természetes öntisztító folyamatát, s a víz fokozatosan „holttá" válik. Az emberiség viszonylag sokat tesz azért, hogy a kemizáció a lehető legkevésbé ártson bolygónk vízállományának. Tisztítja az általa szennyezett vizeket, módosítja a vízkészleteket veszélyeztető termelési eljárásokat, természetvédő mozgalmakat szervez, hogy a természet, így a víz védelme is minden ember szívügye legyen, sőt törvényeket szab védelme érdekében. Csak éppen Földünk vizei szennyeződnek szinte zavartalanul tovább. Rohamosan növekszik a bennünket körülvevő szennyvízmennyiség és vészjóslóan csökken ivóvízkészletünk. A helyzetet különösen súlyosbítja az a tény, hogy jó öreg planétánk vízkészletének amúgy is csak elenyésző hányadát használhatja fel az emberiség. A Földön a becslések szerinti 1 337 millió km3 összvízmennyiségböl mindössze 37 millió km3, tehát alig 3 százalék az édesvíz. Ennek viszont kb. 78 százalékát a sarki jéghegyek alkotják, nem egészen 22 százalékát a föld alatti vizek és csupán 1 230 km3 (0,003 % !!!) a felszíni víz, amelyet az ember aránylag egyszerűen tud hasznosítani. Márpedig, ha figyelembe vesszük — s a Föld rohamosan szaporodó lakossága, illetve annak alapvető szükségletei miatt figyelembe kell vennünk —, hogy egy ember szervezetének naponta (étel vagy ital formájában) legalább másfél liter vízre van szüksége, hogy ma az iparilag fejlett országokban az egy főre eső napi átlagos vízszükséglet 250 liter (Csehszlovákiában 320 II), akkor bizonyára érthetőbbé válik mindenki számára a vízügyi szakemberek egyre erősödő aggodalma. Hiszen az aligha kétséges, hogy több ember számára több étel, ital, orvosság, energia, vas, műanyag, papír stb. is szükségeltetik majd. S ha elgondoljuk, hogy 1 m3 szennyvíz tisztításához 12—15m3 tiszta víz szükségeltetik, amelynek előállítási költsége 1984-ben 2 korona 21 fillérre rúgott köbméterenként, akkor bizonyára sokat mondó adat a laikus számára is, hogy 100 liter tej feldolgozásához 400—700 liter, 1 kenyér gyártásához kb. 2 500 liter, 100 kg papíréhoz 10 000—50 000 liter, 1 gépkocsiéhoz 100 000— 500 000 liter jó minőségű víz szükséges. 1 tonna acél előállításához mintegy 250 000 liter, 1 tonna szintetikus gumi gyártásához 2 000 000 liter. 1 kg antibiotikuméhoz pedig 4 000 000 000 liter tiszta vizet kell felhasználni. S ugye, ez a rövid felsorolás az emberiségnek saját létfenntartásához szükséges, vízfogyasztással járó tevékenységének csupán parányi töredékére utal. A növekvő iparosítással például hovatovább jelentősebb szerepet kap a víz. 1 000 kWó villanyáram előállításához 220 m3, .1 tonna rézéhez 5 000 m3, 1 tonna műselyeméhez pedig 950 m3 vízre van szükség. S ha már számadatokkal halmozzuk el a kedves olvasót, hadd említsük meg azt is, hogy a mezőgazdasági termelés intenzifikálása ugyancsak egyre növekvő igényeket támaszt a vízgazdálkodással szemben. Míg például 1970-ben Csehszlovákiában az állattenyésztés 32 millió m3 vizet emésztett fel, addig öt évvel később 68 millió m3-t. Mig 1970-ben 113 millió vizet öntöztünk el az ország termőföldjeire, addig 1975-ben 915 millió m3-t. (2000-ben erre a célra előreláthatólag 2 milliárd m3 vizet használunk fel.) Csakhogy ellentétben az óriási ütemben növekvő vízfogyasztással, a vízzel szemben támasztott minőségi elvárásokkal, világszerte szinte szennycsatornákká változnak a folyók, amelyek még a végeláthatatlannak tűnő tengerek, óceánok vizét is képesek tönkretenni, és sok helyen hasznavehetetlenné válnak tőlük a föld alatti vizek. S miközben kongatjuk fejünk felett a vészharangot — ha a szándék távol áll is tőlünk —, nagymértékben hozzájárulunk ahhoz, hogy mások és saját magunk vízellátásáról minden évben riasztóbb képet kapjunk. Úgy tűnik, nem elég intő jel az ENSZ hitelesnek tekinthető felmérése, amely szerint a nyolcvanas években kb. 25 000 (!) ember hal meg naponta ivóvizhiány miatt, évente meg százezrek a vegyileg és biológiailag szennyezett ivóvíztől! Az, hogy az ENSZ az 1981—1990-es évekre meghirdette a „tiszta víz évtizedét”, s ennek kapcsán felhívta a világ minden országának kormányát: hathatósan és minden eszközzel igyekezzenek országaik lakosságát elegendő jó minőségű vízzel ellátni, tiszteletreméltó célkitűzés. Ám annak elérése nem csupán egyegy ország államhatalma igyekezetének függvénye, hanem az egész emberiségé. Az, hogy hazánk legfelsőbb párt- és állami szervei komolyan veszik az életet adó víz „segélykiáltását", egy pillanatra sem vonható kétségbe. A felszíni és föld alatti vizek rendszeres óvását, az ipartelepek és a mezőgazdaság környezetszennyező hatása ellen, párt- és kormányrendeletek, sőt törvények irányozzák elő. Külön intézkedések történtek annak érdekében, hogy az egész ország területén megfelelő hatékonyságú szennyvíztisztító állomások létesüljenek, hogy pl. a Csallóköz alatt elterülő — Közép-Európa legjelentősebb — ivóvízkészletét (az előzetes becslések szerint mintegy 10 milliárd m3) ne tegyük tönkre stb. Az SZSZK Erdő- és Vízgazdálkodási Minisztériuma jelentése szerint mindezek ellenére nincs okunk elégedettségre. Jócskán akad még olyan vállalat, földműves-szövetkezet, amely vízgazdaságunk védelmére nem fordít kellő figyelmet. S hogy mindez milyen súlyos következményekkel jár? Nos, erre a kérdésre majd jövö heti számunkban próbálunk választ adni. BARANYAI LAJOS (nŐ3)