Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-10-08 / 41. szám
V /Nwl*' romban megismerkedtem a rasszizmus legkegyetlenebb megnyilvánulásaival. A rasszizmus legnagyobb veszélye az, hogy láthatatlan. Valamennyiünknek harcolnia kell ellene. És éppen a közös ellenség felismerésének tudata, az eszmék integrációja van itt izgalmasan, szinte tapinthatóan jelen. A nő többsége érti a rasszizmus és a gazdasági, a saját egyenjogúságukért vívott küzdelem közti kapcsolatot. Ez a fórum itt Nairobiban képet adott a nőmozgalmak színvonaláról a világ különböző részeiben. A megvitatott témák minőségi előbbre lépést jelentettek egy átfogóbb nemzetközi mozgalom irányába. A viták rendkívül élénkek és megalapozottak voltak, és amellett sok-sok spontán pillanatot is hoztak, például a közös éneklést és táncot az egyetem udvarának nagy pázsitján. Az ilyen percek életünk végéig élnek az emlékezetünkben. Ön hogyan vélekedik a feminizmusról, amiről Nairobiban annyiszor vitáztak? — Egyértelműen az a véleményem, hogy az egyenjogúságért nem csak azért kell küzdenünk, mert nők vagyunk, hanem a faji és az osztály-hovatartozás alapállásából is. Az emancipációra törekvő nőknek — hogy valahová eljussanak és ne rekedjenek meg zsákutcában — Afrikai beszélgetés Angela Davisszel Tizenöt évvel ezelőtt éppen Ronald Reagan — aki akkortájt Kalifornia állam kormányzója volt — „érdemének" köszönhetően kapta szárnyára a világhír a fiatal néger jogásznő nevét. A szövetségi nyomozó hivatal, az FBI akkor vette fel Angela Davis nevét a legszigorúbban körözött bűnözők listájára. Az ok: rebellis politikai nézetei és bőrének színe, az ürügy: lövöldözés a bírósági tárgyalóteremben. noha a „vádlott” a drámai események színhelyétől a kérdéses időpontban bizonyíthatóan több száz kilométernyire tartózkodott. Ennek ellenére vizsgálati fogságba vetették, és halálbüntetést helyeztek kilátásba. A bírósági tárgyaláson azonban az esküdtszék felmentette a vád alól. és szabadlábra helyezte. Ez alatt az egy év alatt Angela Davis neve bejárta a világot, ő maga pedig saját bőrén tapasztalta a nemzetközi szolidaritás erejét Azóta sem szűnt meg küzdeni mindenfajta faji megkülönböztetés ellen, akár hazájában, az Egyesült Államokban, akár másutt, a világ bármely országában sújtja az elnyomottakat és kizsák - mán voltakat. Angela Davis Nairobiban, a nők világkongresszusán a Nők a faji és gazdasági egyenjogúságért amerikai szervezetet képviselte. A nem kormányközi szervezetek fóruma alkalmat adott a beszélgetésre is. X hajdani Reagan kormányzó ma Reagan elnök. Az ő személyes tapasztalatai feltehetően elütnek a többi amerikai választó érzelmeitől ... — Tudni kell, hogy Ronald Reagan nem képviseli az amerikai népet, és sok honfitársam még ma sem érti, hogy miért is választották meg. Elvégre az összes választóknak mindössze 26 százaléka szavazott rá, s ez határozottan kevés a mandátumhoz. Ráadásul ezek közül is sokan megbánták, hogy rá szavaztak. Közöttük vannak például a farmerek, akik tömegesen koldusbotra jutottak, elvesztik a földjüket, vagyonukat, otthonukat, egyáltalán a létbiztonságukat. A nők évtizedét záró világkongresszuson a hivatalos amerikai küldöttséget Maureen Reagan, az elnök leánya vezette. Ön szerint miért éppen őrá esett a választás? — Az amerikai nők nem képeznek valamiféle egyöntetű társadalmi réteget. Különböző osztályokhoz tartoznak, érdekeik is erősen eltérnek egymástól. Ha Maureen Reagan