Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1986-11-04 / 45. szám

- CSALÁDI KÖR ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------... és TE m

iért is szívsz tulajdonképpen ?

A dohány és a dohányzás mintegy négyszáz éves történelmében jó háromszáz esztendő azzal telt el, hogy mint orvosságfélét, az egekig magasztalták és mint pusztító mérget, ki akarták seprűzni a világból. A dohányzást egyesek ajánlották, míg mások büntették, sőt voltak idők és helyek, ahol a dohányosokra akár a halálbüntetést is kimérhették. Másfél száz évvel ezelőtt ebből a váltakozó sikerű küzdelemből a dohány került ki győztesen. Napóleonnak köszönhetjük, aki a dohány termelését, feldolgozását, a belőle készült termékeket állami monopol alá vetette, s azóta nemigen akadt államférfi, aki az államkasszába ebből befolyó összegektől el akarta volna ütni az államot. S így mára nincs olyan ország a földkerekségen, ahol az emberek ne dohányoznának. A gyárak évente sok milliárd füstölnivalót gyártanak, s akik e szokás rabjaivá váltak, évente jövedelmük egy részét ki is fújják a levegőbe. De a mérgező anyagok a szervezetükben maradnak és szorgalmasan, rendszeresen végzik romboló munkájukat.

Dohányzáskor nemcsak nikotin, ami egyébként jellegzetes idegméreg, hanem a dohány égési termékei és még számos más vegyi anyag is kerül a szervezetbe. Többek között szénmonoxid, széndioxid, ciánhidrogén, kénhidrogén, ammónia, piridinbázisok, metilalkohol, vajsav, gyanták, gyantasavak stb. Persze, egyetlen dohányos sem tartja ezeket a mérgező anyagokat észben, csak azt tudja, hogy újból meg újból rá kell gyújtania. S ebben a nikotin a vétkes: ha csökken a vér nikotinszintje, s mennél mélyebbre, annál mohóbban nyúlunk a „bűzrudacska" felé.

Századunkban több orvosi tanulmány látott napvilágot a dohányzás káros hatásáról, de szinte valamennyi pusztába kiáltott szó maradt. Mígnem a hatvanas évek derekán elkezdődött az a „cigarettaháború", amely napjainkig tart, s a jelek szerint az utóbbi években már bizonyos eredményeket is föl tud mutatni. E háború elindítója két jelentés volt: az amerikai Terry-jelentés és az angol Platt-jelentés. Mindkettő több tudós tollából több száz oldalon, bizonyítékokkal alátámasztva, írta le a dohányzás minden életpusztító következményét- E jelentések nyomán kitört a pánik a dohányosok között, de csakhamar elült, s minden maradt a régiben. Azaz valami közvetlen eredmény azonban volt: a kormányok eltiltották vagy a minimumra csökkentették a szívnivalók, főleg a cigaretta reklámozását, s a dohánygyáraknál elérték, hogy minden dobozra rá van írva: A dohányzás árt az egészségnek.

A jelentések hatása azonban nem múlt el egészen, annál is inkább, mivel a fejlett országok orvostársadalmai nem tették le a fegyvert, a felvilágosító munka tovább folyt. Egyes országokban mára már látványosan csökkent a dohányzók száma, például Svédországban. Franciaországban és az utóbbi években az Egyesült Államokban. Nálunk is plusznak könyvelhetjük el, hogy rendelkezések tiltják a dohányzást az egyes nyilvános helyeken, illetve középületekben, és megnyíltak a tanácsadók azok számára, akik szeretnének, ám egymagukban nem tudnak megszabadulni káros szenvedélyüktől.

Bratislavában a Stúr utcában működik az egyetlen hivatalos, vagyis önállóan működő dohányzás elleni tanácsadó, dr. AHca Duffková pszichiáter vezetésével. Öt kértük meg, hogy néhány kérdésünkre válaszoljon.

— Doktornő, ön dohányos, vagy dohányzott egyáltalán ?

— Nem. Soha sem próbáltam meg.

— Miért van az, hogy a folyamatos felvilágosító munka, az elrettentő dohányzás okozta elhalálozási adatok közzététele ellenére is még annyian cigarettáznak ?

— A dohányosok többsége egészen fiatalon, sajnos, gyakran már a serdülőkor elején szokott rá a cigarettára. A tizen- vagy húszéves számára valahol az elképzelhetetlen messzeségben van a negyvenedik, az ötvenedik születésnap, vagyis az az életkor, amikor felszínre törnek a dohányzás okozta, sokszor már jóvátehetetlen károsodások. S a fiatal dohányosok többsége előszeretettel vigasztalja magát azzal is, hogy hiszen akkor hagyom abba, amikor akarom, meg különben nekem biztos, hogy semmi bajom sem lesz tőle. S mire valóban elérkeznek abba a korba, hogy le szeretnének szokni, egyszerre csak észreveszik, hogy nem megy, mert a nikotin már beépült a szervezetükbe, tehát kialakult a függőség.