abban a hiszemben jött a kongresszusra, hogy ő képviseli az amerikai nőket, téved, mert engem semmiképpen sem képvisel. S annak a mintegy kétezer amerikai nőnek még a felét sem. akik turistaként jöttek Nairobiba a kongresszus idejére. Állásfoglalásunkat kifejeztük a számos amerikai nőszervezetet és -mozgalmat tömörítő Nairobi Koalíció elhatároló nyilatkozatában. Maureen Reagannek fogalma sincs azokról a gondokról, amelyekkel az amerikai nők többségének szinte naponta meg kell küzdeniük. Én egyébként nagyon fontosnak tartom. hogy annyi amerikai nő jött el Nairobiba. Meggyőződhettek róla, hogy mennyire sürgető a békéért vívott harc, s hogy amiért ők küzdenek, annak összhangban kell lennie a többi elnyomott nő törekvéseivel. Elsősorban a középosztálybeli nőknek kell ráébredniük arra. hogy az ő helyzetük is csak akkor fog jobbra fordulni, ha megváltozik a legjobban elnyomott nők — a négerek, az indiánok, a Puerto Rico-iak és más kisebbségekhez tartozók — helyzete. Hogyan kezeli az amerikai kormány a nők követeléseit? — Többek között váltig hangoztatja, hogy a munkanélküliség tüstént megoldódik, ha a nők otthon maradnak, és nem foglalják el a munkahelyeket. Ezt a maradi, demagóg nézetet is Ronald Reagan hangoztatja. Az alkotmány kiegészítésének javaslatát is visszautasította, amivel az amerikai nőket legalább formálisan egyenjogúsították volna, és az Egyesült Államok még máig sem ratifikálta a nők évtizedében megalkotott legfontosabb ENSZ-dokumentumot. a nők mindenfajta megkülönböztetésének eltávolításáról szóló nemzetközi egyezményt. Az amerikai kormány tehát nemigen dicsekedhet a nők felemelkedését szolgáló tettekkel. Az ellenkezőjével annál inkább. Önnek, mint afroamerikainak milyen érzés együtt lenni ezen a földrészen azzal a sok ezernyi nővel, akiket oly erős szálakkal fiíz össze a rasszizmus, az erőszak, az igazságtalanság elleni közös küzdelem és a folyamatos egyiivétartozás köteléke? — Az Alabama állambeli Birminghamből származom. Itt már gyermekkominden elnyomottak érdekeiért, a dolgozók érdekeiért is síkra kell szállniuk. A fórumon ön a legaktívabbak közé tartozott. Fölszólalt a békesátorban, a szovjet és az amerikai nők párbeszédében, a szolidaritási találkozókon a palesztin, a dél-afrikai nőkkel sajtóértekezletet tartott. A fórumon kívül volt még alkalma niás helyekre is ellátogatni ? — Bármilyen országba utazom is. igyekszem találni néhány percet egy kis magánjellegű ismerkedésre is. Most egypár órát szánhattam a kenyai falvakra. Aszfaltozatlan utak, a nők kinn üldögéltek, agyagból edényeket formálgattak vagy horgoltak, a férfiak faszenet készítettek. Voltak, akik a lakásukba is meghívtak. Találkoztam egy tizennyolc éves lánnyal, egy kávéfeldolgozó gyárban dolgozik. Elmondta, hogy a heti keresete 80 kenyai shilling, ebből anyját és bátyját is támogatnia kell. úgyhogy nem engedheti meg magának, hogy autóbusszal jáijon munkába, hanem két és fél órát gyalogol munkába menet és ugyanannyit hazamenet. Arra gondoltam, hogy valószínűleg hasonlóképpen él a kenyaiak többsége. S bár az amerikai nők joggal elégedetlenek a helyzetükkel, azt is meg kell látnunk, hogy sok testvérünk még ennél is mostohább körülmények között él. Ezért a nők szervezett csoportjainak segítségével a különböző országokban lehetőleg minél többet kell megtudnunk róluk, hogy megkeressük a segítségnyújtás leghatékonyabb módját. írta és fényképezte: GABRIELA PftEVRÁTILOVÁ (női)