— Sokan tartják azokról az emberekről, akik nem tudják abbahagyni a dohányzást hogy gyenge a jellemük, sőt je/lemte/enek...

— Nem, ez így semmiképpen sem igaz. Aki nem tud leszokni, még lehet a legjellemesebb ember. Inkább úgy fogalmaznék, hogy a dohányzás némelyekben kifejleszthet vagy megerősíthet bizonyos negatív vonásokat. Gondolok itt a tapintatlanságra a nem dohányzókkal szemben, vagy arra, hogy a leszokási kísérletek kudarca esetenként elmélyítheti az akaratgyengeséget.

— Vannak-e különbségek a nők és a férfiak dohányzási szokásai között ?

— Nem számottevőek. A férfiak valamivel erősebb dohányosok, de elszántabbak, ha le akarnak szokni, a nők ellenben szenvedélyesebben dohányoznak, és sokuknak a szabadulás csak többszöri nekifutás után sikerül.

— Azok, akik az ön tanácsadójába jönnek, mi okból szánták rá magukat a segítség igénybevételére?

— Az első indíték az egészség. Vannak, akik maguktól keresnek fel, mert észrevették, hogy valami nincs rendben, vannak, akik belgyógyász vagy más orvos tanácsára jönnek ide. A másik leggyakoribb ok: a családi. Például az egyik házastárs nem dohányzó, egyre nagyobb tehernek érzi

a másik, a dohányzó megrögzött szokását, és szerencsére akadnak olyanok is, bár kevesen, akik azért akarnak megszabadulni a cigarettától, nehogy a gyerekek éppen róluk vegyenek példát.

— Milyen a kezelés a tanácsadóban, milyen segítséget tud nyújtani?

— A jelentkezőkkel először elbeszélgetek, nem sokat, éppen csak hogy megismerkedjünk. Aztán egy eléggé részletekre is kitérő kérdőivet kell kitöltenie, s a legközelebb már ennek az alapján folytatjuk a beszélgetést. Aztán egy tíznapos program következik. Amikor tíz nap után ismét találkozunk, a program teljesítésétől vagy nem teljesítésétől függ a többi.

— Miben áll ez a többi? Milyen eszközök állnak rendelkezésre ?

— Az egyéni kezelésben használhatunk gyógyszereket, pirulák, szájöblögetők, teakeverékek formájában, de van már olyan rágógumi is, amit rendelhetünk. Megjegyzem, a tanácsadás, a kezelés ingyenes, de a gyógyszert meg kell fizetni.

— Meddig tart amíg valakire azt lehet mondani, „gyógyulva távozott"?

— Ez teljesen egyéni. Akad olyan is, akinek elegendő a tíznapos program, de vannak visszaesők, akiknek másodszori vagy harmadszori nekirugaszkodásra sikerül csak. És termé-MOTTÓ: „Egy cigaretta elszívása 15 másodperccel rövidíti meg az életet. Aki száz cigarettát szív el, egy nappal korábban hal

meg."

LINUS PAULING, kétszeres Nobel-dijas tudós

szetesen vannak kudarcaink is. Pácienseinket egyébként két évig vezetjük nyilvántartásban, függetlenül attól, milyen eredményt értek el. Ez azt jelenti, hogy a két év alatt rendszeresen járnak ellenőrzésre, vagy ha maguktól nem jönnek, behivatjuk őket. Aki e két év alatt megtartotta magát, több mint valószínű, hogy soha többet nem fog rágyújtani.

— Doktornő, ön, tizenöt éve vezeti ezt a tanácsadót. Ki lehet fejezni, vagy össze lehet foglalni esetleg számokban is — szemléltetésképpen —, hogy ez alatt a hosszú idő alatt milyen eredményes volt tanácsadói munkája ?

— Évente átlag ötszáz dohányos keresi fel tanácsadónkat, s ezeknek, szintén csak átlagban mondhatom, mintegy 60 százaléka gyógyul ki szenvedélyéből.

— A dohányzás elleni küzdelemben ön szerint mi hiányzik a legjobban, mire lenne a legnagyobb szükség?

— Véleményem szerint az eddiginél sokkal jobb propagandára és a felnőttek példamutatására. Ami a propagandát, propagációs anyagokat illeti, s ez nemcsak az én véleményem, azok eléggé siralmasak. Évek óta ugyanazok a semmitmondó plakátok, ugyanazok a filmek. A propagációban nemcsak az egészségügynek kellene részt vennie, hanem tetemes